+ Történelem

Mi marad, ha tudósok rostálják a Honfoglalásról szóló ismereteinket?

Nincs még egy olyan ingoványos területe a magyar történelemnek, amiről azt hinné a hétköznapi ember, hogy annyit tud, mint a Honfoglalásról…

Honfoglalás és megtelepedés / Magyar őstörténet 4. – Helikon Kiadó, 2016 – szerkesztette Sudár Balázs és Petkes Zsolt – 176 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-963-227-755-4

Nincs még egy olyan területe a magyar történelemnek, amiről annyi ténynek gondolt legenda szólna, mint a magyarok IX. századi története. Aki feleleveníti saját, iskolában összeszedett tudását, az valószínűleg kicsit meghökkenve érzi, hogy itt bizony nem minden van/lehet úgy, ahogy az tanították egykor. Ráadásul a helyzet mára sem javult, sőt… mintha az iskolai történelemoktatás revíziója pont ebben a kényesnek tűnő témán nem történt volna meg, vagy ha mégis, akkor azt a felülvizsgálatot nem a tudományos körök, hanem a legendagyártók hajtották volna végre. Még alsó tagozatos volt a lányom, amikor nem csak tanították neki, de dolgozatot kellett írnia abból, hogy hol van Árpád vezér sírja! Be kell vallanom, elsőre kicsit el is bizonytalanodtam, mert az volt a gondolatom, hogy ha ilyesmit tanítanak, akkor valahol nekem kellett lemaradnom néhány szenzációs tudományos felfedezésről. (Ami majdnem olyan ijesztő gondolatnak tűnt, mint az, hogy marhaságokkal tömik a gyerek fejét!)

Ma már nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyar társadalom kettészakadt: vannak, akik erős kritikával illetik a tudományt, lenézik annak módszereit és közben sértett öntudatukhoz méltó büszkeséggel hisznek el egymással szöges ellentétben álló dolgokat, és vannak azok, akik a tudomány és/vagy a józan paraszti ész nevében megpróbálnak ellenállni. Nem könnyű feladat!

A Honfoglalás és megtelepedés című kötet az utóbbiaknak nyújt segítséget. Ez a könyv összefoglalója mindannak, ami a Honfoglalásról tudományosan tudható, bizonyítható, s így megalapozottan állítható. Ehhez persze meg kell vizsgálni azt – a legkülönbözőbb forrásokból származó képet –, ami az emberek fejében tapasztalható káoszt okozza. A négy témakörre bontott kötet bemutatja a helyszínt és a magyarok előtt itt élő népeket, mindazt, ami a Honfoglalás tényleges menetéről és a honfoglalókról tudható, és azt, ami létrejött.

A sokakban tényként élő legendák és a történelmi források összevetése érdekes eredményt hozott, a kutatók sok mindent elvetnek, más dolgokról – dicséretes óvatossággal – csak annyit jelentenek ki, hogy az ismert tények tükrében nem igazolható/cáfolható. Állításaikat az írott források, a régészeti leletek és a segédtudományok (például a nyelvészeti kutatások) segítségével helyezik biztos alapra.

A Honfoglalás és megtelepedés című kötet őszintesége sokak számára megrendítő lehet, a székelyekről szóló fejezet például így zárul:

Összefoglalóan azt mondhatjuk tehát, hogy a székelyek vagy az elődeik valamilyen módon – tevékenyen vagy csak passzívan – részesei voltak a honfoglalásnak, csak éppen azt nem tudjuk, hogy pontosan miként

– el tudom hinni, hogy sokak számára megrendítő lehet egy ilyen tudományosan megalapozott kijelentés. Bár, ha őszintének kell lennem, számomra ez elfogadhatóbb, mintha „Csaba királyfi csillagösvényen” galoppozna a legendákból a tudomány lapjaira.

Sokkal jobb, ha tudjuk, hogy mit nem tudunk, mintha a tudásunkban tátongó réseket úgy akarnánk betömni, hogy közben a létezésüket is tagadjuk. Erre a tudományos ismeretterjesztő kötetre nehéz lesz azt mondani, hogy a Habsburgok – vagy, aktuálisan: a brüsszeli bürokraták – megrendelésére készült, azzal a céllal, hogy lerombolja a nemzeti öntudatunkat! Ez a könyv inkább a tisztánlátást segíti azzal, hogy segít rendet rakni az Olvasók fejében.

Innen, a könyvön túlról is csókoltatom a szittya fajmagyarokat!

