A konspirációs teóriák (rém)szülöttei régóta kísértik a zenetörténelem legendás alkotásait – és alkotóit. Időről időre előbukkan egy – ki-ki által áthallott vagy sem – slágerekbe kódolt titkos üzenet. Honnan ered a backmasking töretlen misztikuma? Sátánizmus és amúgy Paul McCartney halott? Vagy csak agyunk szeretne fonetikailag konspirálni? A BBC feldobta a témát, mi utánanéztünk.
A bogarat eredetileg maga Thomas Edison, azaz a fonográf amerikai atyja ültette a gyanakvásra hajlamos fülekbe. 1879-ben, egy évvel a szerkentyű feltalálását követően ugyanis megjegyezte: a dalok a hengert visszafelé hajtva is izgalmas hangzást idézhetnek elő. Lám, jó fél évszázadi ráeszméléssel érkeztek is az avantgárd művészei, akik musique concrete néven futó kísérleteikben a természetes és mesterséges hangzásvilág ötvözése mellett bevetették a hátrafelé játszott felvételek trükkjét is. Ezennel pedig kezdetét vette a backward masking (röviden: backmasking) kora: a technika, ahol a halandzsának tűnő felvételt visszafelé pörgetve derül fény a valódi üzenetre. Múlt az ötvenes évek az avantgárd világával, és megérkezett a hatvanas.
Ha pedig hatvanas, akkor ki gondolná, hogy a legtöbb lepleket lerántó elmélettel a The Beatlest ostromolták. Bár el kell ismerni, a fiúk ezúttal rá is szolgáltak a pletykákra – John Lennonnak köszönhető ugyanis, hogy az összeesküvés elméletek melegágyaként is értelmezett technikába belebolondult a tömeg. A banda először az 1965-ös Rubber Soul felvételeinél botlott a backmasking ötletébe. Amint azt hajdan Lennon elárulta a Rolling Stones magazinnak is: „Az volt a szokás, hogy miután nagyjából elkészültünk egy dallal, mindenki hazavitte magával a hanganyagot. Hátha beugrik még otthon egy csavar vagy gitártéma, ami még feldobná a dalt. Hazaértem, betettem a kazettát, de véletlen fordítva játszottam le… Transzba kerültem, megmutattam a többieknek. Innen indult a dolog, én legszívesebben az egész dalt hátrafelé vettem volna fel az albumra.” Végül a rend maradt, kivéve a Rain című sláger utolsó sorát, ami a dal első sorát visszapörgetve került fel az albumra.
Több se kellet a fanoknak, hogy a megjelenés pillanatától fogva rendületlenül további titkos üzenetek után kutassanak. Az abszolút befutók a Beatles-dekódolások sorában egyenesen bizonyítékot is találtak a dalokban Paul McCartney feltételezett halálára. A klasszikus pletyka szerint McCartney már 1966-ban elhunyt, de a zenekar sikerei miatt ezt eltitkolták, a zenészt pedig egy hasonmással helyettesítették. Bár maga McCartney is tagadta saját halálhírét, a gyanakvás mégsem ült el. Majd 1969 októberében egy ismeretlen betelefonált a detroiti rádióállomásra, kijelentve, hogy a Revolution 9 című nótát visszafelé játszva ez az üzenet bújik meg a dalban: „Turn me on, dead man”. A telefonáló addig kérlelte a rádiós vezetőt, míg az lejátszotta riverzben a dalt – ekkor hihetetlen betelefonálás-láz következett. Sorra kerültek elő a „Paul is dead, miss him, miss him”-típusú (Paul halott, hiányzik, hiányzik) áthallások, egy karambol csattanása és a sikoltozó hang: „Let me out.” (Engedjenek ki!).
A backmasking-konspiknak az olykor komikus halálhírkeltésen túl megvolt a kevesebb iróniával kecsegtető árnyoldala is. A vád-dömping a nyolcvanas évekkel indult meg, amikor amerikai keresztény közösségek, szülői szakszerveztek lépten-nyomon sátánista háttérüzeneteket kezdtek el felfedezni a kor slágereiben. Így kerülhetett elő a Led Zeppelin legendás Stairway to heavenjéből a 666 motívum és az „Oh, here’s to my sweet Sátán” (édes sátánomnak). Az együttest továbbiak követték, mint az Eagles és a Queens. Utóbbinak például Another One Bites The Dust című dala kapcsán kellett bizonygatnia, hogy szó sincs pro-marihuána kampányról, illetve bújtatott „It’s fun to smoke marijuana.” (Öröm marihuánát szívni,) üzenetről.
A helyzet a Judas Priest Better By You, Better Than Me című nótájánál emelkedett drámai magasságokba. 1990-ben a metál zenekart perbe fogták, méghozzá egy kettős öngyilkosság elkövetésének előidézésével gyanúsítva a bandát. 1985-ben két férfi, Raymond Belknap és James Vance sör és marihuána fogyasztását követően fejbe lőtte magát egy templom kertjében, illetve a beszámolók szerint korábban a tragédiát megelőzően az említett dalt hallgatták. Vance – aki a lövést túlélve még három évig élt, majd kómába esett és elhunyt – az eset után küldetéstudatról, elhivatottságról beszélt. A fiúk hozzátartozói később ennek nyomán megvádolták a zenekart, miszerint az említett Judas Priest szám visszafelé hallgatva ezt az üzenetet közvetíti: „Do it!” (Tedd meg!). A szülők szerint ez manipulálta fiaikat a tragédia elkövetésére. A bandatagoknak meg kellett jelenniük a bíróságon, ahol az énekesnek állítólag elő is kellett adnia a szóban forgó dalt – majd a vádat ejtették.
Bár a fentebb említett esetekben nem sikerült bizonyítani a backmasking szándékát, illetve elsősorban véletlen fonetikai össszecsengésről volt szó – a hóbort sikere töretlen maradt. Így nem szabad azokról megfeledkezni, akik ellenben kellő humorérzékkel éltek a backmasking adta lehetőségekkel. A zenetörténet legnagyobb konspi-blöffjeinek egyik legemlékezetesebbike a Pink Floyd Wall albumán hallható Empty Spaces című dal. A dalban található halandzsa visszajátszott verziója a következő titkos üzentet rejti: „Gratulálunk, Ön felfedezte a rejtett üzenetet! Kérjük válaszát küldje el Old Pinknek, a Funny Farmra, Chalfont…” Majd a címet félbeszakítva, egy másik hang szólal meg: „Roger, Carolyn a telefonon! Oké…” Feltételezhetően a Pink Floyd tagjai így próbáltak görbe tükröt mutatni a kor backmasking-elkötelezettjeinek. Old Pink feltehetően Syd Barrettre, a zenekar korábbi frontemberére utal, aki mentális problémái miatt pszichiátriára került (Funny Farm). Rogert azoban valaki félbeszakítja, miszerint a felesége, Carolyn keresi – így a várakozások ellenére mégsem tudhatjuk meg Syd tartózkodási helyét.
A legprózaibb backmasking poént pedig Weird Al Yankovic I Remember Larry című szerzeményének ítélnénk. A 3:14-nél hallható értelmetlen dalszöveg visszajátszott tükörképe a következő: Wow, neked aztán hervasztóan sok szabadidőd lehet.
