+ Mese

Garajszki Margit: Bartók (mesekönyvrészlet)

Úgy döntött, hogy felfedi Bartók egyik titkát: a Bartók Béla nem is az igazi neve!

Pozsonyi Kifli Kiadás, Pozsony 2013 – ISBN: 978-80-971220-2-7 – Illusztrálta: Matrka Simon – 46 oldal, keménytábla kötés

A fából faragott királyfi

Es war einmal… Nem, ez így nem lesz jó! Kde bolo, tam bolo… Ez sem az igazi! Once upon a day… Hát ez teljesen rossz! ˗ a fából faragott királyfi eldobta a ceruzát. Elégedetlen volt. Nem tudta, hogyan is kezdje a történetet. Kapott ugyanis egy fontos megbízást a Pozsonyi Kiflitől, de nem egy átlagos, cukrászdák és pékségek polcain heverésző mákos vagy diós patkótól, hanem a nagy Pozsonyi Kiflitől, hogy megírja Bartók gyerekkorának történetét, különös tekintettel a Pozsonyban töltött éveire. A fából faragott királyfi úgy érezte, hogy hatalmas súly nehezedik egyébként is törékeny vállára, hisz Bartók Béla világhírű zeneszerző és zongorista lett az évek során, és hogy jön ő ahhoz, hogy írjon róla, mikor sokkal ügyesebben forgatja a kardot, mint bármely íróeszközt. Ha azzal bízták volna meg, hogy vegyen részt egy lovagi tornán, és párbajozzon Bartókért, azonnal megteszi, csak sajnos eddig még ilyen jellegű kéréssel nem keresték meg. Komoly kétségei voltak afelől, hogy fakezével írt meséje elnyeri a finnyásabb gyerekek tetszését, még akkor is, ha tisztában volt vele, hogy ő az egyetlen, aki végig Bartók Béla mellett volt, amikor Pozsonyban élt, úgyhogy ő a legalkalmasabb, hogy megírja a történetét.

A fából faragott királyfi megrázta magát, hosszú, egyenes falábait katonásan összezárta, fatalpa szaporán klaffogott. A küldetés az küldetés, a feladatot el kell végezni, nem hátrálhat meg rögtön az elején! Inkább essen el a harcban, mintsem megszégyenülten kullogjon el a harcmezőről, amely jelen esetben egy papírlapot jelentett. Nagy nehezen kihúzta az íróasztal fiókját, és kivett egy hegyezőt, hogy kihegyezze a ceruzáját, hátha akkor jobban megy majd a betűvetés. Persze csak óvatosan, lassan hegyezett, nehogy valamelyik ujja is a hegyező martalékává váljon. Miután befejezte, a papír fölé hajolt, és már majdnem leírta a Hol volt, hol nem volt… kezdést, amikor is a homlokára csúszott a koronája. Hirtelen elsötétedett előtte a világ, és ijedtében végighúzta a ceruzát a papíron. Vastag fekete vonal éktelenkedett a hófehér lapon, de a fából faragott királyfit ez a véletlen baleset nem tántorította el, hisz őt nem akármilyen, hanem kemény fából faragták. Vett egy mély levegőt, levette a koronát a fejéről, maga mellé tette, elővett egy újabb papírlapot, és gyöngybetűkkel belekezdett a történetbe: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Bartók Béla.

