
Bodrogi Gyula felépülése: még kérdéses, mikor térhet vissza a színpadra
Bodrogi Gyula rengeteg látogatót fogad, és kollégái is rendszeresen érdeklődnek az állapota és hogyléte felől.
Bodrogi Gyula rengeteg látogatót fogad, és kollégái is rendszeresen érdeklődnek az állapota és hogyléte felől.
Bodrogi Gyula kitartásával és családja támogatásával bízik benne, hogy hamarosan újra a színpadon láthatjuk majd.
Miklósa Erika újévi üzenete: Szeressétek egymást! Hallgassátok meg a másik embert". Figyeljetek a világra, ügyeljetek a gyerekekre!
A Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája című filmet ma este, azaz július 9-én láthatod a Magyar Mozi TV csatornáján 21 órai kezdettel.
A Só Mihály kalandjai című filmet ma este, azaz április 15-én láthatod az M5 csatornáján 21 óra 30 perces kezdettel.
Bodrogi Gyula arról is beszélt a születésnapi interjúban, hogy a színházban a színész és a közönség játszik. Nélkülük nincs előadás.
A BL-selejtező kezdőrúgására készülő Bodrogi Gyula bevallotta: 12 éves kora óta, vagyis 77 éve a Fradi és a magyar válogatott nagy szurkolója.
Fokozottan vigyázni kell az idősekre a koronavírus-járvány miatt – hívta fel a figyelmet szerdán Bodrogi Gyula. A színművész kiemelte: az elmúlt évtizedekben megtanulta, hogy az egészségnél nincs fontosabb. Megjegyezte, szerencsére a komolyabb betegségek el is kerülték eddig. Felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus leginkább az idősekre, valamint a krónikus betegségben szenvedőkre veszélyes. „Ezért nekik, nekünk…
Bodrogi Gyula kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Maros-parti városban, a Hagymaházban. A díjat minden évben az a színész kapja, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri – Hegedűs D. Géza,…
Családtagok, barátok és pályatársak gálaműsorral köszöntették Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt, a nemzet színészét 85. születésnapján, hétfőn este Budapesten a Nemzeti Színházban. Az ünnepségen fellépett a Nemzeti Színház Színészzenekara, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Dolly és zenésztársai, a Magyar Vadászkürt Egylet, a Nemzeti Színház társulata és munkatársai, valamint a József Attila Színház művészei. Tarlós…
Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera művészi pályáját ismeri el életműdíjjal a Magyar Filmakadémia Egyesület. A díjakat első alkalommal az 5. Magyar Filmhét nyitóeseményén, április 22-én a budapesti Corvin moziban adják át. Az életműdíj Varga Viktor ötvösművész alkotása. A tervek szerint a filmakadémia minden évben életműdíjban részesít öt olyan művészt,…
2017.október 19-i nyitánnyal veszi kezdetét a JÁTÉK-os évad, az Országos Széchényi Könyvtár nagysikerű irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának, a KönyvTÁRlatnak az immáron 7. tematikus évada.