Napjaink pszichológiai trendje az önzés kultúráját és a felületességet erősíti, de David Brooks szerint meg kell találnunk a kiutat, a célt, és...
Zorán: Nincs olyan dal, amelyet nem szeretek eljátszani élőben, de olyan akad, ami még nem került elő koncerten.
II. János Pál pápa mondta egy alkalommal, hogy a szegénység oka nem a harmadik világ elmaradottsága, hanem a fejlett világ urainak kapzsisága
Baska Barbara most kisregény formában adja át Édesapja naplóját, hogy az ő szavai meséljék el a szavakon túlit.
A The Rose végül tavaly állt újra össze, ennek eredménye lett a Heal című album, amely a 4. helyig jutott a Billboard Heatseekers listáján.
Rishi Sunak: nem lett volna értelme megtartani a találkozót, mert a görög fél nem a jövőt érintő kérdéseket akarta megtárgyalni.
Zsigmond Dezső Erdélyi Jánossal együtt csaknem tíz éven át szerkesztette a Hír TV dokumentumfilmes sávját, a Vetítőt.
Keserü Ilona egy 1969-es tárlatának megnyitóján Ottlik Géza mondott beszédet, rámutatva, hogy az igazán nagy művészet négy dologról beszél.
Szemem fénye címmel egész estés játékfilmet forgat Mayer Bernadette egy látását elvesztő anya (Für Anikó) történetéről.