Hogy mindjárt az elején felkeltse az olvasók érdeklődését, úgy döntött, hogy felfedi Bartók egyik titkát: a Bartók Béla nem is az igazi neve! Pontosabban nem a teljes neve. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nemcsak egy, hanem több keresztneve is van. Bélának az apukája után nevezték el. Ezenkívül a keresztapjáról a Viktor, a nagyapjáról pedig a János nevet kapta. A teljes neve tehát Bartók Béla Viktor János volt. A fából faragott királyfi elégedetten csettintett faujjával, hogy rögtön ilyen szenzációs kezdést tudott produkálni, majd folytatta a névadásokkal kapcsolatos gondolatainak papírra vetését. Bár a fából faragott királyfinak egy keresztneve sincs, mégsem lehet őt összetéveszteni mással. Igaz, előfordult már vele – különösen a mai gyerekek hajlamosak rá -, hogy egyszerűen Pinokkiónak nevezték, amitől meghűlt benne a vér, vagyis a fanedv. Tagadhatatlan persze, hogy őt is fából faragták, mint Pinokkiót, de van közöttük egy lényeges különbség, mégpedig az, hogy Pinokkió egy teljesen átlagos fiúcska, míg a fából faragott királyfit nemes fából faragták. Nem is akárki, hanem a besztercei főerdész, egy esős délután a rönkszállító kisvonat végállomásán. A főerdész akkor ajándékozta Bartóknak a fabábut, amikor eljött hozzá elbúcsúzni, mivel egy év besztercei tartózkodás után indultak vissza a Mamával és Bartók húgával, Elzával Pozsonyba. A főerdész nagyon sajnálta, hogy elveszíti a kis Bartókot, mert nagyon jó kis zenedélutánokat tartottak együtt: a főerdész hegedült, a kisfiú pedig zongorázott. Az erdész azért ajándékozta Bartóknak a fabábut, mert tudta, hogy még kiskorában elveszítette az apukáját, úgyhogy szüksége lehet egy társra a bajban. A fából faragott királyfi komolyan vette a küldetését. Kifejezetten örült, hogy Bartókhoz került, mert kicsit tartott az erdésztől, akinek mindenféle vésői és fafaragó szerszámai voltak, meg egy fejszéje az erdészlak mellett lévő műhelyben, és hát a fából faragott királyfi féltette a bőrét, vagyis a kérgét.

Tehát ami a családfát illeti, a fából faragott királyfit a besztercei főerdész faragta, ezt a Pinokkió nevű alakot meg egy olasz fafaragó, bizonyos Dzsepetto, tehát semmiféle rokoni szál nem köti őket össze. Egyébként meg a fából faragott királyfi soha nem barátkozna holmi tücskökkel meg bogarakkal, még akkor sem, ha tudta, hogy Tücsök Tihamér alapjában véve jót akart Pinokkiónak. Azt meg kifejezetten sértésnek veszi, ha olyasvalakihez hasonlítják őt, aki hazudik. Ő ilyet sohasem tett. Soha. Egyetlenegyszer sem. Na jó, talán egyszer, de azt is nagyon megbánta, és csak kegyes hazugság volt, attól nem nő meg a fabábuk orra. Különben is a főerdész kiváló munkát végzett, az ő orra tökéletes, nem kampós, turcsi, fitos, nem is gomborr vagy bohócorr, nem sasorr, nem is római, se nem görög. Az ő orra királyi.

Ha már mindenáron a rokoni szálak fonalát szeretnénk felgombolyítani, akkor a fából faragott királyfi legközelebbi rokona Petruska, akit egy öreg mutatványos keltett életre a zimankós orosz farsangi vásáron. Azt azonban le kell szögeznünk, hogy az orosz zeneszerző, Sztravinszkij Petruskája egy vásári mutatványos, nem pedig királyfi. Petruskát fuvolával lehet életre kelteni, a fából faragott királyfit zongorával. A rokon vonások ellenére tehát sok mindenben különböznek. Petruskának például az egyik nagy bánata az, hogy nem sikerül elcsábítania a Balerinát, aki szintén vásári mutatványosként keresi a kenyerét Pétervárott. A fából faragott királyfi viszont egyáltalán nem érdeklődik a lányok iránt, pedig Elza polcán volt szerencséje megismerkedni egy bájos lánybabával. Egy alkalommal összeszedte minden bátorságát, megigazította a koronát a fején, leporolta a palástját, kifényesítette a kardját, majd odalépett a lánybaba színe elé, de az másról sem beszélt, csak a pörgős szoknyákról meg a többi lánybabáról, és egyáltalán nem érdekelték őt a fából faragott királyfi vitézi tettei.

Miután a fából faragott királyfi teleírta a papírlap mindkét oldalát, és végigolvasta a művét, az az érzése támadt, hogy talán túl sokat foglalkozott saját magával, és keveset Bartókkal, úgyhogy elhatározta, hogy a továbbiakban erre jobban fog figyelni.

(A szerző fotóját: Veronika Svoradová készítette.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top