Már akkoriban készült a főváros élire a háromker polg.mest. Adott is nagy sajtó ozsonnát. – válogatás egy ex-rádióriporter emlékcserepeiből
021 Heti időjárás
ÖT PERC METEOROLÓGIA a televízióban, péntek véndélután. Előtte kamerapróba. Minden decensen végigmondva, mutatva. Aztán fejfővős stábülés. Mert hogy „a Szovjetúnió nyugati területei felől anticiklon érkezik hazánk fölé.” Ezt mégsem kéne. A megoldásra már nem emlékszem, csak arra, hogy aznap minden elvtárs kicsit megkönnyebbülten ment haza.
022 Ősz
Csuda októberi portré egy városligeti öreg utcaseprővel. Karcsi riporter büszke is rá. Mutatja Jancsinak, a barátjának, aki erre:
– Fogadjunk, hogy letiltatom!
Együtt viszik a Főnökhöz a riportot:
– Karcsikám, ez mestermű! Még a szemem is könnyes lett.
– Várjál csak, Sándor! Városliget! Előtte a fölvonulási tér! Ott állt a Sztálin szobor! Október van, és söprögetnek! Mondd, nem lesz ebből baj?
– Jancsikám, köszönöm, hogy szóltál! Karcsi, bár nem adjuk le, azért kifizetem neked.
Legalább volt miből állni az elbukott fogadást.
023 Harcászat
Ötvenhat október vége. Kicsi ágyúcska meredez a Szilágyi gimnázium előtt. Csöve az Alagút felé. Körötte talpig fölfegyverzett forradalmárok. 16-17 esztendősek. A volt tartalékos hadnagy, páncél elhárító üteg parancsnok hozzájuk ballag:
– Uraim! Mi készül itt?
– Majd ha jönnek az orosz tankok az Alagútból, megkapják a magukét!
– Ezzel? Feltételezve, de nem megengedve, hogy az első tankot kilövik, a második eltakarítja az elsőt, és molekulává (apám vegyész volt) lövi a gimnáziumot, magukkal együtt…. Menjenek szépen haza!
– A kurvanyját, maga szemét ellenforradalmár!
Az edzésben lévő 38 esztendős könnyűatléta kiosztott néhány seggberúgást pofont, majd sarkon fordult és átvágott a Mészáros utcán. Vagy harminc év múltán álmélkodtam:
– Apa, honnan tudtad, hogy nem lőnek hátba?
– Az ember azt érzi, hogy nem most lövik hátba.
PS: amikor eljött az ideje, a tankok az ellenkező irányból szállták meg Budát.
024 Táncsuli
A kilencvenes években a Rádió Pollack épületének ötödik emeletét megszállták a Havas-boyok. Ők nem mentek, nem jártak: ők nyomultak! Elég volt a hátukat látni: előttünk Havas-boy vonul!
Egy nap berobban az A/517 ajtaja.
– Szasztok!
Csilla és én, akik odabenn tartózkodunk, anyja/apja lehetnénk e tüneménynek. „Elől” az az összetéveszthetetlen Havas-arc, „mögötte” egy szúnyogcsődör. Én eszmélek előbb:
– Na, akkor ezt vegyük újra át! Ön, kérem, most kilép, becsukja az ajtót, aztán kopog, megvárja, hogy „tessék”. Aztán benyit, köszön, bemutatkozik, és elmondja mi járatban. Mi pedig majd eldöntjük, van-e dolgunk Önnel.
A Havas-boy elképed, majd az első két instrukciót végrehajtja. Azóta sem láttuk, de könnyen lehet, hogy mára rovatvezető, sőt, főszerkesztő lett belőle. Hisz már akkor mindent tudott, elvégre ő Havas-boy volt!
025 Poltáj
Már akkoriban készült a főváros élire a háromker polg.mest. Adott is nagy sajtó ozsonnát. Minden volt. Még aperitif is. Az „előital” HaHe szegedi tanszékvezető főriporter volt. Illatnak elmesélte: „kétezer újságírót nevelek”. Első nyalintásra elmagyarázta a külpolitikát. Kicsi kortynak a belpolitika jött. Aztán a kultúrpolitika. Mintha ő lett volna Lakatos elvtárs a Fehérházból. A történelem kicsi magyar tengerén órjási lendülettel fordult vissza a kormánykerék. Kilencven-sok volt, mégis, mintha nyolcvan-keveset írtunk volna. Ültünk ottan vagy ötvenen riporterek, szerkesztők, rovatvezetők. „Orcáinkon mint félelem sápadt el a harag”. Kussoltunk mégis. Én is. Gyáva szar vagyok.
FOTÓ: Cape Old Radio
