Ha tudni akarod, hogy kicsoda valójában Greta Thunberg, ha túl akarsz látni a bulváron és a propagandán, ha nem félsz szembesülni azzal,...
A beszámoló szerint az oroszlánkölyökre egy autós lelt rá a Szabadka és Csantavér közötti úton, majd értesítette a rendőrséget.
Elindult az első ízben megszervezett Prózamaraton. A szerzők nevében Majoros Sándor József Attila-díjas író mondott beszédet.próu
Az ukrajnai civil áldozatokra emlékező koncertet ad csütörtök este a varsói Keresztelő Szent János-főszékesegyházban a Szent Efrém Férfikar.
Vasárnap estig ingyenesen látható három alkotás a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjából a Filmión.
Pierre-Auguste Renoir, akit a boldogság festőjeként emlegetnek, nem volt naiv, de úgy vélte, a művészet az élet egyik legnagyobb vigasza.
Az idén tizenötödik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában
Az öt táncos előadása Picasso női univerzumát eleveníti fel, a páratlan művészét, aki átlépett a művészet világának határain.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál látogatói tucatnyi neves holland íróval, költővel, illusztrátorral találkozhatnak.