A Jupiter (felül), a Hold (k) és a Vénusz (j) együttállása Salgótarján közeléből fotózva 2023. február 22-én. MTI/Komka Péter
A Vénusz, azaz az Esthajnalcsillag 22-én közel hússzor fényesebb lesz, mint az égbolt legfényesebb csillaga, a Szíriusz
Egy hússzoros nagyítású kis távcső megmutatja a Jupiter korongjának lapult alakját, és a két egyenlítői sávot is.
Óriásbolygók éjszakája címmel különleges programmal várja a látogatókat a Svábhegyi Csillagvizsgáló október elsején.
Az Esthajnalcsillag, másnéven Vénusz olyan fényes lesz, hogy akár a napnyugta pillanatában is látható már...
A Nagy Vörös Folt egy anticiklon, vagyis magas nyomású felhőrendszer, amely az 1800-as évek óta lassan és fokozatosan leépül. A változás oka...
A trójai kisbolygók olyan ősi objektumok, amelyek a Naprendszer születésének az ősanyagát közel eredeti állapotban tartalmazzák – erről Kereszturi Ákos, a Csillagászati...
Közeli felvételeket készített a Jupiter legnagyobb holdjáról, a Ganymedesről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Juno nevű űrszondája. A felvételek mintegy ezer kilométeres...
Kitűzték a Jupiter holdjához tartó NASA űrszonda indításának időpontját: az Európé Clipper 2024 októberében indul útnak. A Jupitert kísérő jeges Európé fagyott...
Felszín alatti vizét lövelli az űrbe a Jupiter holdja, az Európé – közölte új kutatása alapján a göttingeni Max Planck Naprendszerkutató Intézet...
Egy kutatócsoport felfedezte, hogy a legközelebbi ismert barna törpe, a Luhman 16A a Jupiteren és a Szaturnuszon láthatókhoz hasonló felhőövek jeleit mutatja....
Évmilliárdokkal ezelőtti gigantikus frontális bolygóütközés lehet a magyarázata a Jupiter különös magjának. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Juno-missziójának adatait a Rice Egyetem...
Különleges felvételt küldött a Jupiter Nagy Vörös Foltjáról a Hubble űrteleszkóp: a június 27-én készített felvétel a bolygó turbulens légkörében keringő felhők...
Amerikai kutatók szerint konyhasó jelenlétét fedezték fel a Jupiter negyedik legnagyobb holdja, az Európé felszínén – adta hírül a Science Daily tudományos...
A Tejút és a Jupiter a felvidéki Ajnácskő közeléből fotózva 2019. június 8-ra virradóan. MTI/Komka Péter A Tejút és a Jupiter a...
A Jupiter Naprendszert átszelő vándorlását bizonyították a svéd Lundi Egyetem tudósai. A csillagok körül keringő gázóriások pályája gyakran nagyon közel halad el...
Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája által készített három felvételből, amelyet a gázóriás mellett elhaladva rögzített. A...
A Vénusz, a Hold és a Jupiter (b-j) Salgótarján közeléből fotózva 2019. január 31-én hajnalban. MTI/Komka Péter
A NASA szerint az Európé a legesélyesebb jelölt az élet kutatására a Naprendszerben.
Valószínűleg hasonlóan hideg és sós lehet a Jupiter Európa nevű holdjának felszín alatti óceánja.
Az exohold jelenlétére utaló ígéretes jeleket három ilyen áthaladás során észlelték, ám a felfedezés hivatalos bejelentéséhez ennél többre van szükség.
A tudósok abban reménykednek, hogy rövidesen megtudjuk, hogy tartja fenn magát ez a Nagy Vörös Folt nevű szupervihar.
A Szaturnusznak viszont aligha sikerült volna a csel, mivel az akció során Iapetus pályája rendkívül instabillá válhatott volna. Így ma aligha keringene...
A Nap és a Jupiter hasonmását is magába foglaló bolygórendszerre bukkantak külföldi csillagászok.
A titokzatos égi jelenségek mindig is vonzották az embert, még akkor is, ha tudományos eredmények százai később magyarázatot adtak egyes misztikusnak vélt...
Egy szem tekint a megfigyelőkre a Hubble-űrteleszkóp által a Jupiterről készített legújabb felvételeken.
A Vénusz és a Jupiter együttállása ma hajnalban jól látható volt az egész országból, ezeken a képeken Salgótarjánból fotózták.