"Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól / vallok, nők, rokonaim." Nőnap 2014.
A 12 000 fröccsöntött, aranyozott csótány között található egy eredeti, 14 karátos színarany mintapéldányt is.
Az írás, mint alkotás akkor valódi, ha az én megszűnik.
Hédi levette a kabátját. A kabát alatt meztelen volt.
"A tárgyak eltűntek a dobozok mélyén, a szavak belevésődtek az agyamba."
A tárlat visszanyúl az avantgárd hagyományokhoz, de hozza a fájdalmas urbanizációt is.
Ha megteheti, milyen búcsúlevelet írt volna Philip Seymour Hoffman?
Margaret a középen hiányzó fejdarabját valahol az Alpokban hagyta el síelés közben.
Minden rossz. A szex, a beszéd, a higgadtság, a nélkülözés. Becsapott. Eleinte másnak mutatta magát. Beszoptam.
Abajgat. Abba. Abbé. Aberrált. Ácsceruza.
Nincs barátibb szívatás, mint az álláspályázatra várók várakoztatása.
„Meg sem próbálják beosztani azt, amijük van. Szerintük a rendes élethez ennél sokkal több kellene.”
Köd van. A csizmám sarka belesüpped a földbe. Új stratégiát gyártok: vele maradok és megbüntetem.
"Karácsonyi láz, amit nem visz le a Rubophen, csak az ügyeletes orvos injekciója, akibe beleszerethettem fél órára. Szégyenlősen, magamban."
A kortárs nyugati líra formáit magabiztossággal használó Velemi Névtelen költeményei kéziratos formában lappangtak a Codex Meci lapjai közt.
Ha valaki beleesne a gödörbe, és nem kétségbeesetten kiabálna, hanem, mondjuk, énekelné, hogy segítség, senki nem sietne kihúzni…
A folkMAGazin idei utolsó száma újabb kalandra hívja az olvasót: mintha nem „csak” egy folyóirat lenne a kezünkben.
Szerintem vágja, hogy nem megdönteni akarom, hanem annál komolyabbat szeretnék.