Galkó Balázs színművész is aktív résztvevője lesz annak az árverésnek, ahol a bevételt a földönfutóvá tett családok gyermekeinek javára ajánlják fel.
A Budapest Bár folyamatosan koncertezik, a nyáron fesztiválokon (Fishing On Orfű, ZamJam, Művészetek Völgye) játszik.
A Vígszínház ma közölte, hogy Székely Csaba Kalandfilm című darabját nem tűzi műsorra, amely a társadalmi megosztottságról szólt volna.
Mijazaki Hajao 2003-ban kapott Oscar-díjat a Chihiro szellemországban című rajzfilmjéért, és 2014-ben életművét is Oscar-díjjal ismerték el.
Janikovszky Éva Naplóm 1938-1944 című könyvéből Keresztes Tamás rendezésében készül előadás a 6SZIN-ben. Rendező: Keresztes Tamás.
Ezúttal is az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottakról, a könnyűzenei alkotók...
A regisztrált előadóművészeti szervezetek támogatására fordítható keretösszeget a KIM négymilliárdról emelte hatmilliárd forintra. Támogatások
Wagner operái szenvedélyes történeteket és drámai helyzeteket ábrázolnak. A szerelmi viszonyok, az emberi indulatok...
Az idén már tizedszer hirdették meg a Hemző-díj pályázatot, a 35 év alatti magyar fotográfusnak adható elismerést.