+ Pályázat

Fiataloknak hirdet pályázatot a Pesti Magyar Színház

Fiataloknak hirdet pályázatot a Pesti Magyar Színház

Az osztály ötletei, gondolatai, véleménye nyomot hagyhat a színház bemutatásra kerülő előadásán is.
MOL-os okostelefont is nyerhetsz

MOL-os okostelefont is nyerhetsz

"A családom a szponzorom" címmel a Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az Új Európa Alapítvány közös esszépályázatot hirdetett 10-18 éves fiatalok számára.
Ha egymilliós ösztöndíjra vágysz, katt ide!

Ha egymilliós ösztöndíjra vágysz, katt ide!

Szépirodalmi és tudományos művek szerzői jelentkezhetnek.
Designerek, bútor- és formatervezők figyelem! – Transzformersz

Designerek, bútor- és formatervezők figyelem! – Transzformersz

Harmadszorra rendezi meg Transzformersz címmel tárgyátalakító pályázatát a MÜSZI.
Jelentkezési lehetőség az I. Magyar Berlini Táncfesztiválra

Jelentkezési lehetőség az I. Magyar Berlini Táncfesztiválra

Augusztus végéig lehet jelentkezni az I. Magyar Berlini Táncfesztiválra, amit decemberben rendeznek meg.
Az Oktogonon meztelenül felolvasó költőnő, Viola Szandra pályázatot írt ki

Az Oktogonon meztelenül felolvasó költőnő, Viola Szandra pályázatot írt ki

Testverselj Szandrával! Légy kreatív! Légy merész! Légy egyedi! Viola Szandra már több helyen és fórumon megmutatta hogyan függ össze a test és a költészet.
Rengeteg új pályázat és álláslehetőség

Rengeteg új pályázat és álláslehetőség

Írj forgatókönyvet az HBO-nak, juss ki a Berlinale-ra, dolgozz az UNESCO-nál és számtalan egyéb lehetőség.
Lemaradtál a Fradi-stadion bejárásáról?

Lemaradtál a Fradi-stadion bejárásáról?

Ha most kívülről fotózod, fél milliót nyerhetsz!
Kik és mit nyertek az MMA pályázatán?

Kik és mit nyertek az MMA pályázatán?

A legnagyobb összeget 2,95 millió forintot a Horatio Kft. nyerte az MMA-tól, ők a pénzből Kelemen László emlékére zenés játékkal készültek.
Street art pályázatot írtak ki a városliget tűzfalaira

Street art pályázatot írtak ki a városliget tűzfalaira

A beérkezett kézzel rajzolt vagy számítógéppel tervezett munkákat a Városliget Zrt. mellett a Színes Város és a Design Terminál képviselőiből álló bíráló bizottság választja ki.
Amikor a kultúra beint a politikának! – Krétakör (video)

Amikor a kultúra beint a politikának! – Krétakör (video)

Schilling Árpád, a Krétakör vezetője megelégelte, hogy a politika dönt a kultúráról. Ha arra most nincs is lehetőség, hogy a kultúra döntsön a politikáról, attól...
Színházi Befogadó Pályázatot hirdet a Bakelit

Színházi Befogadó Pályázatot hirdet a Bakelit

A nyertes produkciókat a Bakelit, személyes megegyezés szerint akár több alkalommal is műsorra tűzi a 2014/15-ös évadában.
Pályázat 2014 július 5.

Pályázat 2014 július 5.

Semmiképpen ne hagyd ki: ösztöndíj Kambodzsába, felsőoktatási előkészítő képzések, a Japán alapítvány projekteket támogat, pályázat kult filmek fesztiváljára és még sok érdekesség.
Pályázat 2014 június 26.

Pályázat 2014 június 26.

