A világörökség részéhez tartozó inka romvárost, a Machu Picchu-t turisták ezrei keresik fel. A területet több mint három hete zárták le
Az épületből januárban költözött ki a városvezetés, miután elkészült az adminisztráció számára tervezett modern épület Brüsszel központjában.
Rejtett rézkarcok címmel kalandos sorsú 18. századi metszeteket mutat be csütörtöktől a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZK).
36 ezer négyzetméteres fedett, valamint 51 ezer négyzetméteres szabadtéri területével a Rami Könyvtár lett Törökország legnagyobb könyvtára.
Kolozsvár és térségének legkorábbi reneszánsz falképeit találták meg a kutatók a kolozsvári Farkas utcában.
Az egykori Kelet-Berlin centrumában fekvő Alexanderplatz mellett álló épület földszintjén súlyos károk keletkeztek.
A dégi Festetics-kastély 2022. november 11-én, amit Pollack Mihály tervezett. A felújítás évek óta húzódott...
Az Eltűnt Budapest című ismert háromrészes animációs kisfilm folytatásában ezúttal a főváros eltűnt kupoláival foglalkoznak
A DECODE Díj egy egyedülálló pályázati és kiállítási lehetőség építészek, valamint vizuális és alkalmazott művészek számára.
A Hotel Galántha tervezésénél nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy illeszkedjen az Esterházy-kastély környezetébe.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora szerint Steindl Imre példakép lehet a fiatal generáció előtt.
Amikor használt ingatlant vásárolunk gyakran a saját ízlésünkre szeretnénk formálni azt. Ám ha az anyagi keretek szűkösek is, a legtöbb esetben a...
A Merlin Színház korábban ismert terei megmaradnak, de friss kortárs arculatot kap, és kialakítanak egy kétszáz négyzetméteres teraszt is.
A környékhez kötődő alkotók és művek közül hosszas mérlegelés után esett a választás Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényére.
A Notre-Dame körül összességében 36 százalékkal fog nőni a zöldfelületek területe több mint 130 fa ültetésével.
Az incidens előtt két héttel egy szaúd-arábiai férfi Maseratijával hajtott el a a Spanyol lépcső kövezetén.
Hrihorij Szkovoroda ukrán költő és filozófus volt, a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő múzeumát május elején találta el egy orosz rakéta.
Török lépcső: A teraszos sziklaképződmény valaha arab kalózok rejtekhelyeként szolgált, a köznyelvben őket törökökként emlegették.
A Palazzo Venezia épületéből, melynek a drón ütközött, hangzott el Benito Mussolini fasiszta diktátor néhány ismertebb beszéde.
Ez ma már ritkán vetődik fel kérdésként, hiszen egyre több a hosszabb idő óta létező, jól és hasznosan működő hőszigetelő rendszer, s...
Másodjára, csökkentett áron sem sikerült eladni a római Villa Aurorát, amelyben Caravaggio egyetlen plafont díszítő freskója látható. A történelmi villát először három...
Hamarosan befejeződnek a Lánchíd pesti hídfőit díszítő, egyenként több mint tíz tonnás kőoroszlánok restaurálásának műhelymunkái.
Rátkai Erzsébet Jászai Mari-díjas jelmeztervező is indult a posztért. Turi Attila 137, Rátkai Erzsébet pedig 25 szavazatot kapott.
Mit üzen a letűnt korok céhes világa a 21. század emberének, és vajon mit rejt az egyik legfőbb tárgyuk a céhláda
Az Ybl Miklós-díj a legalább tizenöt év kimagasló egyéni építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismeréséül, életműdíjként adományozható.
Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint Ajka-Tósokberénd templomának belsejében a tűz nem okozott nagy károkat.
Nagy Bálint 1949. május 24-én született Szegeden. 1976-ban az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Építőipari Karán diplomázott.
A villa mennyezetét díszítő Caravaggio-freskó 2,75 méter széles. A képen Jupiter, Neptunusz és Plutó látható.