
Elhunyt Frühling János
Frühling János orvostudós, rákkutató, a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia örökös tiszteletbeli főtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja 79 éves volt.

Frühling János orvostudós, rákkutató, a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia örökös tiszteletbeli főtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja 79 éves volt.

A legújabb radarvizsgálatok első eredményei szerint majdnem biztos, hogy valami van Tutanhamon sírjának falai mögött. Nicholas Reeves brit régész elmélete szerint a gyermekfáraó sírjának falai mögött rejtett kamrák húzódnak, amelyek az óegyiptomi királynő, Nofertiti földi maradványait őrzik.

Éppen csak landolt a gépe, de már osztogatja is az ajándékokat a Liszt Ferenc-reptéren Joulupukki, a lappföldi mikulás. Kicsit korai a mulatság, de azért örüljünk együtt, hogy itt van.

Eredetileg dzsesszrock zenét játszott az Apostol együttes, széles körű ismertséget és népszerűséget azonban később, hatalmas slágereivel szerzett. A 45 éve alakult csapat, amely nemrég új lemezt készített, december 8-án a Syma-csarnokban ünnepli jubileumát.

A groteszk áll a középpontban a Müpa összművészeti sorozata, a Bábel-est december 3-i rendezvényén a Fesztivál Színházban. A zenészeket a Tudósok és a Zuboly képviseli, a táncot a Radioballet duó, az irodalmat Garaczi László, a házigazda Galla Miklós.

Woody Allen világhírű amerikai rendező 80. születésnapja alkalmából öt klasszikus alkotását tűzi műsorra az Uránia Nemzeti Filmszínház keddtől február elejéig.

1939-ben született a szilágysági Ipp községben. 1962-ben végezte el Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát, majd a szatmárnémeti Északi Színházhoz szerződött. Bár foglalkoztatott színész volt, elkezdett zenélni, táncdalokat írni, hamarosan országosan kedvelt táncdalénekes lett, megjelent hat nagylemeze, köztük az egyik az első romániai magyar sztereó nagylemez.

A díj a Krétakör számára az alapítvány harmadik korszakának kezdete is. Míg 1995 és 2008 között a színházi társulat, 2008 és 2015 között a színházi rendezések és társadalmi projektek együtt adták a fő irányvonalat, most a második időszak is lezárul, amely korszak utolsó eseménye a november 30-án bemutatásra kerülő A harag napja című előadás lesz.…

Amikor Polanski 1977-ben bűnösnek vallotta magát abban, hogy egy Los Angeles-i fotózás során szexuális kapcsolatot létesített egy akkor 13 éves lánnyal, azaz a törvény szerint megerőszakolta, vádalkut kötött. Ennek értelmében 42 napot pszichiátriai megfigyelés alatt, elzárva töltött.

A pályázatokat Pálfi György László egyetemi docens, Kepe Róbert, a Fedél Nélkül felelős szerkesztője, Nádudvari Noémi, a Színes Város Csoport kurátora, Takács Attila, egy hajléktalanságot megtapasztalt rádiós műsorvezető, Kalota Ágnes, az Elfogadás Fala projektvezetője bírálta el, a projekt megvalósulását a Norvég Civil Támogatási Alap pályázati forrása tette lehetővé.

A régészeti felügyelet korábban nem is tudott létezésükről, mivel a freskókat sírrablók vitték el a campaniai Paestum régészeti területén levő egyik még kiásatlan sírból: az oldalfalakkal együtt emelték ki őket az ókori temetkezési helyről.

A lelet megerősíti az ichma-kultúra történelmi jelenlétét Limában. A közösség 1000 körül vetette meg lábát a part középső részén, majd az inka civilizáció terjeszkedésével, 1450 környékén eltűnt.

Radikálisan új stílusú, erősen dinamikus mozgásvilága mellett koreográfiáinak jellegzetessége a társműfajok - cirkusz, színház, divatbemutató, kortárs zene - beemelése. A művész kétszer nyerte el a hazai kortárs táncszakma legrangosabb elismerését, a Lábán Rudolf-díjat; 2002-ben Harangozó-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2007-ben Imre Zoltán-díjjal, 2014-ben Budapestért Díjjal tüntették ki.

A Babits Mihály Alkotói Díjat 2008 óta ítéli oda a Magyar Irodalomtörténeti Társaság kortárs magyar írók, költők életművének tiszteletére. A díjazás oklevéllel és Babits-kisplasztikával jár.

