Nobel-díj – Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész: Krasznahorkai László jelentősége szövegei nyelvművészeti egyediségében van
Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja nemcsak a magyar irodalom, hanem az egész világirodalom számára különleges pillanat. A döntés után Kulcsár Szabó Ernő Széchenyi-díjas irodalomtörténész úgy fogalmazott: az író jelentősége szövegei nyelvművészeti egyediségében rejlik, írásmódja pedig már a kezdetektől összetéveszthetetlen.
Egyedülálló nyelvi világ és mély elkötelezettség
„Krasznahorkai László jelentősége szövegei nyelvművészeti egyediségében van, írásmódja már pályakezdése óta összetéveszthetetlen másokéval” – mondta az irodalomtörténész. Mint kiemelte, különös súlyt ad az elismerésnek, hogy a Nobel-bizottság ezúttal valóban az írásművészet legmagasabb igényességét ismerte el. „A mindent átjáró, nyomasztó nyelvi atmoszférának kevés kiemelkedő mestere van itt Európában is” – tette hozzá.
Kulcsár Szabó szerint ez az atmoszféra nem hideg vagy cinikus közönyből fakad, hanem mélyen humánus elkötelezettséget tükröz. „Éppen hogy nem a humán tartalmakkal szembeni közömbösség közege, hanem nagyon is mély elkötelezettséggel vetít fenyegető távlatot a – talán még megmenthetőnek ítélt – humán jövőre” – fogalmazott.
Nem cinizmus, hanem a fenyegetett értékek felismerése
Az akadémikus szerint Krasznahorkai életműve nem pesszimista, hanem a fenyegetett emberi értékek súlyát tárja fel. „Itt nem valamiféle cinikus pesszimizmusról van szó. Sokkal inkább a fenyegetett értékek és a lehetséges veszteségek nagyságrendjéről” – mondta.
Hozzátette, hogy a szerző regényei, ahogy minden erős atmoszférájú prózai mű, nem könnyű olvasmányok. „Ezért nyilvánvalóan nem is könnyű, sőt, olykor lehangoló olvasmányok. Így tekintve a magyar modern szépprózában is meglehetősen rokontalan jelenség” – mondta.
A lassú olvasás művészete
Kulcsár Szabó szerint Krasznahorkai legnagyobb erénye, hogy művei nem kínálnak olcsó reményeket, és nem könnyítik meg az olvasó dolgát. „Legnagyobb erénye tulajdonképpen abban van, hogy a lezárult jövővel szemközt ez az életmű nem árul olcsó reményeket, nem szórakoztatóan szembesít az apokaliptikus fenyegetéssel. Jellegzetesen valami olyasmire kényszeríti a befogadót, ami egyik leglényegibb eleme a nyelvművészetnek: a lassú olvasásra” – hangsúlyozta.
Az irodalomtörténész személyes hangon is szólt az íróról, akit ritkán ugyan, de régi barátjaként említett. „Ha egy-két év múltán találkozunk, ugyanúgy tudunk beszélgetni, mintha tegnap hagytuk volna abba. Ehhez félelmetesen ritka formájára van szükség az emberi egymással-létnek. A humán közvetlenség tapintatosan nyitott kultúrájára. A díjazott ilyen ember” – mondta.
A magyar irodalom újra a világirodalmi térképen
Kulcsár Szabó Ernő szerint Krasznahorkai Nobel-díja nemcsak az írót, hanem a magyar irodalom egészét is visszahelyezi a nemzetközi figyelem középpontjába. „Ez a díj azért is óriási jelentőségű, mert a magyar irodalom néhány évtizeddel korábbi vitathatatlan nemzetközi presztízse eléggé kezdett halványulni. Az újabb magyar epika, pedig nagyon is figyel rá a világ, nem tudott ilyen nyelvművészeti jelentőséggel emlékezetes műveket alkotni” – fejtette ki.
Az irodalomtörténész végül arra is felhívta a figyelmet, hogy Krasznahorkai díja talán újra közelebb hozza az olvasókat a nyelv művészetéhez. „Személy szerint azért örülök ennek a díjnak, mert az ilyen művek ismét közel kényszerítik olvasóikat a szövegművészethez. Nagyon jó, hogy erre éppen egy kis nyelv irodalma, a magyar irodalom ad most messze mutató példát” – zárta gondolatait Kulcsár Szabó Ernő.
