
Egy geológus megtalálta a Mona Lisa hátterében álló hegyet
Leonardo da Vinci Mona Lisa háttérképe végtelen vitát váltott ki, néhány művészettörténész szerint a látvány képzeletbeli és idealizált volt.
Leonardo da Vinci Mona Lisa háttérképe végtelen vitát váltott ki, néhány művészettörténész szerint a látvány képzeletbeli és idealizált volt.
A Magyar Arany Érdemkereszt a Magyar Érdemkereszt legfelső fokozata. 2011-ig Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztnek nevezték.
Állami elismeréseket adtak át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön, elsősorban művészeti díjakat.
A Balaton déli partjainál található magaspartokat gyakran helytelenül löszfalaknak nevezik, holott valójában nem löszből vannak.
Ezt a témát Prinz Gyula, a 20. század egy jelentős magyar geomorfológus-geológusa is vizsgálta egykor a Pamírban.
A Gömböc egy matematikai modell tárgyiasult formája, az egyetlen ismert homogén test, amelynek mindössze két egyensúlyi pontja van
Nopcsa Ferenc báró, a címben szereplő dinoszauruszfaj felfedezője rendkívül színes egyéniség volt, "tele fényekkel és árnyékokkal".
Duray Miklós részt vett 1979-ben egy tanulmányával a Budapesten szerkesztett Bibó-emlékkönyv létrehozásában.
Több kilométer magas hegyvonulatok, mély völgyrendszerek, több millió éve kihűlt vulkánok is húzódnak a Dél-Alföld sík felszíne alatt.
Konsztantyin Novoszelov mellett számos külföldi egyetem világhírű professzorainak előadását lehet meghallgatni a Műegyetemen.
Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éves darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói.
A Siklós mellett élő tulajdonosok tettek bejelentést a múzeumnak arról, hogy különös leleteket rejt a föld.
A 140 centiméteres gyapjas mamutbébi egy hónapos lehetett, amikor elpusztult – mondta a szakértő, Grant Zazula.
A Muzsikál az erdő programjainak elmaradhatatlan része a helyi termékek vására, és a Fotó- és Gyermekrajzpályázatának kiállítása.
Ernest Shackleton és Robert Falcon hajónaplóit egy meteorológiai szolgálat egy pinceraktárában találták meg...
A legalább száz éve felhagyott mátraverebélyi kőbánya falából nyíló természetes eredetű üreg 9 méter hosszú és 1,5-2,0 méter magas.
A döntően ragadozó Theropoda dinoszaurusz fogai mellett halak fogai és csontjai is előkerültek St. Wolfgang mellett.
Ebbe ömlött bele a körülbelül 1 200 Celsius-fok hőmérsékletű andezitláva abból a vulkánból, amely a Mátra és a Cserhát hegyeit is alakította.
Rasszizmusra hivatkozva távolíttattak el egy sziklát a Wisconsini Egyetem madisoni kampuszáról, miután az egyetem fekete diákmozgalma és más diákszervezetek tiltakoztak az ellen, hogy a sziklát mintegy 100 évvel ezelőtti odaszállításakor „négerfejnek” nevezték – jelentette a Fox News amerikai hírcsatorna helyi idő szerint vasárnap. Akkor ez bevett gyakorlat volt a szokásosnál sötétebb szikláknál -idézte fel a Fox…
A mai Brit-szigetek földjét taposó utolsó dinoszauruszok 110 millió éves lábnyomait fedezték fel a doveri fehér sziklák közelében – írta a The Telegraph online kiadása. A nyomok a kenti Folkstone tengerparti szegélyén kerültek elő, amikor egy vihar után új kövületek kerültek napvilágra. A nyomokat vélhetően ankylosarusok, robosztus, páncélos, élő tank külsejű hüllők, theropodák, háromujjú húsevők, valamint…
A villámcsapásoknak a meteoritokhoz hasonló fontos szerepük volt abban, hogy az élethez tökéletes feltételek alakuljanak ki a Földön – állapították meg a Leedsi Egyetem geológusai. A meteoritok által több mint négymilliárd éve a Földre juttatott ásványokat régóta kulcsfontosságú alkotóelemnek tartják az élet kifejlődéséhez. Tudósok régóta feltételezik azt is, hogy az ásványok egy kicsiny része villámcsapások…
