+ Interjú

Magával ragadott a fekete hús gondolata – Havasréti József-interjú

Józanul gondolkodva azt kell hogy mondjam, aki ötvenévesen jelentkezik íróként, az már aligha gondolhat szabályos karrierépítésre.

Havasréti József első, Űrérzékeny lelkek című regényét  élvezettel olvastuk. Egyszerre volt izgalmas és mély, szerethető és boncolgatható. A regényben adott egy furcsa, mitikus, fekete hús névre keresztelt anyag, gomba, hallucinogén, egy orvos, egy bizarr tudományos kísérlet, ahol a kísérletbe bevontak a szer hatására elképesztő dolgokat művelnek. Adott egy nyomozó, egy író és mégtöbb orvos, akik a fekete hús, és a múltban elvégzett titokzatos kísérletek után nyomoznak. Az izgalmas, rejtélyes és bogozható történet mögött ráadásul folyton megbújik egy más természetű kutatás is, mely a tudáshoz való hozzáférésünkkel, a transzcendenssel, a földöntúlival, a megismerhető megismerhetetlennel foglalkozik.

Bár az Űrérzékeny lelkek Havasréti első regénye, a szerző mégsem számít újoncnak az irodalmi életben. A pécsi bölcsészkar oktatójaként számos irodalomelméleti, kultúratudományos kutatásban részt vesz, nemrégiben fejezte be Szerb Antalról írt monográfiáját.

szerb

A tudományos és szépirodalmi pályájáról, első regénye kritikai visszhangjáról, a fekete húsról beszélgettünk Havasréti Józseffel.

Ön a pécsi bölcsészkar médiatanszékének oktatója. Kultúraelméleti, irodalomelméleti tanulmányokat, kritikákat ír. Mi vezette rá arra, hogy szépirodalmat, ráadásul egy ilyen összetett, terjedelmes regényt írjon?

Régi tervem volt, csak sokáig nem találtam megfelelő témát.

Mit szóltak a kollégák, diákok, amikor az ön vaskos regényét tartották a kezükben?

Egy részük nagyon lelkes volt, elolvasták a könyvet, nagyjából tetszett is nekik, más részük udvariasan bólogatott, végül voltak, akik úgy tettek, mintha nem történt volna semmi. Szerintem mindegyik reakció teljesen elfogadható.

Mennyire nehéz elszakadni a tudományos nyelvtől? Aki ennyire sokat tud az irodalomról, mennyire tudja a háta mögött hagyni az elméleteket? Sikerült szabadon, a szakmától függetlenül írni?

Az elején sikerült körülhatárolnom a témát és többé-kevésbé a hangnemet is, attól kezdve nem zavartak az elméleti ismeretek, egyszerűen nem volt rájuk szükségem. Bár néhány ponton azért látszanak egy kicsit. Szerintem, bár nem szeretnék általánosítani, az úgynevezett „elméleti” előismeretek akkor jelenthetnek gondot, ha valaki egy tudományos koncepciót direkt próbál regénnyé átfogalmazni, vagy egy irodalmi szöveggel illusztrálni. Ezt talán sikerült elkerülnöm.

covers_295858

Havasréti József Űrérzékeny lelkek című regényének borítója, Fotó: Libri

Az Űrérzékeny lelkek megírása mögött azért mégiscsak volt egy tudományos kutatómunka, igaz? A regény központi eleme egy furcsa, mitikus, fekete hús névre keresztelt anyag, gomba, hallucinogén, és egy bizarr tudományos kísérlet, ahol a kísérletbe bevontak a szer hatására elképesztő dolgokat művelnek. Honnan ered ez az egész fekete hús dolog?

A fekete hús William Bourroughs Meztelen ebéd című regényéből ered, ami, mint irodalmi szöveg egyébként soha nem tetszett különösebben, de megragadott, hogy valaki ilyen mérhetetlenül bizarr és excentrikus szöveget tudott írni. A regényben felbukkanó budapesti kísérletnek léteznek valós vagy történeti alapjai, sok mindent olvastam a témával kapcsolatban, de természetesen nem történt semmi olyasmi, mint amilyen eseményeket a regényben leírtam. Hatott rám a pszichedelikus irodalom, vagy például Thomas Szász Szertartásos kémia című műve, de ezeket inkább allegorikus, ha úgy tetszik, vallásos szövegekként olvastam, hogy miként lehet a földi fogság vagy a sötétség birodalmából kilépni, mintegy felgyorsítva vagy megkerülve a szent könyvek által megfogalmazott üdvtörténeti forgatókönyvet. Ha nagyon megszorongatnának, hogy röviden fogalmazzam meg, miről szól az Űrérzékeny lelkek, akkor azt mondanám, hogy erről.

