Eszedbe jutott már a tegnapról még csendben a szekrényben száradó zsömlét inkább levinni a legközelebbi aluljáróba? Jó, ha nem esik útba, csak kiakasztani a kapualjba. A kuka mellé? A soha fel nem veszem bolyhos pulcsit, sálat, kesztyűt, a nem járok többet tesire tornacipőt.
Itt köztünk (társadalomnak hívjuk) Te kiért vállalsz felelősséget?
Az Elveszettek – A hiányzó pillanat a 2012-től működő AHP (A hiányzó padtárs) alkalmi társulatának újabb előadása. Az Anblokk egyesület és a Káva Kulturális Műhely közös produkciója.
Számomra meg életem első részvételi színházas élménye. Így amikor az Elveszettek bemutatója előtt Takács Gábor drámatanár váratlanul megszólította a tisztelt közönséget, hogy ugye most mindjárt belépünk egy fikcióba és ő minket bizony arra kér, legyünk majd alkotó résztvevői az ott történteknek – nos, minden újságírói bátorságom elszállt. Szemléltem a cipőm orrát, sűrűn kavargattam az amúgy dermedtre hűlt kávét. Bevallom, gondolatban az optimális legkevésbé kínos/elegáns lelépési kísérleteket is gyorsan végigpörgettem.
Aztán beléptünk. A színészek jó hangosakat köszöntek, mi zavartan vissza-vissza hellóztunk. Mosolyogtak, bemutatkoztak. Mi helyet foglaltunk.
Fotó: Csoszó Gabriella
Fikciónk szerint a Verziók amatőr színjátszó társulat készülő előadásának fázisbemutatójára érkeztünk. Az előadás Luc Boltanski Nuits (Éjszakák) című drámáját dolgozza át, a történet igencsak summázott lényege pedig: egy család tagjai karácsonyi vacsorára készülődnek, mikor felbukkan egy sejtelmes idegen (Kardos János). Pillanatokkal később robbanás, tömegkatasztrófa az utca végén. A család a bajba kerültek segítségére sietne, azonban az idegen misztikus tekintélye lépten-nyomon megálljt parancsol. Bürokrácia, akadékoskodás, a tettek elől a szavak mögé menekülés. Addig elfontoskodott pillanatok, hogy mire kilépnének az ajtón, már nem marad túlélő a hóesésben. Ekkor megérkezik az eddig távollévő családfő, de a megterített asztalt beborító fagyos légkörben kérdésére, Mi történt? nem érkezik válasz. Csend. Gőzölög a leves, a szereplők a tányérjukba merednek.
Ebben a pillanatban újfent felpattant Takács Gábor, ránk nézett: Szerintetek? El fogják mondani, mi történt? Szembenéznek a felelősséggel vagy elhallgatják? A társulat arra kért, segítsünk befejezni a történetet. Nem úgy, hogy mese legyen, hanem úgy, hogy a mi társadalmunkról meséljen. Ha mindez itt történne ma köztünk, Magyarországon…elmondanák? Elmondanánk?
Fotó: Csoszó Gabriella
Ötleteltünk és ahogy az egy pár tíz fős egymásnak totál idegen közönség tagjaitól várható, látványosan nem értettünk egyet. Ki csendesen, ki kevésbé. A hiányzó padtárs társulatának előadása számtalan provokatív gesztust tett, azokat még egyszer annyi provokatív kérdés követte. Átadták a játékteret a néző fantáziájának és társadalom-, ön-, lelkiismeretének. Vitaindítónak ott volt a fehér nyakkendős kiráz a hideg fazon, aki nem engedte, hogy bárki is kilépjen az ajtón, aki nem engedte, hogy bárki is segítsen bárkinek. Akiben valamiféle instant hatalom megtestesítőjét kellett meglátnunk… Azért valami mégis hibádzott a dologban. A fehér nyakkendős ugyanis nem fenyegetett, nem zárta kulcsra az ajtót, nem fogott pisztolyt a fejedhez. A fehér nyakkendős csak egy dolgot kért: hallgass rá.
Ennek jegyében szabad elgondolkodni: Téged melyik nyakatekert kifogásod nem enged ki az ajtón, úgy általában? A született bürokrata vagy, akinek mindig eszébe jut valami sürgős tennivaló? Már mielőtt még tenne valamit. Vagy az, aki bármiféle jött-ment, mondvacsinált hatalomnak elhallgat? A regényt író rafinált bölcsészforma, aki Mihez értesz? Semmihez és kényelmesen hátradőlsz. Egyáltalán: nem érzed, hogy ez a bősz hatalomra ujjal mutogatás sántít egy kicsit?
Fotó: Csoszó Gabriella
Eddigi kultúrtapasztalataim szerint van az a színház, ami a) az áthallásosság rafinált cseleivel próbálja megpiszkálni az individualitás fotelébe belekényelmesedett nézőt, b) kertelés helyett direkt kommunikációval mutat tükröt. Harmadik opcióként meg van a színház, ami nem állít semmit, csak kérdez. Az Elveszettek elsősorban a fiatalabb generációnak, középiskolásoknak és a különböző civil szervezetek aktivistáinak készült darab, ami a társadalmi cselekvés és passzivitás témáját járja körül. A kérdés határozottan nem csak nekik szól. Te kiért vállalsz felelősséget? Ha holnap este bajba kerülök, számíthatok rád? Vagy átmész az utca túloldalára.