A pusztító közép-horvátországi földrengés után veszélyes víznyelők jelentek meg a területen, a legnagyobb ilyen nyílás átmérője 25 méter, és csaknem száz van belőlük – közölte a helyi sajtó pénteken. A tudósok folyamatosan vizsgálják a ritkán látott jelenségeket, a lakosok pedig meg vannak rémülve, mert több közülük a házak közvetlen közelében jelent meg. A Petrinjától nem…
Új ásványt fedeztek fel brit tudósok egy Cornwallban 220 éve kibányászott kőzet vizsgálatakor. A sötétzöld ásvány a kernowite nevet kapta Cornwall helyi nyelvjárásban használt neve, a Kernow nyomán – számolt be róla szerdán a BBC News. Az új ásványt a brit Természettudományi Múzeum (NHM) ásványkutatója, Mike Rumsey által vezetett kutatócsoport fedezte fel a múzeum gyűjteményében…
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át csütörtökön Budapesten, a Pesti Vigadóban. A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült: Nemecz Ernő állami díjas geokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a veszprémi Pannon Egyetem professor emeritusa, volt rektora.…
Egy 233 millió évvel ezelőtt bekövetkezett, eddig ismeretlen nagy kihalási eseményt azonosítottak a kutatók, akik szerint az úgynevezett karni pluviális (esős) esemény készítette elő a terepet a dinoszauruszok uralmához. A vuhani Kínai Földtudományi Egyetemen dolgozó Jacopo Dal Corso és a Bristoli Egyetem munkatársa, Mike Benton által vezetett kutatócsoport a témában releváns összes geológiai és paleontológiai bizonyítékot…
Százmillió éves meteoritkráterre bukkantak aranyásás közben Nyugat-Ausztrália távoli vidékén. A becsapódási krátert Ausztrália harmadik legnagyobb aranybányász cégének egyik földbirtokán fedezték fel – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában. Nagyjából 5 kilométeres átmérőjével az Ora Banda kráter – így hívják a települést, amelynek szomszédságában felfedezték -, az egyik legnagyobb meteoritkráter a Földön. A…
Miután júniusban két rekordméretű tanzanit drágakövet találva egyik napról a másikra milliárdossá vált, újabb nagyméretű, kétmillió dollárt (545 millió forintot) érő tanzanitra bukkant egy tanzániai bányász. Az újonnan talált nyers drágakő 6,3 kilogrammot nyom – írja a bbc.com. Júniusban a valaha talált két legnagyobb – 9,27 kilogrammos, valamint 5,103 kilogrammos – tanzanitért a kormánytól egy…
Ősi kontinens egy elveszett darabját találták meg Kanada északi részén. Kutatók a kanadai Baffin-szigetről származó gyémántbányászati minták rostálása során bukkantak az észak-atlanti kratonból származó maradványra. A kratonok, más néven ősmasszívumok a Föld kérgének megszilárdult darabjai, a földkéreg ősi, szilárd és megkristályosodott részei. A tudósok kimberlit kőzeteket vizsgáltak, amelyek a gyémántbányászat alapjait képezik. Több millió év…
A délkelet-szlovéniai Novo Mesto közelében újabb darabját találták meg a február végén Szlovénia fölött széthullott meteoritnak, a geológusok további darabok után kutatnak. Bojan Ambrozic geológus maga is szemtanúja volt a robbanásnak, amely olyan erős volt, hogy a szlovéniai Novo Mestótól Fiumén (Rijeka) keresztül Zágrábban is lehetett hallani, és a földrengésmérők is érzékelték. Az első meteoritdarabot…
Hatalmas szárazföldi területek nélküli „vízivilág” lehetett a Föld 3,2 milliárd évvel ezelőtt – állapították meg amerikai kutatók, akik szerint egy ilyen környezet jelentősen befolyásolhatta a földi élet első formáinak kialakulását és evolúcióját. Az Iowai Állami Egyetem geológusa, Benjamin Johnson és a Coloradói Egyetem boulderi tagintézményében dolgozó Boswell Wing egy 3,2 milliárd éves óceáni kéreg vizsgálatára…