A MANK tájékoztatása szerint a kiírásra legfeljebb három pályaművet nyújthat be minden 35 évnél fiatalabb képzőművész.
A MANK tevékenységét, szolgáltatásportfólióját újragondolva hatékonyan tudja segíteni önálló művészeti programok kibontását.
A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára – mondta Tardy-Molnár Anna ügyvezető...
Hajgató Terézia, Jánosi Kata és Tóth Annamária Rita festőművészek vehették át pénteken a 2018. évi Barcsay-díjakat a szentendrei MANK Galériában. Mindhárman a...
Január 25-ig nyújthatják be pályázatukat a fiatal képzőművészek a Derkovits Gyula-ösztöndíjra. Az ösztöndíjra minden olyan fiatal képzőművész (festő-, grafikus-, szobrász- és intermédia-művész)...
Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1978. január 1. után született kutatók pályázhatnak.
A korábbi 12 ösztöndíjat további kettővel egészítették ki.
Mai krakkói festészet – absztrakció/figurativitás címmel 30 kortárs krakkói képzőművész képeiből nyílt kiállítás szombaton Szentendrén.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a 2015-es évre ösztöndíj pályázatot hirdet fiatal, alkotó és előadó művészek...