Benne: ösztöndíjak Bécsbe, Japánba, Londonba, Németországba, fotós és irodalmi pályázat, folyóiratok támogatása, színházi befogadói pályázat.
Állítsd fejre a Dunát! – pályázat

Állítsd fejre a Dunát! – pályázat

A vállalkozó kedvűek az életnagyságnál is nagyobb méretű camera obscurát hozhatnak létre a Kopaszi-gáton.
Ha focivébé, akkor verspályázat

Ha focivébé, akkor verspályázat

Írj verset a brazil focivébéről, meccsről, csapatról, bíróról, játékosról, és küldd be, kiadjuk könyvben is. Ez most olyan focivébé, amin te is labdába rúghatsz.
Pályázat, ösztöndíj, június 11.

Pályázat, ösztöndíj, június 11.

Benne: ösztöndíj fotóművészeknek, alkotóházi ösztöndíj Új-Mexikóba, a lettek társszervezőt keresnek, pályázat íróknak, képzőművészeknek, zeneművészeknek.
Szerencse és függőség – 4,1 milliós fotópályázat

Szerencse és függőség – 4,1 milliós fotópályázat

A szerencse, szerencsés pillanatok, szerencsés események témával két kategóriában lehet pályázni fejenként maximum 5 db fotóval, ahogy függőség kategóriában is.
Drámapályázat – Szent Mártonnak ajánlva

Drámapályázat – Szent Mártonnak ajánlva

Olyan új magyar dráma megírását várják, amely Európa legnépszerűbb szentjének, az ókori Savaria szülöttjének élettörténetéből és szellemi hagyatékából kibontható, de ma is érvényes.
Elindult a Librarius Blog ’n’ Roll, sokat nyersz vele!

Elindult a Librarius Blog ’n’ Roll, sokat nyersz vele!

Ha ezen a rendszeren blogolsz, indulhat a tánc, mert többen olvassák majd az írásaidat, mint amiről valaha is álmodtál.
Pályázatok május 24.

Pályázatok május 24.

Benne: gyakornoki állás az Unióban, pályázatírói állás, pályázatok disegnereknek, falfelületfestőknek, fotósoknak, kézműveseknek.
Az NKA bedönthet egy sor uniós cult-projektet

Az NKA bedönthet egy sor uniós cult-projektet

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma négy kivételével elutasította a magyar szervezetek önrészpályázatát. Hogy miért?
Új falvak tövében – dalszerzői pályázat

Új falvak tövében – dalszerzői pályázat

Az 500 ezer forint összdíjazású pályázatra gimnazista és középiskolás pop-rock együttesek jelentkezését várják.
Hívd elő magadból Vivian Maiert! (fotópályázat)

Hívd elő magadból Vivian Maiert! (fotópályázat)

Vivian Maier életművében meghatározó szerepe van önarcképeinek. Nem ismerünk róla más által készített portrét, kizárólag saját maga fényképezhette magát.
Pályázatok május 12.

Pályázatok május 12.

Benne: Az Operaház csellóst, klarinétost és hegedűst keres, pólótervező-pályázat, rajzpályázat, konferenciák.
Pályázatok 2014 május 1.

Pályázatok 2014 május 1.

Benne: állás Egyiptomban és az unió ifjúsági hálózatában, ösztöndíj Bilbaóba, fotós, színházi és irodalmi pályázatok.
A Librarius álláshirdetésének eredménye

A Librarius álláshirdetésének eredménye

Pályázatunkra 141-en adták be jelentkezésüket, hogy kulturális újságíróként dolgozzanak a Librariusnál.
Pályázatok április 23.

Pályázatok április 23.

Benne: alkotópályázat vadászoknak, vadászat fényképezőgéppel, tervpályázat söröző tűzfalára, irodalmi és könyves pályázatok.
Építészeti fotópályázat

Építészeti fotópályázat

Amatőr és profi is indulhat, öt kategóriában összesen 3 millió forintot vihetnek haza a díjazottak.
Pályázat könyvsorozatra

Pályázat könyvsorozatra

Közös könyvsorozatot indít az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége Apokrif Könyvek címmel.
További cikkek