A múlt héten bemutatott Parkoló című film egy nagyot gondoló starttal indított és végül befarolt a majdnemek halmazába. Filmkritika.
Miklauzic Bence úgy mutatta be új filmjét, a Parkolót, mint egy 'párbajt, két igazság szembenállásának történetét'.
Az óbudai Artézi Galériában hat művész munkáiból nyílt kiállítás. Az alkotók és a kiállítást megnyitó művészettörténész is nő.
Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után.
Szegedi Erika utolsó vígszínházi szerepében, a 2012-ben bemutatott Monokliban is múlhatatlan derűvel sziporkázott.
A cannes-i fesztiválpalota Lumiere termében rendezett díjátadó első elismeréseként vette át a rövidfilmes Arany Pálmát Buda Flóra Anna.
Ken Loach filmje arra a problémára keresi a választ, hogy a szegénységben élők hogyan tudnak befogadni náluk is szegényebbeket.
A bíróság 18 belga fiatalt bűnösnek talált elsőéves diáktársuk brutális és megalázó beavatási szertartartása során bekövetkezett halálában.
Muhi András Balázs Béla-díjas filmproducer, filmrendező lett a Magyar Filmművészek Szövetségének új elnöke.
Suhajda Szilárd az egyik legeredményesebb magyar expedíciós hegymászó volt. 2014-ben a 8051 méteres Broad Peaket is megmászta.