+ Film

Ennyi állami pénz jut itthon a művész moziknak

mozi

A támogatás feltétele, hogy a pályázó legalább 25 százalékos önrészt vállaljon, továbbá a fejleszteni tervezett mozinak meg kell felelnie az art mozikra vonatkozó jogszabályi feltételeknek.

Idén is 100 millió forint állami forrás áll rendelkezésre az art mozihálózat digitális fejlesztésének pályázati támogatására, amelyre a települési önkormányzati tulajdonú, fenntartású vagy települési önkormányzati támogatóval rendelkező művész mozik pályázhatnak.

A digitalizálás az art mozik fennmaradását jelenti, hiszen 2013. január elseje óta a filmforgalmazók csak digitális hordozókon terjesztik a filmeket – közölte a kultúráért felelős államtitkárság az MTI-vel.
Az art mozik digitalizálására 2011 óta évi rendszerességgel hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága, ezzel támogatva art és önkormányzati mozik túlélését, fennmaradását.

Az egyösszegű, vissza nem térítendő támogatás felső határa pályázatonként 12,5 millió forint. A támogatás feltétele, hogy a pályázó legalább 25 százalékos önrészt vállaljon, továbbá a fejleszteni tervezett mozinak meg kell felelnie az art mozikra vonatkozó jogszabályi feltételeknek. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a támogatott mozitermet a fejlesztés igazolt befejezésétől számított két éven keresztül art moziteremként működtetik.

A pályázaton azok a többtermes art mozik is igényelhetnek támogatást, amelyeknek már van digitális vetítőberendezéssel ellátott termük. A pályázati dokumentációt november 25-éig lehet benyújtani a Magyar Államkincstár területi intézményéhez. További információ itt olvasható.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top