bécsi filharmonikusok

A nap fotója: A világ legdrágább karácsonyfáját állították fel a bajorok

A nap fotója: A világ legdrágább karácsonyfáját állították fel a bajorok

Európa legdrágább, 2,3 millió eurós karácsonyfáját állították fel Münchenben: a Pro Aurum müncheni aranykereskedő 2018 darab egyunciás aranyérméből állította össze. Benjamin Summa, a vállalkozás szóvivője szerint az aranyfa 2018 darab Bécsi Filharmonikusok aranyérméből áll, a tetejét pedig egy 20 unciás Bécsi Filharmonikusok aranyérme díszíti. Összesen 63 kilogrammot nyom a színarany építmény, amely a jelenlegi aranyárfolyam…

Már kijelölték a karmestert a 2019-as újévi bécsi koncertre

Már kijelölték a karmestert a 2019-as újévi bécsi koncertre

Christian Thielemann először vezényli 2019-ben a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét a zenekar közleménye szerint. Az 58 éves karmester a drezdai Staatskapelle karnagya és a Salzburgi Húsvéti Játékok művészeti vezetője. Karrierjét a berlini Operánál kezdte, ahol később, 1997 és 2004 között főzeneigazgatóként dolgozott. Azt követően a Müncheni Filharmonikusok főzeneigazgatója lett, 2012 óta pedig a drezdai Staatskapelle…

2018. január 7. /
, ,
Ismét parádés évadra készül a Müpa

Ismét parádés évadra készül a Müpa

Cecilia Bartoli, Sir Antonio Pappano, Eötvös Péter, a New York-i Filharmonikusok - világsztárok, vezető hazai és nemzetközi együttesek, új és megújult sorozatok, a világhír küszöbén álló fiatal tehetségek – a Müpa 2016/2017-es évada is gazdag kínálattal várja a minőségi kultúra közönségét. A következő szezon koncertjeire 15 féle sorozatból válogathatnak az érdeklődők, a bérleteket március 10-től…