819424_5

Fotó: Libri

Nagyon élveztem a regény krimis jellegét. Ez a műfaj most mintha reneszánszát élné. Ön mit gondol? Miért nyúlt ehhez a műfajhoz? 

Ennek több oka van. Sok detektívregény-írót kedvelek, főleg a klasszikusokat: Chandlert, Simenont, Agatha Christie-t, az újabbak közül Thomas Harrist, a Hannibál Lecter-történetek íróját (ha az ugyan krimi…), Henning Mankellt és James Ellroyt. De csak Chandler hatott rám, főként az atmoszférája, a neurotikus hangulatai miatt. Jól használhatónak tűnt a krimi-szüzsé, de nem vittem túlzásba. Az atmoszférateremtés és a konstrukció jobban érdekelt, mint a rejtély felgöngyölítése. Egyébként érdekes és szórakoztató dolog műfaji sablonokból építkezni, végül is nem az számít, hogy honnan veszi őket a szerző, hanem inkább az, hogy mit rak össze belőlük. Most utólag azért azt gondolom, kicsit túlzásba vittem a dolgot, sokszor zavarba ejtve az olvasókat.

A szöveg sok ponton lelő néhány későbbi poént, sok esetben hamarabb tudunk dolgokat, mint „kellene“. „Suler halála pillanatáig nem tudta eldönteni, hogy jól járt-e a fekete hússal vagy sem.“ – ezen a ponton még nem tudhattuk, hogy Suler meg fog halni. Sok ilyen ottfelejtett elszólás van a regényben, picit ironikussá is válik az olvasó saját kis nyomozása, a történet krimisége.

Az ilyen előrejelzések gyakoriak az irodalomban. Amikor a szóban forgó mondatot írtam, eszembe jutott, hogy ezzel előre elárulok valamit a történet alakulásáról, de aztán rájöttem, hogy ennek semmi jelentősége. Ez a könyv nem arról szól, hogy Suler életben marad-e, vagy sem.

Hogy fogadta a kritika ezt a regényt? Tetszett az olvasóknak, a kollégáknak? Ön, mint irodalmár elégedett vele? 

A kritikai fogadtatás ellentmondásos, bizonyos vonatkozásaiban kissé „zajos” volt az eddigiekben. Olyan kritika, mely az egészet, úgy ahogy van, elutasította, eddig csak egy született, ezt Margócsy István írta. Margócsy cikkével kapcsolatban egy dolgon elgondolkodtam, hogy teljesen iróniamentesnek nevezte a szöveget. Szerintem ironikusnak mondható, csak nem csöpög az intellektuális reflexiótól, meg humorbombák nincsenek benne. Volt néhány „egyrészt-másrészt” jellegű bírálat, és volt néhány teljesen pozitív. Úgy látom, hogy néhány kritikust felbosszantott, hogy az olvasás során kialakult bennük egy előzetes kép (elsősorban a műfaji hovatartozással kapcsolatban) és idegesek lettek, amikor a teljes szöveg ezt nem igazolta vissza. De nem adhatok tanácsokat senkinek, hogy miként olvassanak. Mások azt írták, hogy túl sok benne a tudálékos műveltségi elem meg az irodalmi-kulturális referencia. Ezeket nem úgy pakoltam bele a szövegbe, hogy hosszabb meg szofisztikáltabb legyen, a hivatkozások szervesen illeszkednek a történetbe, mindegyiknek van funkciója-szerepe. Különben, bármily meglepő, inkább visszafogtam magam a hivatkozásokat illetően. Az írók általában azt tanácsolják, hogy ne vegyünk figyelembe semmiféle külső autoritást munka közben, hát én mindig csak arra gondoltam, hogy olyan, mint az Eco, csak olyan ne legyen. Aki egy regényből akar értesülni valamilyen történelmi eseményről vagy tudományos nézetről, az nagyon el van tévedve. Egyébként sok pozitív visszajelzést kaptam az olvasóktól, aminek nagyon örülök.

Az Űrérzékeny lelkek Ön szerint szépirodalmi kísérlet, vagy egy szépirodalmi karrier kezdete?

Vannak ötleteim és elképzeléseim, amiket ezen a területén szeretnék megvalósítani. De józanul gondolkodva azt kell hogy mondjam, aki ötvenévesen jelentkezik íróként, az már aligha gondolhat szabályos karrierépítésre.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top