4 hozzászólás

4 Comments

  1. okosabbnálam szerint:

    Orvoshoz kéne fordulnod!

  2. Bertalan Magyar szerint:

    Grozdits Hahó, megtudhatnám, hogy te fajmi vagy? Mert akárkitől csókot nem fogad el a magyar ember…

  3. Dezső Németh szerint:

    Na, menj te a bús picsába !…

  4. rdos szerint:

    Ha ezek az ismeretek írott forrásból származnak, akkor a rostálás után vajmi kevés marad (előtte se volt sok, jelen írásból is ez látszik, semmit sem tudunk, de azt nagyon).

    Hagyjuk már ezt a “szittya magyar szítja” szentháromságot, mert hogy a magyarság az Árpád magyarjaihoz aligha köthető (létszámukban kerekítési különbözet lehettek az itt élő nagy számú adózó köznéphez képest, ha hinni lehet a forrásoknak húszezer harcos, semmi több).

    Korai népi írásbeliség. Most olvasom.

    http://mult-kor.hu/hetezer-eves-kepiras-nyomait-fedeztek-fel-bulgariaban-20160818

    7 ezer évvel ezelőtt a Balkán és a Kárpát-medence azonos kultúrához tartozott (Körös-Starcevo ill. itt még az AVK is).

    Az itt élő nagy számú köznépről 16. éve tudhatnánk hogy sem nem nomadizált, sem nem volt műveletlen. Árpád-kori vízgazdálkodásunk a mait is alázza!

    A víz de még az árvíz is az erőforrás. Árpád-kori eleink tudták ezt. Hol van a helye az árvíznek? Magyarul értjük, tudjuk a választ. Ugyanis nem bonyolult.

    Az ártéren.

    Eleink az árterek terepszintje fölé kiemelt, a mainál 20-szor sűrűbb csatorna hálózattal juttatták ki az árt annak a terére. 🙂

    Gravitációsan!

    Ma a belvizeket a Tisza középvizi vízhozamát felülmúló összegzett vízhozamú átemelőkkel “oldjuk meg”.

    A mesterséges középső szintes fenekű csatornák fenékszintje valahol a középvízinél, vagy kissé alatta lehetett.

    Történelmi toposz a KM-e árpád-kori élelem, hal, vad, gyümölcs bősége. Csak ezt a bőséget a természet (hatalmas nagy lapos feltöltődő ártereink és szélsőséges vízjárású folyóink) és a korai köznépi magyarság agro- és vízgazdálkodás technológiai ismereteinek (és grandiózus földmunkájának) együttese eredményezte.

    Árpád hont foglaló, szerintük visszajövő magyarjai ehhez vajmi keveset tettek (semmit). Az árokrendszer kiásásához nagyságrendileg és minimum 10 ezer embernek 100 évi munkájára volt szükség. Ez a sűrű árok-csatorna rendszer a 900-as évek elején már működött! Nem kizárt korábbi, vagy jóval korábbi kezdete sem, ahogy a nyilván magyarul beszélő köznép is itt kellett hogy legyen már korábban is, igaz ez utóbbi észrevételem már a sajátom. Hiszen nekünk gyöttment szittyának kell lennünk, akik mindent a fejlett Eu-tól tanultak meg, hát ahogy a szeretetet, úgy a csatornázást, a halastavakat sem a papoktól tanultuk.

    Mindezt tudhatnánk (a vízügy is tudhatná), ha olvasnánk Takács Károly régész kutatásainak az eredményét:

    http://www.origo.hu/kornyezet/20130528-ontozes-mezogazdasag-arpad-kori-csatornarendszer-halasto-legelo-ret-kozepkor.html

    epa.oszk.hu/00400/00414/00001/pdf/takacskaroly.pdf

    A vagy harminc éve rekonstruált ártéri vagy fokgazdálkodás ennek a grandiózus rendszernek a török háborúk időszakában leromlott – elfajzott maradványa volt csupán. 🙁

    Tanulni az okosabbtól nem szégyen és ha történetesen ők az eleink voltak, az csak külön öröm.

    Amit a reformkortól kezdve vízgazdálkodás címen művelünk az az állandó csapadék többletű országok lejtős csatornázásának az ész nélküli átvétele. Ugyanis a KM-e csapadéka szélsőségesen változó. Ezért amikor belvizes időszak volt, akkor a sziket kimosattuk és elfolyattuk.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top