Parkot neveznek el Aradon a Fogarasi havasokban múlt héten meghalt Török Zsolt hegymászóról. Az önkormányzat azt is bejelentette, hogy gördeszkapályát, mászófalakat, kikapcsolódásra...
Két barlangász rekedt a tátrai Jaskinia Wielka Sniezna (Nagy Havas-Barlang) mélyén, miután a beáramló víz elvágta útjukat. A bonyolult mentőakció akár hetekig...
Lengyel-magyar szentmise keretében helyezték el Szent Fausztina ereklyéjét a ruzsai helyi katolikus templomban szombaton. Az ünnepi szentmisét Marek Jedraszewski krakkói érsek vezette,...
Holtan találták szombaton a Fogarasi havasok egyik szakadékában Török Zsolt aradi hegymászót – közölte a Digi24 hírtelevízió. Az Aradon.ro aradi hírportál közlése...
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a budapesti Várkert Bazárban az államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át. A miniszter a...
A családok 33 százaléka 15-25 ezer forint közötti összeget költ az iskolakezdésre gyermekenként, 27 százalék 10-15 ezer forintot, míg 21 százalék akár...
Egy 67 éves vadászt támadott meg egy medve Délnyugat-Szlovéniában, az Ajdovscina nevű település melletti erdőben, idén ez volt a második medvetámadás az...
Egy egymillió nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint száz ország közül Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya –...
Egy jéggel töltött üvegkabinban állt több mint két órán át Josef Köberl osztrák extrémsportoló. A téli jeges vizekben való úszásáról közismert, állóképességét...
Először gyalogoltak végig a Jangce folyó mentén szólóban, a 6300 kilométeres utat hétfőn fejezte be a brit kalandkereső, Ash Dykes. A walesi...
Szüretelőgép szedi a korai érésű csabagyöngye szőlőt a Balaton Agrár Zrt. területén a Somogy megyei Ordacsehi határában 2019. augusztus 12-én. MTI/Varga György
Nem érettségiztethet a következő tanévben a Szinyei Merse Pál Gimnázium – mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes...
Augusztus 15-ig még 10 százalékos kedvezménnyel vásárolható meg az Interrail vasúti bérlet globál és az egyországos típusa. Az egyországos bérlettel szemben –...
Több tízezer ember vett részt szombaton a Prágában rendezett melegfelvonuláson, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride...
Élesen bírálta az anglikán egyház pénteken Wayne Rooneyt, az angol labdarúgó-válogatott egykori támadóját, aki januárban úgy tér vissza az Egyesült Államokból Angliába...
Szeptembertől kitiltják a nagy tengerjáró hajókat Velence történelmi központjából – közölte az olasz kormány. A rendelkezés az ezer tonnánál nagyobb vízkiszorítású hajókra...
Magyarországon is elindult a Google gyalogos közlekedést segítő funkciója, a Live View – közölte a vállalat. Az okostelefonos alkalmazás az úti cél...
A hagyományos tűzijáték helyett fényjátékkal fogják ünnepelni az új év eljövetelét Prágában – döntött a cseh főváros önkormányzata e heti rendkívüli ülésén....
Nem szabad ezentúl leülni és élvezni az édes életet a Spanyol lépcsőn Rómában. Keddtől a rendőrök sípszóval zavarják el azokat, akik az...
A párizsi klímaegyezményben Brazília arra kötelezte el magát, hogy 2030-ig nullára csökkenti az illegális fakitermelés mértékét. Jair Bolsonaro brazil elnök viszont hivatalba...
Koncert, kézműves piac és fűszervásár, valamint önismerettel kapcsolatos előadások és kreatív gyerekfoglalkozások is várják az érdeklődőket az India Varázsa Fesztiválon, amelyet augusztus...
Hazaérkezett Budapestre a Föld második legmagasabb hegycsúcsát meghódító Suhajda Szilád és társa, Klein Dávid – közölte a Magyar K2 Expedíció csapata vasárnap....
Mi az, ami a legnagyobb eséllyel szerepel az utazni vágyók bakancslistáján? Naná, hogy a nyugati part! Los Angeles, a Grand Canyon, és...
A MÁV Nosztalgia M61.019 pályaszámú, narancs festésű NOHAB dízelmozdonya továbbítja a Tekergő gyorsvonatot Aszófőnél 2019. augusztus 3-án. A MÁV-START és a MÁV...
Legalább 60 évre, de egyes területeken egy egész évszázadra lesz szükség ahhoz, hogy regenerálódjanak a mostani tűzvész által megsemmisült szibériai erdők –...
Felnyitják az egyik leghírhedtebb amerikai bűnöző, az FBI-ügynökök által 85 éve lelőtt John Dillinger indianapolisi sírját, és még aznap vissza is temetik...
Több mint 200 millió fát ültettek el egyetlen nap alatt Etiópiában. A hétfői faültetéssel a szárazság sújtotta kelet-afrikai ország ellensúlyozni akarja az...
Milos Zeman cseh államfő július 31-i hatállyal felmentette tisztségéből Antonín Stanek szociáldemokrata kulturális minisztert – közölte hétfőn Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a...