Azonosították a galaxisunkban valaha felfedezett legforróbb fehér törpecsillagot a Tübingeni és Potsdami Egyetemek kutatói.

Ringo Starr árverésre bocsátja a Beatles együttes 1968-ban megjelent - eredetileg The Beatles címen futó - Fehér Albumának legelső példányát: a rock'n'roll történeti relikvia, amely annak idején John Lennoné volt, akár a 60 ezer dolláros (17,6 millió forint) leütési árat is elérheti a Beverly Hills-i Julien's Auctions decemberi licitjén.

Két külföldi sztárelőadó már biztosan fellép a jövő évi Telekom VOLT Fesztiválon, amelyen koncertet ad a Punnany Massif is. A szervezők tájékoztatása szerint a soproni eseményt 2016-ban június 29. és július 2. között rendezik meg.

Az Eagles of Death Metal amerikai rockegyüttes akar elsőként fellépni, ha újra kinyit a párizsi Bataclan rendezvényközpont - mondta el Jesse Hughes, a zenekar énekese a Vice-nak adott interjújában.

Elhunyt Csapó János színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Déryné-díjas, érdemes művész, Miskolc díszpolgára. A művész hosszan tartó, súlyos betegség után november 25-én, életének 92. évében hunyt el.

A japán építésziroda nevéhez számos kiváló múzeumi épület fűződik a világ több pontján, terveik alapján valósult meg például a Louvre Lensban megnyílt új múzeuma, a New York-i Új Kortárs Művészeti Múzeum

Geréb Ágnes 2012-ben a köztársasági elnökhöz fordult kegyelemért. Áder János államfő októberben úgy döntött, hogy csak a folyamatban lévő büntetőügy jogerős bírósági lezárása után határoz arról, hogy kegyelmet ad vagy Geréb Ágnesnek le kell töltenie a büntetését.

A lista második helyén végzett Sean Penn The Gunman című thrillerje, amely 40 millió dollárból készült, ám márciusi premierjét követően mindössze 10,7 millió dollár értékben váltottak rá jegyet a mozilátogatók.

Az Independent Spirit Awards díjesélyesei között legutóbb 25 éve szerepelt magyar alkotás, Szabó István Hanussen című filmje került az öt jelölt közé a legjobb külföldi film mezőnyében.

Egy súlyos adótörvényi szabályozatlanság miatt számos könyvkiadó mehet tönkre a következő években - mondta el Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke.

A két olasz újságíró, Gianluigi Nuzzi és Emiliano Fittipaldi „Via Crucis” (A kereszt útja) és Emiliano Fittipaldi „Avarizia” (Kapzsiság) című könyveiben Vatikánváros pénzügyi kimutatásai és számlái szerepelnek, emiatt négytől nyolc évig terjedő börtönre ítélhetik őket. Az iratok megszerzésében a vád szerint egy vatikáni pap, Lucio Ángel Vallejo Balda segítette őket.

Elfogadott módosító javaslat nélkül zárta le az Országgyűlés kulturális bizottsága a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény részletes vitáját, támogatta azonban a közgyűjteményi törvény módosítását.

II. Erzsébet jövőre lesz 90 éves, ennek alkalmából hatalmas ünnepségsorozatot rendeznek a britek. A belépőket ma délelőtt kezdték árusítani, néhány óra alatt elfogyott mind a 25 ezer.

Rakaczki Bence hosszú betegség után tavaly januárban hunyt el, mindössze húszévesen. A Diósgyőri VTK futballistájának emlékére testvére, Rakaczki Péter lefordította Monika Zeitner Ahová mindenki hivatalos című könyvét.

A barcelonai egyetem kutatói röntgen- és infrasugaras vizsgálatoknak vetették alá a helyi Picasso-múzeum gyűjteményének hat alkotását. Mindegyik képről megállapították, hogy a művész nem üres vászonra festette őket.

A Nemzeti Színházban tartott gálán a 80. születésnapját ünneplő színésznőt a nemzet színészei - köztük Tordy Géza, Molnár Piroska, Cserhalmi György -, a színház társulatának tagjai mellett számos művész köszöntötte. Az esten bejelentették, hogy megalapították a fiatal színésznövendékek számára a Törőcsik Mari-ösztöndíjat.