
Patti Smith összeesett a színpadon
Patti Smith maga is aláírta a közleményt, amelyben hozzátették: „Patti rendkívül hálás a közönség türelméért és megértéséért.
Patti Smith maga is aláírta a közleményt, amelyben hozzátették: „Patti rendkívül hálás a közönség türelméért és megértéséért.
Krasznahorkai László: Személyesen is szeretném megköszönni Patti Smith csodálatos felolvasását a kedd esti könyvbemutatón!
Patti Smith egy interjúban úgy fogalmazott, hogy mindenképpen tenni akart valamit, amivel felhívhatja a figyelmet az ukrán konfliktusra.
Patti Smith-koncert lesz október 13-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az első ízben megszervezett Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében. Az amerikai énekes-dalszerző a poptörténelem egyik legfontosabb női előadója, emellett író, költő, képzőművész, aki nem fél szót emelni a társadalmi igazságtalanságok és problémák láttán. Első lemeze, az 1975-ben megjelent Horses alapjaiban változtatta meg a New…
A film Patti Smith Just Kids című regénye alapján készült, mely a fényképésszel való kapcsolatáról szól.
A Pirreli 1964 óta adja ki szokásos évi aktnaptárját, limitált számban, kizárólag kedvenc ügyfeleinek. Eddig csakis tökéletes testű szépségeket mutattak be, hiányos öltözetben, most viszont szakítottak az eddigi hagyományokkal: a modellek többségén fennmaradt a ruha.
A 2015-ös Glastonbury fesztivál legnagyobb szenzációja nem egy rocksztár volt volt, hanem a 80. születésnapját ünneplő Dalai Láma.