+ Képzőművészet

Félmillióval több látogató a EMMI múzeumaiban!

Az előző évinél félmillióval többen, összesen csaknem 2,2 millióan látogatták tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) fenntartásában lévő múzeumokat. A legnépszerűbb a Szépművészeti Múzeum volt.

Az előző évinél félmillióval többen, összesen csaknem 2,2 millióan látogatták tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) fenntartásában lévő múzeumokat. A legnépszerűbb a Szépművészeti Múzeum volt.

Az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkárságának szokásos év eleji adatösszesítése szerint a tavalyi látogatószám csaknem 25 százalékkal volt nagyobb a 2013-asnál.

A legtöbben a Szépművészeti Múzeumba látogattak el, melynek kiállításaira – köztük a Toulouse-Lautrec világa, a Caravaggiótól Canalettóig, valamint a Rembrandt és a holland „arany évszázad” festészete című tárlatokra – összesen mintegy 540 ezren voltak kíváncsiak.

A Szépművészeti Múzeum tagintézményeként működő Magyar Nemzeti Galéria – ahol 2014-ben olyan különleges kiállítások voltak, mint a Dada és szürrealizmus című tárlat – 260 ezer fős látogatószámával a második legnépszerűbb múzeum volt.

Az Emmi fenntartásában 12 múzeum van: a Magyar Nemzeti Múzeum; a Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria; a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum; a Néprajzi Múzeum; a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum; a Magyar Természettudományi Múzeum; a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár; az Iparművészeti Múzeum; a Petőfi Irodalmi Múzeum; az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet; a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum; valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Ezek az intézmények vidéki tagintézményeikkel együtt az egész országot behálózzák.

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top