Csurka Endre István, Csurka Eszter és Csurka Dóra az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt közölte: a Fővárosi Törvényszék jogerős végzése alapján péntektől...
Egyetlen képtől sem válik meg önszántából Cornelius Gurlitt, akinek müncheni lakásában 1406 festményt, grafikát és nyomtatot, köztük feltehetően a náci diktatúra idején...
"Még nem találkoztam olyan nővel, aki ne lett volna feminista"- Kertész Róbert jelenti Londonból.
Engem olyan helyre temessetek, ahol van wifi, mondom, és tegyetek mellém egy ájfont. Ne számszungot, mert az kinyírna. (Borszéki Boglárka írása)
kezed érintése ég rajtam kedvesem / mellyel máskor árnyat táncoltattál / hogy megdermedt tőle a fény a falon / ott ahol a...
Novemberben újra jelentkezik a JAK ImPulzus, a József Attila Kör kritikai beszélgetés-sorozata. Az új formációban Borsik Miklós, Fehér Renátó, Pethő Anita és...
Pírián kívül a másik barátom ez a bringa, de Píriával ellentétben ő hagyja magát például lefényképezni. A másik barátom még az a...
November 7-én, a budapesti Örkény István Könyvesboltban mutatták be a Szakácskönyv a túlélésért című kötetet. A Czingel Szilviával, Závada Pállal és Gyáni...
A versaukción a FÉLonline.hu versrovatának szerzői és szövegeik kerülnek kikiáltásra. A két blokkra osztott esten elsőként az alkalomra kiállított exkluzív nyomtatványokra licitálhatnak...
A több mint 50 millió évvel ezelőtt lezajlott globális felmelegedési hullámok hatására kétszer is csökkent az emlősök testmérete, méghozzá jelentősen - állapították...
Brutális szekérbalesetben szerzett sérülések okozták a híres egyiptomi fáraó, Tutanhamon halálát, akinek mumifikált teste a legújabb vizsgálatok eredményei szerint lángra lobbant és...
Letörölt egy nyálas hányásdarabot a szájáról, aztán lehunyta a szemét. Mély álomra vágyott. Egy másodperc múlva már eszméletlen volt. (Kiss Nóra Titanilla...
Az Aranycsapat legendás kapitánya, Puskás Ferenc olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó újonnan felavatott bronzszobra, Csíky László szobrászművész alkotása a szentesi Pusztai...
Amikor álmodunk, képeket látunk és ezek a képek kérdéseket vetnek fel, amelyek aztán az elménkben lebegnek. A produkcióban egyfajta táncos párbeszéd jön...
Megérkezés a táblára, az ekét leereszti a hidraulika-izomzat. A fénylő ekevas felhasítja a földet, s ahogy felszínre kerülnek lárvák, hernyók, bogarak, giliszták,...
Mi lett volna, ha John F. Kennedyt nem gyilkolják meg ötven évvel ezelőtt? Ezzel a gondolattal játszott el Stephen King időutazós regényében,...
Jill hazafelé villamossal ment. Ült az ablak mellett, és nézte a leveleken átszűrődő fényt. Arra gondolt, hogy erről milyen jó fényképet lehetne...
A válogatás egyik legfigyelemreméltóbb írása a Pilinszkyvel megélt barátságáról szóló vallomás... - Csanda Mária Rubin Szilárd Zsebtükör című könyvéről írt kritikát.
Flashmob a Deák téren, minimum kétosztálynyi gimnazistával – ilyen pazar bemutatója ifjúsági regénynek rég volt Budapesten. Ha volt egyáltalán. Komoly, háromperces koreográfiát...
A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron több mint száz kiadó vesz részt.
"Nincs abban semmi hősies, amit írtam. Ha Putyin gazdasági ügyeiről írtam volna, annak valószínűleg lettek volna kockázatai."
Ami a beszervezésemre vonatkozó körülményeket illeti, nos, egészen ártatlannak indult. A dolog úgy kezdődött, hogy az udvarunk egyik lakója, K. Eszter, aki...
És mi lesz a Rigó Jancsival?
Szigetként érzékelik a hajóradarok a Balatonon telelő több ezer fős kormoráncsapatokat. A védett madarak Európa-szerte százmilliós károkat okoznak a halgazdaságoknak. Már lőnek...
Ha nem Rebellis creatura lenne Verebics Ágnes kiállításának a címe a Godot Galériában, akkor is sejteném, különös és váratlan élményben lesz részem....
Alig kezdődött el az internetes jegyfoglalás, az olaszok megrohamozták az online elárusító helyeket a februárban Bolognában nyíló kiállításra, amelyre Jan Vermeer van...
Segantini tematikájú számmal jelentkezett a győri Műhely folyóirat. Ebből a lapszámból Podmaniczky Szilárd Útikalauz egy festményhez című írását olvashatjátok. A lapszám bemutatója...
Pintér Béla lejjebb megy néhány „regiszterrel”, és a hétköznapi, az átlagember még „megtűrt” szabadidős tevékenységére, egy kerületi (mátyásföldi Ikarus, talán) kultúrház néptánc-táncház...