+ Képzőművészet

Női aktok szokatlanul sok hajjal

verebics

Keleti nőket ábrázol, állatportrékat készít vagy magazinfotók által inspirált alkotásokat hoz létre, amelyen a nők néha furcsa lényekké válnak.

Verebics Ági képzőművész egész alakos, rendhagyó női aktjait és világítós dobozait mutatja be az a kiállítás, amely csütörtöktől látható a MissionArt Galériában Budapesten.

A Hairy Gang (Hajas Banda) című tárlat tíz képből álló sorozatán meztelen női alakok láthatóak különféle színű nagy hajzuhataggal, amely eltakarja a testet – mondta el az MTI-nek Kishonthy Zsolt művészettörténész, kurátor.

Mint kifejtette, Verebics Ágit régóta foglalkoztatja az emberi testen extrém módon megjelenő szőrzet, figuráit „szőrnőknek” nevezte el. Szintén együtt jelenik meg a haj és a test a kiállításon látható egyedi világító dobozokban is – tette hozzá.

A MissionArt Galéria a képzőművészeti egyetem óta követi Ági tevékenységét

– hangsúlyozta a művészettörténész, hozzátéve, hogy Jurecskó Lászlóval, a galéria tulajdonosával többször látogatták el a művész műtermébe is.

Felidézte a képzőművész diplomamunkáját, a kicsi üveglapokból összerakott nagyméretű alkotást, amelynek elkészítéséhez saját testrészeiről készült képeket vágott fel kicsi kockákra, majd azt állította össze.

A művészettörténész beszélt arról is, hogy Verebics Ági több mint tíz éve foglalkozik az emberi testtel, testrészekkel, amelyhez sokfelé oldalról és technikával közelít. A festés mellett fotózik, kollázsokat és tárgyakat is készít.

Képein a testet hol fedetlenül, hol jelentőséggel bíró öltözetben ábrázolja, gyakran az extremitás határát súrolva.

Keleti nőket ábrázol, állatportrékat készít vagy magazinfotók által inspirált alkotásokat hoz létre, amelyen a nők néha furcsa lényekké válnak

– mondta a művészettörténész.

Verebics Ági 2006-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol Tölg-Molnár Zoltán volt a mestere. Alkotásai több egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek már Magyarországon és külföldön egyaránt.

Verebics Ágnes: Hairy Gang
MissionArt Galéria, Budapest
2015. 01. 28., 19 óra
Megnyitja: Nemes Z. Márió költő, esztéta
Zene: Bernáthy Zsiga

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top