+ Ajánló

Dinoszaurusz-vadászok és kenőemberek a klubban

Az iszlám és a Nyugat, a népi orvoslás és dinoszaurusz-vadászok – ezek az újrainduló tudományos ismeretterjesztő filmklub témái. A vetítéseket szakértők követik az MTA székházban.

Idén ünnepli 150 éves jubileumát a Magyar Tudományos Akadémia Székháza. Az évforduló alkalmából megnyitja kapuit, és a szokásosnál több eseménynek ad otthont idén az épület, tájékoztatott Hering Orsolya kommunikációs szakreferens.

unnamed

2015. április 8-tól nyolc alkalommal minden szerdán 17,30-tól az MTA épületében filmvetítés és kapcsolódó beszélgetés várja az érdeklődőket az MTA munkatársaival. A sorozat célja, hogy egy-egy tudományos ismeretterjesztő vagy dokumentumfilmben felvetett témán keresztül a közönség megismerkedjen az adott tudományterülettel. Minden vetítést beszélgetés követ a film rendezőjének, valamint az érintett szakterület egy-egy kutatójának részvételével.

kjkj

Nyolc film, nyolc téma, nyolc izgalmas találkozás ismert kutatókkal (képeinken részletek Babinszki Edit: Dinoszauruszok és vadászaik című dokumentumfilmjéből). A sorozat védnöke, valamint az első eseményt megnyitja: Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese.

A filmklub-progamot az MTA-honlap közli, regisztrálni ezen a webhelyen lehet az ingyenes vetítésekre.

Ez pedig itt az 2015. április 29. szerda, 17.30 órás program: Novobáczky Sándor: Gyógyító hagyomány című filmjének előzetese:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top