Életet visznek az irodalomoktatásba az Író Cimborák

cimbik 2

Az Író Cimborák tavaszi projektjében 33 kortárs szerző dolgozik együtt a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11.C. osztályával.

Kertész Edinát, negyedév egyik szerkesztőjét, Fűzfa Balázst, az osztály magyartanárát, a szerzőket és a diákokat kérdeztük a projektről.

Edina, mi pontosan ez a projekt?

KERTÉSZ EDINA: Az Író Cimborák, ami egy laza, kötetlen, örömteli csoportosulása a kortárs gyerekíróknak, havonta-többhavonta váltogatja a témáit. Volt már Kinek a bőre? rajzolós pályázat gyerekekkel, most pedig a Szószerelő hónapokban 11. osztályos diákokkal alkotunk párban. A diákok kerestek három szót egy szókereső rejtvényben, amit mi állítottunk össze nekik, ezt megkapták a Cimborák, és kezdődött az alkotómunka. A cél egy közös mű létrehozása volt a három szó felhasználásával.

Honnan jött az ötlet?

KERTÉSZ EDINA: Az eredeti ötlet egy Facebook-poszthoz kapcsolódóan pattant ki, akkor találtuk ki Németh Eszterrel, hogy jó lenne egy szókeresőt csinálni kisebbeknek, ahol ők megkeresik a szavakat, az Író Cimborák pedig írnak ezekhez. Végül nagyobbaknak szóló projekt lett belőle, a nyomok pedig a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11/C osztályához és Fűzfa Balázs tanár úrhoz vezetnek.

Miben különbözik ez a projekt az osztály korábbi projektjeitől?

FŰZFA BALÁZS: Elsősorban abban különbözik ez a projekt a korábbiaktól, hogy a gyerekek most mások bevonásával tevékenykednek. Ráadásul olyan alkotókat ismernek meg, akik benne élnek a mai magyar irodalomban, nemcsak tankönyvlapokról lesznek ismerőseik. Örömmel látom, hogy mennyire tudnak velük együtt dolgozni. Így egyfajta igazolása is ez a projekt eddigi közös munkánknak, hiszen 9. osztályos koruk óta rendszeresen készítünk kreatív írásmunkákat.

KESZEI KORNÉL, 11/C: A munka a korábbiakhoz képest nagyon más. Élő szerzők, nem pedig Ady, Babits-átiratok, amelyek tanárunk Fűzfa Balázs tanár úr által lettek kiadva, s az osztály előtt lettek bemutatva.

Ezek az egész ország számára adhatnak lökést, mégpedig: az irodalom határai átléphetők, hogy probléma nélkül beszélhetsz, ismerkedhetsz meg a jelenkor szerzőivel.

CSEH DÓRA, 11/C: Bár az iskolában viszonylag gyakran szoktunk projektfeladatokat kapni, ehhez hasonlóval még nem találkoztam. Előfordulnak csoportos feladatok és egyénileg megoldandók is, de arra még nem volt példa, hogy olyan emberrel dolgozzunk együtt, akivel még nem találkoztunk személyesen. Így teljesen más élmény volt, és sokkal jobban érvényesült a projekt elkészítése közben érzett izgalom, várakozás, amihez a személyes ismeretség hiánya miatti titokzatosság is elég komolyan hozzájárult.

Mi okozza a legnagyobb nehézséget?

KERTÉSZ EDINA: Számomra leginkább az időhiány. Mindannyian lelkesedésből, a napi munkánk mellett visszük az Író Cimborák projekteket. Nehéz néha beszorítani, hogy egy poszt akkor jelenjen meg, amikorra eredetileg terveztük. Szerencsére ketten vagyunk, szerkesztők, egyedül nem tudnám csinálni.

író cimborák

A legnagyobb örömöt?

