A Soft Machine William Burroughs 1961-ben ezzel a címmel megjelent regényéből kölcsönözte nevét, a beatnemzedékhez sorolt író engedélyével.
Elhunyt Kevin Ayers, a Soft Machine egykori tagja. A brit pszichedelikus rockzene egyik alapcsapatának énekes-dalszerzője, basszusgitárosa 68 éves volt.
Az 1968-ban Észak-Amerikában Jimi Hendrixszel közösen turnézó Soft Machine a brit pszichedelikus rock egyik legfontosabb zenekara volt. Ayers az együttes első stúdióalbuma, a The Soft Machine című anyag elkészítése után kilépett és szólókarrierbe kezdett – idézte fel a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.
A koncert:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=a0O5YgTFE68
A Soft Machine William Burroughs 1961-ben ezzel a címmel megjelent regényéből kölcsönözte nevét, a beatnemzedékhez sorolt író engedélyével. A zenekar az úgynevezett Canterbury-színtérhez tartozott a hatvanas évek második felében, olyan más pszichedelikus zenekarokkal együtt, mint a Caravan, az Egg, a Gong vagy a Hatfield and the North. Középiskolás tanulmányai során kezdett együtt zenélni Robert Wyatt dobos-énekessel és Mike Ratledge orgonistával, akikkel később a Soft Machine magját alkották. Rendszeresen felléptek a híres londoni UFO Clubban, ahol a Pink Floyd is játszott.
Miután távozott a Soft Machine-ből, együtt dolgozott Mike Oldfielddel és Brian Enóval, készített tizenhét szólólemezt, melyek közül az utolsó 2007-ben jelent meg The Unfairground címmel. Ezen közreműködtek a Teenage Fanclub, a Neutral Milk Hotel és a Gorky’s Zygotic Mynci tagjai.
Életét meghatározták a tudatmódosító szerek és az állandó partik; Ayers egyik buliján bénult le és került élete végéig kerekesszékbe Robert Wyatt, miután részegen kiesett egy emeleti ablakon.
Kevin Ayers éveken át élt Ibizán, hol heroinfüggőségével harcolt. Végül Dél-Franciaországban telepedett le, itt, egy Montolieu nevű faluban halt meg február 18-án.
http://www.guardian.co.uk/music/2013/feb/20/kevin-ayers-dies-aged-68
![](https://librarius.hu/wp-content/uploads/2020/09/Librariuslogszveggel.png)