A történetben magyar szál is van, a hegedűt magyar jegenyefenyőből készíti a táborban a főhős.
Erre szólított fel a vidékfejlesztési miniszter a Laci Pecsenye étteremben.
Egy tüdőtranszplantáción átesett beteg életéről, az egészségügyben végigjárt útjáról szól a Tüdőtlen idők című, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége kiadásában megjelent kötet, amelyet...
„...a röhögés, az olyan komolytalan kritika, ami megkönnyíti ugyan a karriert, viszont semmivé higítja a létezést” (Vadnai Bébi, 256. o.) – [Böszörményi...
Mert jele mindenkinek van! Akkor is, ha már elfeledte, letagadja, legyint rá. Müller Péter Sziámi azonban nem hagyja annyiban a dolgot. Elénk...
Amelyből kiderül, októberben az R-GO 30 éves jubileumi koncertjére 10 milliót költünk, I. Orbán pápa (Szent Orbán) monoki csontereklyéjét felújítja és tudományos...
A könyv címe: Szegény anyám, ha látnám. Vasárnap mutatják be a Katona József Színház előcsarnokában.
A 80-as évek vitathatatlanul legnagyobb sztárja volt. Tinik és felnőttek egyaránt ismerték a történetét, legbensőbb gondolatait, vágyait és érzéseit, s hitték-álmodták őt...
Mán-Várhegyi Réka 1979-ben született Szászrégenben (Reghin) a romániai Maros megyében. Kedvelt témái a társadalmi nemek, feminizmus, nemzet, kisebbségek és a múzeumi reprezentáció.
Petri György idén lenne 70 éves. Ebből az alkalomból az N&n galéria és a FUGA – Budapesti Építészeti Központ Petri-napokat rendez. A...
Bohumil Hrabal cseh író születésének 100. évfordulója alkalmából hirdettek Hrabbal Habbal címen nemzetközi rövidfilmpályázatot, amelyre a szervező BuSho Filmfesztivál és a budapesti...
Jótékonysági árverést rendeznek szentendrei művészek által felajánlott alkotásokból vasárnap a MűvészetMalomban Szántó Piroska festőművész emlékszobrának megvalósításáért.
Büky Anna írása Rubin Viola fedőnév alatt (A férfi dicsérete) az elmúlt héten rekord mennyiségű lájkot hozott a Librarius portálra. A férfi-nő...
A megosztott első helyen az Aranyborjú és a Dögkeselyű című darab áll.
Semmi nem olyan sárga, nem olyan kék, nem olyan vörös és nem olyan zöld. (Rőhrig Eszter írását lánya olvasta föl a Szerkéjen)
St. Tropez felett az ég címmel Podmaniczky Szilárd írással ajánljuk a decemberi Alföld folyóiratot, a tartalomjegyzékkel.
A kuvaiti Contemporary Art Platformban (CAP Kuwait) nyílt meg a Hybridart szervezésében az idei velencei biennále magyar pavilonjának kiállítása, Asztalos Zsolt Kilőtték,...
Szász Lilla, Fülöp Gábor és Várnai Gyula egy-egy alkotása is helyet kapott a Perspektívák című nemzetközi projektben, melynek célja, hogy kortárs képzőművészek...
A Minden egy pontban című írásban Italo Calvino megpróbálja elképzelni, hogyan lehetne tésztát gyúrni az ember térbeli kiterjedése nélkül.
Amikor Oscar-díjat nyert első filmjével, a Szigorúan ellenőrzött vonatokkal, úgy érezte magát, mint egy golfjátékos, aki életében először játszik, és első ütésből...
Az Év embere bebizonyította a híveknek, hogy a többiek is nyitottak és fogékonyak a csodára. (Bakos András jegyzete)
Felix van Groeningen belga rendező Alabama és Monroe című alkotása nyerte idén az Európai Parlament (EP) Lux-díját - jelentette be Martin Schulz,...
Lázár Ervin A Hétfejű Tündér és A Négyszögletű Kerek Erdő - Bikfi-bukfenc-bukferenc című kötetét mutatta be szerdán Budapesten a Móra Könyvkiadó, amely...
Orbán Viktor Matisse Ikaroszaként elszáll az Unió egén, csillagok között lebeg, súlytalansági állapotban. Aztán sír. (Deák Csillag és Kölüs Lajos kettős kritikája...
Hát, ez szomorú!
Mészöly Ágnes könyve a klasszikus karácsonyi mesekönyvek hagyományát eleveníti fel.
Amikor elújságoltam, hogy nekem mostantól a Nyúl hoz ajándékot karácsonykor, főnénink gyanakodva öltötte magára „Irénke megint kifundált valami különcséget” fizimiskáját, amit kéjes...
Kegyetlen, őszinte: sem önmagát, sem környezetét nem kíméli, ugyanakkor kínosan ügyel arra, hogy megpróbálja önmaga is megérteni a körülötte élők motivációit… -...