KERTÉSZ EDINA: Az, amikor megszületik egy Író Cimbora és egy diák közös alkotása. Jó arra gondolni, hogy ilyen módon ők összekapcsolódtak, és foglalkoztak egy kicsit az alkotással, ami a mindennapi életnek nem igazán része. Azt képzelem, egy új világ tárul ilyenkor fel.

Mi a leginspriálóbb számodra benne?

KERTÉSZ EDINA: Az, amikor megkapom a kész alkotásokat, a koprodukció eredményét. Mindig nagy izgalom megnézni, hogy mi jött létre.

HÉTVÁRI ANDREA, költő: Írócimbora párom Csihar Dániel: a herceg – ember – Jancsi kifejezéshármast találta nekünk a szókeresőben, ezekből kellett páros munkával szöveges és képi, egymással párbeszédet folytató, egymáshoz kapcsolódó alkotásokat készítenünk. Költőként az ember lánya gyakran a versírás felé hajlik a prózával szemben.

Azon túl, hogy a líra és költészet gyökere valahol egészen mélyen önmagunkból indul és – paradox módon – önmagunkba tart, s csak egy része játék; ez a bizonyos „játék” nagyon is élvezhető. Témára, formába, megadott kifejezésekre írni mindig izgalmas szakmai kihívás. Bizonyos értelemben a mesterség próbája. Inspiráló volt ez a próba és a párban alkotás egyaránt.

PAPP-FÜR JÁNOS, költő: A fiatalokkal való együtt gondolkodás izgalma és lehetősége, másrészt a kortárs irodalom efféle népszerűsítése, beillesztése, illetve megismertetése.

NAGY ANIKÓ JOHANNA, író: Nagyon inspirált, hogy tizenévesekkel dolgozhatok együtt. Nagyon szeretem ezt a korosztályt, mert már nem annyira gyerekek, mindenről van véleményük, és nem is titkolják. Viszont nem annyira felnőttek még, hogy ne legyen merszük kimondani amit éreznek.

És az a játék is érdekelt, hogyan lehet három teljesen esetlegesen kiválasztott szóval történetet kerekíteni.

SIMON RÉKA ZSUZSANNA, író: Nagyon örültem a lehetőségnek, mert eddig sosem állt módomban középiskolással párban alkotni. Izgalmas megtapasztalni, ahogyan formát ölt, tekereg kettőnk közös szövege. Élvezettel olvastam, olvasom a sokszínű, jobbnál-jobb páros alkotásokat, és várom a következő közös projektet. Mert lesz, ugye?

Mi már látjuk a kész szövegeket, mire számíthatnak az olvasók?

KERTÉSZ EDINA: Csupa meglepő fordulatra. Nincs két cimbora vagy diák, aki ugyanabból a három szóból ugyanazt hozná ki. Változatos műfajokban, változatos témákra teljesen egyedi megközelítésű alkotások jönnek.

Mik a további tavaszi tervek?

KERTÉSZ EDINA: Lesz felolvasás a Kis Könyves Éjen, és tervezünk egy szombathelyi találkozót a diákokkal is. A közös munka egészen júniusig nyúlik majd.

Miért fontosak ezek a projektek az irodalomtanítás számára?

FŰZFA BALÁZS: Elsősorban azért, mert az irodalomtanítás a mai nagy kulturális jelrendszer-váltásban elveszíteni látszik korábbi funkcióit, s így talán elég sokat meg tudunk menteni belőle – másként.
Emellett pedig egyszerűen azért, mert frissen tartja a gyerekek kreativitását, gondolkodását. Továbbá mindenféle szövegalkotás csak hasznos lehet a későbbi életük szempontjából, hiszen aki jól ért szövegeket, az jobban érti a körülötte lévő világot.

SZŐCS HENRIETTE, író: Az irodalomtanítás modernizálása a mániám. Az az álmom, hogy ha megkérdeznek egy fiatalt az utcán, ki a kedvenc költője, Petőfi helyett Kukorellyt, Erdős Virágot, vagy Jászberényi Sándort választja. Bárkit, aki nem másfél méter mélyen leledzik a föld alatt, és még nem faragták kőbe. Ez a projekt bebizonyítja, hogy a szerzők köztünk járnak, lehet velük mailezni vagy csetelni a facen. És kiváló felületen, hiszen a “kockuló” tinik az interneten élnek.

