Archív

Orvospár drámájáról forgatott Marion Laine

Egy sebészházaspár drámája elevenedik meg Marion Laine francia rendező Nyitott szívvel című alkotásában, amelynek női főszerepét Juliette Binoche alakítja. A film csütörtökön került a magyar mozikba.

Marion Laine elmondta, hogy általában irodalmi adaptációkat készít, a Nyitott szívvel alapjául Mathias Énard Remonter l’Orénoque című 2005-ben megjelent könyve szolgált.
A film főszereplője egy sebészházaspár, a francia Mila és a dél-amerikai származású Javier, akik bár régóta házasok, mégis szenvedélyesen szeretik egymást. A szenvedélynek azonban ára van, a férfi karrierjét derékba töri alkoholizmusa, ráadásul Mila is bejelenti, hogy gyermeket vár.
A rendezőnő elmondta, hogy a történetet több helyen megváltoztatta, például az eredeti műben Mila származik Dél-Amerikából. A változtatást azzal indokolta, hogy így a férfi alkoholizmusa a gyökértelenségéből, honvágyából fakad.
Marion Laine arról is szólt, hogy a filmben Mila balesetet szenved, amelynek következtében kómába esik. Felidézte, mivel ő maga is átélt hasonlót, ez inspirálta a film elkészítésében.
A rendező rámutatott, hogy filmjével a szerelem másik, boldogtalan arcát szerette volna megmutatni, ugyanakkor úgy vélte, hogy a két szereplő személyisége nem előlegezi meg a szomorú befejezést, ahhoz egy véletlen baleset volt szükséges.
A film női főszerepét Juliette Binoche játssza. Róla a rendező megjegyezte, nem igaz, hogy ő a legjobban fizetett francia színésznő, hiszen ha tetszik neki a forgatókönyv, ingyen is elvállalja a szerepet. Juliette Binoche egyébként a férfi főszereplő, Édgar Ramírez kérésére került a filmbe.
A venezuelai születésű, César-díjas színészre – aki korábban olyan filmekben szerepelt, mint a Domino vagy A Bourne-ultimátum – Olivier Assayas Carlos című 2010-es francia-német minisorozatában figyelt fel Marion Laine.
A forgatásról a rendező elmondta, hogy úgy érezte magát, mintha egy alagútban kellene végigfutnia, annyira szoros határidőkkel dolgoztak. A Nyitott szívvel mindössze harminc nap alatt készült, aminek oka a szűkös költségvetés és a két főszereplő sűrű programja volt.

Minden könyv 10% kedvezménnyel:

librarius ib rendelo

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top