Más volt a jeruzsálemi fogadtatása, mert a filmben szereplő, a táborból visszatérő túlélők azok is lehetnének, akik ezt az államot alapították, adtunk...
Fusz Mátyás 2009-ben festőként végzett a Pécsi Tudományegyetemen, 2021-ben pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Az MI arra jutott, hogy megtámad mindenkit, aki valamilyen módon megakadályozhatná ennek a parancsnak a végrehajtását.
Lang Györgyi énekesnő, műsorvezető, színésznő, a Pa-Dö-Dő együttes tagja május 20-án, 66 éves korában hunyt el.
Megjelent a Lapozz és parázz! sorozat harmadik része, a Tükörvándor, Holden Rose, azaz Kovács Attila hátborzongató fantasy regénye.
A Black Veil Brides eddig hat stúdióalbumot készített, a legutóbbi, The Phantom Tomorrow című anyag 2021-ben jelent meg.
Átépítik az előcsarnokot, és harminc év után átrendezik a Hundertwasser munkáit bemutató állandó kiállítást.
A harlemi születésű Tupac Shakur a hiphop műfajának legbefolyásosabb művészei közé tartozott az 1990-es években.
Hetvenkét éves korában elhunyt Philippe Pozzo di Borgo francia üzletember, akinek az élete ihlette az Életrevalók című nagy sikerű filmet.