Előre nem látott génmutációkat okozhatott a génszerkesztés annál a tavaly született két kínai babánál, akinek a génjeit még embrió állapotukban módosították, hogy...
A világon minden negyedik állat bogár (Coleoptera), eredetüket a karbon földtörténeti korszakba, mintegy 327 millió évvel ezelőttre helyezték.
Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését – írta a BBC hírportálja. Az...
Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhatott a legközelebbi nyelvrokonainkkal közös genetikai örökséget vizsgáló nemzetközi kutatócsoport, melyben magyar tudósok is részt vettek...
Magyar fejlesztésű baktériumot használtak camebridge-i kutatók, amikor egy baktérium teljes örökítőanyagát szintetikusra cserélték és az egész élővilágban egységes genetikai kódon is változtattak...
Az ember genetikai összetétele jelentős mértékben befolyásolja, hogy az illető kutyatulajdonossá válik-e vagy sem – derült ki svéd és brit kutatók tanulmányából....
A génekben is nyomot hagy a szegénység az amerikai Északnyugati Egyetem kutatása szerint, amelynek eredményei megváltoztatják a génekről alkotott azon elképzelést, miszerint...
A gének befolyásolhatják a házasság minőségét egy új amerikai kutatás szerint. Azt vizsgálták, vajon az oxitocin hormont szabályozó gén (OXTR) eltérő genetikai...
Hatalmas projektet indítottak útjára tudósok: tíz év alatt fel akarják térképezni a Földön élő 1,5 millió ismert faj genetikai kódját. Az Earth...
Az Árpád-ház eredete mítoszok és legendák ködébe vész, a köd növeléséhez nagyban hozzájárultak az elmúlt évtizedek áltudományos bohóckodásai. A tényekhez a tudomány...
Nem mindegy, mikor éri hőség a búzát. A magyar, ausztrál, norvég, német és kínai együttműködés keretében készült tanulmány megvalósulásához alapvetően járult hozzá,...
Ez a három, csak az emberben található gén 3-4 millió évvel ezelőtt jelent meg.
A melanoma kialakulásában szerepet játszó gén a leégésre való hajlam fokozásával működik közre a folyamatban
A rózsák legközelebbi rokonát megesszük.
Megállapították, hogy legalább négy különböző populáció létezett Eurázsiában 35-45 ezer évvel ezelőtt.
A felfedezés lehetővé teszi, hogy a tudósok jobban megismerjék, milyen szerepet játszik a több trillió mikroorganizmus az ember egészségében és betegségeiben.
Ez a mély lelkiállapot oly mértékben erősödhet az utódgenerációnál, hogy autizmus formájában láthatóvá válhat. Egyszerre van bennük bosszú és békére való törekvés,...
A kutyák és a Williams-szindrómások közötti kapcsolat első jeleire 2010-ben figyelt fel Bridgett vonHoldt és kutatócsoportja.
A tudósok azt remélik, közelebb léptek a laboratóriumi emberi szervtenyésztés megoldásához.
Az annak idején sok kritikát kapott kihívásból befolyt összegből hat kutatási projektet finanszíroztak.
A kutatók csaknem 294 ezer, főként európai származású, a világ sokféle táján élő, sok korcsoportot képviselő ember genetikai mintáját elemezték, ezekre folyamatban...
Máig rejtély volt, honnan erednek a Jamnaja-törzsek. A kérdésre most válaszolhatunk, mivel felfedeztük, hogy génjeik a kelet-európai vadászó-gyűjtögetők és a jégkorszak idején...
Az inkák hajdani területén számos áldozat múmiájára bukkantak, a kisfiúé volt az egyik legjobb állapotban: 5300 méteres magasságban, a Föld egyik legszárazabb...
Czeizel professzor mindig hangsúlyozta az öröklésbiológia egyik legfontosabb igazságát, azt, hogy a genetika csupán valószínűség. Nem sors, nem végzet, hanem kockázati valószínűség
A keltákat inkább tradícióik és kultúrájuk különböztette meg a többi népcsoporttól, nem a genetika.
Ez azt jelenti, hogy szükség lehet átértékelni, ahogyan az evolúcióról gondolkodunk.
Iránban ez év augusztusában akasztottak fel két meleg férfit szodómia miatt, de nem kell messzire mennünk, itt van Putyin Oroszországa: aki meleg,...
Czeizel Endre az ATV műsorában olyan témákat feszegetett, mint: Mekkora szerepet játszik egy ember életében a környezet, a szorgalom, a munka, és...