Mi marad, ha tudósok rostálják a Honfoglalásról szóló ismereteinket?

magyar-ostortenet-helikon-kiado-sudar-petkes

Honfoglalás és megtelepedés / Magyar őstörténet 4. – Helikon Kiadó, 2016 – szerkesztette Sudár Balázs és Petkes Zsolt – 176 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-963-227-755-4

Nincs még egy olyan területe a magyar történelemnek, amiről annyi ténynek gondolt legenda szólna, mint a magyarok IX. századi története. Aki feleleveníti saját, iskolában összeszedett tudását, az valószínűleg kicsit meghökkenve érzi, hogy itt bizony nem minden van/lehet úgy, ahogy az tanították egykor. Ráadásul a helyzet mára sem javult, sőt… mintha az iskolai történelemoktatás revíziója pont ebben a kényesnek tűnő témán nem történt volna meg, vagy ha mégis, akkor azt a felülvizsgálatot nem a tudományos körök, hanem a legendagyártók hajtották volna végre. Még alsó tagozatos volt a lányom, amikor nem csak tanították neki, de dolgozatot kellett írnia abból, hogy hol van Árpád vezér sírja! Be kell vallanom, elsőre kicsit el is bizonytalanodtam, mert az volt a gondolatom, hogy ha ilyesmit tanítanak, akkor valahol nekem kellett lemaradnom néhány szenzációs tudományos felfedezésről. (Ami majdnem olyan ijesztő gondolatnak tűnt, mint az, hogy marhaságokkal tömik a gyerek fejét!)

Ma már nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyar társadalom kettészakadt: vannak, akik erős kritikával illetik a tudományt, lenézik annak módszereit és közben sértett öntudatukhoz méltó büszkeséggel hisznek el egymással szöges ellentétben álló dolgokat, és vannak azok, akik a tudomány és/vagy a józan paraszti ész nevében megpróbálnak ellenállni. Nem könnyű feladat!

A Honfoglalás és megtelepedés című kötet az utóbbiaknak nyújt segítséget. Ez a könyv összefoglalója mindannak, ami a Honfoglalásról tudományosan tudható, bizonyítható, s így megalapozottan állítható. Ehhez persze meg kell vizsgálni azt – a legkülönbözőbb forrásokból származó képet –, ami az emberek fejében tapasztalható káoszt okozza. A négy témakörre bontott kötet bemutatja a helyszínt és a magyarok előtt itt élő népeket, mindazt, ami a Honfoglalás tényleges menetéről és a honfoglalókról tudható, és azt, ami létrejött.

A sokakban tényként élő legendák és a történelmi források összevetése érdekes eredményt hozott, a kutatók sok mindent elvetnek, más dolgokról – dicséretes óvatossággal – csak annyit jelentenek ki, hogy az ismert tények tükrében nem igazolható/cáfolható. Állításaikat az írott források, a régészeti leletek és a segédtudományok (például a nyelvészeti kutatások) segítségével helyezik biztos alapra.

A Honfoglalás és megtelepedés című kötet őszintesége sokak számára megrendítő lehet, a székelyekről szóló fejezet például így zárul:

Összefoglalóan azt mondhatjuk tehát, hogy a székelyek vagy az elődeik valamilyen módon – tevékenyen vagy csak passzívan – részesei voltak a honfoglalásnak, csak éppen azt nem tudjuk, hogy pontosan miként

– el tudom hinni, hogy sokak számára megrendítő lehet egy ilyen tudományosan megalapozott kijelentés. Bár, ha őszintének kell lennem, számomra ez elfogadhatóbb, mintha „Csaba királyfi csillagösvényen” galoppozna a legendákból a tudomány lapjaira.

Sokkal jobb, ha tudjuk, hogy mit nem tudunk, mintha a tudásunkban tátongó réseket úgy akarnánk betömni, hogy közben a létezésüket is tagadjuk. Erre a tudományos ismeretterjesztő kötetre nehéz lesz azt mondani, hogy a Habsburgok – vagy, aktuálisan: a brüsszeli bürokraták – megrendelésére készült, azzal a céllal, hogy lerombolja a nemzeti öntudatunkat! Ez a könyv inkább a tisztánlátást segíti azzal, hogy segít rendet rakni az Olvasók fejében.

Innen, a könyvön túlról is csókoltatom a szittya fajmagyarokat!



  • artilla

    Felháborítóan szemtelen, sértő, aljas, sérült lelkű és idegenszívű írás, egy szégyen, hogy ilyen formában megjelenhetett. A tárgyilagossággal és a minimális, legalább szenvtelen empátiával a szerző még köszönő viszonyban sincs. A gúny, a lenézés, az ellenszenv az ő szellemi tápláléka, alig tudja leplezni a megvetését és gyűlöletét is minden iránt, ami magyar és a magyarban “szittya” vonatkozású. Mítoszai minden népnek vannak, miért pont a magyar lenne kivétel. Tapintatos mosoly, és a biboldók óvatos, pedagógiai nevelő-építő jellegű terelgetése helyett megkapjuk gyanítható gyökerű (vagy inkább gyökértelenségű) szerzőnk kioktatását és inkvizitori ostorcsapásait, akinek a honfoglalás témakörére mindössze annyi a konklúziója és szellemi csattanója, hogy csókoltatja “a szittya fajmagyarokat”. Én meg csókoltatom a palesztinüldöző, palesztingyilkos, náci vonásokat mutató izraeli rokonokat! Meg a hazai kunbélás-rákosis-sorosgyörgyös vonalat. Gondolom ők mindannyian, a teljes kompánia szintén sokat tudna mesélni honfoglalásról, országszerzésről. Csak hát ami amott dicsőséges – az emitt csakis gyalázatos, lenézni való lehet, míg egyszer megint pofán nem vágják az egész társaságot, és jó nagyot nem esnek a hamis szellemi felsőbbrendűség és az önjelölt kiválasztottság parnasszusáról. Egy provokatív gennyláda a szerző!

    • okosabbnálam

      Orvoshoz kéne fordulnod!

      • artilla

        Milyen könnyű diagnózis és felmentés!

    • Dezső Németh

      Na, menj te a bús picsába !…

  • Bertalan Magyar

    Grozdits Hahó, megtudhatnám, hogy te fajmi vagy? Mert akárkitől csókot nem fogad el a magyar ember…

    • artilla

      Figyelje meg a névválasztást. Átlátszó gúny és rejtőzés egy olyan embertől, aki újságíró, gondolom, és nyilván pénzt kap a tevékenységéért. Álnévgexi. Mégis, hogy gondolja, hogy az olvasó ezek után majd falaz, sőt tapsol neki? Mocsadék médiaterrorista.