András yorki herceg az interjúban kijelentette: arra sem emlékszik, hogy egyáltalán bármikor is találkozott volna a nővel.
Janikovszky Éva Naplóm 1938-1944 című könyvéből Keresztes Tamás rendezésében készül előadás a 6SZIN-ben. Rendező: Keresztes Tamás.
Ezúttal is az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottakról, a könnyűzenei alkotók...
A regisztrált előadóművészeti szervezetek támogatására fordítható keretösszeget a KIM négymilliárdról emelte hatmilliárd forintra. Támogatások
Wagner operái szenvedélyes történeteket és drámai helyzeteket ábrázolnak. A szerelmi viszonyok, az emberi indulatok...
Az idén már tizedszer hirdették meg a Hemző-díj pályázatot, a 35 év alatti magyar fotográfusnak adható elismerést.
Szintén újdonságnak számít, hogy a látogatók feljuthatnak - igaz, egyelőre még csak gyalog - a Colosseum legfelső emeletére is
Fusz Mátyás 2009-ben festőként végzett a Pécsi Tudományegyetemen, 2021-ben pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Az MI arra jutott, hogy megtámad mindenkit, aki valamilyen módon megakadályozhatná ennek a parancsnak a végrehajtását.