Milyen volt számodra a közös munka?

HÉTVÁRI ANDREA: Magától értetődő. Könnyű és harmonikus. Már az elején megbeszéltük, hogy a születendő vershez illusztrációt készít majd Dani. Az elkészült grafika hangulatában és jellegében kiváló kiegészítője, igazán méltó vizuális párja lett a szapphói strófákban írt költeménynek, mely a titokzatos emberi hármasságról szól, s bár a téma nem épp a legkönnyedebb, némi filozófia- és pszichológiatörténeti egyeztetés után igazán nagyszerű végeredmény született! Köszönet érte Daninak, a projekt ötletéért pedig a szerkesztőknek!

SIMON RÉKA ZSUZSANNA, író: Sárival az első pillanattól kezdve megtaláltuk a közös alkotói hangot. Mivel felváltva írtuk a történetet, sosem lehetett előre tudni, mi kerekedik ki a következő szövegrészből, és ez még érdekesebbé tette az egész írói folyamatot. Remélem, lesz még alkalmunk együtt mesélésre.

KESZEI KORNÉL, 11/C: A feladat nem volt egyszerű. Nehéz folyamatosan tartanunk a kapcsolatot szerzőinkkel, társainkkal, mivel mindegyikünknek sok más feladata is van. Izgalmas, s érdekes feladatnak álltunk elébe. Úgy vélem, mindenki kitett magáért, s megpróbált kiemelkedőt nyújtani. A feladat nehézsége a közös, mindkét fél számára megfelelő minőségű munka volt. Hiszen mi mint kezdők vettünk részt a projektben, olyan szerzőkkel, akiknek az irodalommal több éves tapasztalataik voltak, vannak s lesznek. Mindenki egy műfaj jeles képviselője, a mesétől a költészetig. A feladatban már az is nehézségbe ütközött, hogy más-más stílust kellett egyesíteni.

PAPP-FÜR JÁNOS: Ákos kiválasztotta a szavakat, elküldte nekem, én pedig megírtam a verset, melynek fő vázát ezen szavak alkották. Ő pedig a már kész szöveggel dolgozott tovább, azt gondolta tovább, értelmezte újra.

NAGY ANIKÓ JOHANNA: Julival végül úgy állapodtunk meg, hogy „külön“ dolgozunk. Először én írtam meg egy történetet a három szóval, amit elküldtem neki, és ő ezt versbe szedve küldte vissza. Szerintem nagyszerűen csinálta, remélem nem ez az utolsó próbálkozása a műfajban. Szívből gratulálok neki!

SZŐCS HENRIETTE, író: Szerzőtársam hihetetlenül felnőttként viselkedett, szerintem sokkal felnőttebbként, mint némely nagykorú. Ügyesen választott témát, ismerte saját képességeit, gyengéit, és betartotta a határidőket. Nagyon lelkes volt. Öröm így dolgozni, bármikor ismét, szívesen.

CSEH DÓRA, 11/C: A szerzők, akikről órán tanulunk az esetek többségében már nem élnek, és ezért mindig távolinak, megközelíthetetlennek tűnnek. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a költők/írók nem is olyan távoliak, és ők is emberek, mint mi, azzal a különbséggel, hogy nekik az írás a hivatásuk, és egyszer talán majd róluk fognak tanulni a gyerekek az iskolában.

Fontos lenne, hogy minden fiatal közelinek érezhesse a kortárs írókat, hogy lássa, az irodalom és a művek mögött is élő emberek vannak, és ezáltal bátran olvassanak kortárs műveket is. Úgy érzem, hogy mi szerencsések voltunk, hogy megtapasztalhattuk a közös munkát, és részt vehettünk az alkotás folyamatban.