Kossuth Lajos autográf levele Hory Bélához, 1880.
Kossuth Lajos híres ember volt, s emigrálása után kultusza még nagyobbra nőtt, mint amíg Magyarországon élt. Ő volt „a száműzött Kormányzó”, Kossuth Lajos, aki azt üzente és a kalapjára esik az eső. Minden „jóérzésű” magyar hazafi benne látta a magyar jövőt, és természetesen őt tartották nemzeti vezetőnek, s nem Ferencz Józsefet. (Akit később azért megkedveltek valamennyire, amikor már elfelejtették 49-et.) De Kossuth valódi idol volt, egészen halála napjáig.
Nem véletlen, hogy mindenki büszke volt arra, ha bármiféle nexusba lépett Kossuthtal, még akkor is, ha valójában nem voltak kapcsolatban és nem is ismerték egymást.
Ennek egy meglehetősen speciális fajtája volt az, amikor Kossuthot kérték fel a születendő gyermek keresztapjának. Azt a Kossuthot, aki már évtizedek óta nem Magyarországon élt, akit sosem láttak, sosem találkoztak, és aki persze soha nem látta a születendő gyermeket se – mégis, ő, mint minden igaz magyar „atyja”, a legméltóbb keresztapának találtatott nem egy esetben.
Természetesen volt olyan eset is, amikor valós keresztapaságról volt szó – pl. Kossuth titkárának, Gunszt Bertalan fiának is Kossuth volt a keresztapja – de ez valahol valóban magától értetődőnek mondható. De ez számított a ritkább típusnak.
1867-ben azonban a sajtóban híre ment, hogy Horváth Gyula zalaegerszegi lakosnak Kossuth válaszolt arra a kérdésre, hogy elvállalná-e a keresztapaságot a születendő gyermeknél, és erre a kormányzó igent mondott, elvállalta. Kossuth levele, ahogy ma mondanánk, nagyot ment a korabeli sajtóban, gyakorlatilag minden lap leközölte. (Később, sajátos módon, önálló életre kelt, újra felfedezték 1889-ben, 1902-ben stb., és mindig más, egymástól több-kisebb nüanszban eltérő szöveggel.) A levél azonban – Kossuth akaratától függetlenül – nagy lavinát indított el: azon felbuzdulva többen – vélhetően sokan – írtak hasonló kéréssel levelet Kossuthnak, és ő több esetben elvállalta a távoli keresztapaságot.
A most felbukkant, korábban ismeretlen levél tanúbizonysága szerint azonban Kossuth egyszer megunta a sok tiszteletbeli keresztapaságot, mert 1880-ban már bizonyosan nem vállalt többet. Így írt:
Collegno (al Baraccone)
Dec. 14. 1880.
Tisztelt Uram!
Éveken keresztűl teljes készséggel teljesítettem mindazok kivánságát kik keresztapaságra szólitottak fel. A következés az lett hogy annyi leirhatatlan baj boszúság kellemetlenség, zaklatás hárult reám, miszerint az önfeltartás kötelessége kényszerített életszabályúl venni, hogy soha többé senki kérésére semmi körűlmények közt keresztapaságot elnem [!] fogadok.
E szabálytol melyhez kényszerűségből már huzamos idő óta ragaszkodom – el nem térhetnék a nélkül hogy sértést kövessek el azon sokak ellen, kiknek hasonló kéreseit [!] megtagadtam.
Méltóztassék elhinni hogy nehezemre esik – igaz lélekkel mondom: nehezemre esik Önnek tagadó választ adni, de az említett oknál fogva kivételt tennem lehetetlen.
Bocsánatot kérve van szerencsém kiváló szives tiszteletemet jelenteni
Kossuth
Fennmaradt a levélhez tartozó boríték is, Kossuth saját kezű címzésével. Innen tudjuk, hogy ki volt a címzett, kikhez szóltak a száműzött kormányzó sorai – kinek a kérését utasította vissza: „Hory Béla urnak / Kolozsvárt / (Ungheria)”.
Hory Bélát (1845–1909) ismeri a magyar művelődéstörténet: Kolozs vármegye árvaszéki elnöke volt, mellette az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja, s történészként és íróként is jegyzett: több, az 1848/49-es forradalom és szabadságharccal foglalkozó cikk, és pár humoros könyv szerzője. Kossuth neki válaszolt.
Hory levelét nem ismerjük, így kicsi dilemma is társul a levélhez: a kutatás jelenleg nem tudja egészen pontosan megnevezni, hogy Hory 1880 végén mely gyermekének keresztapaságára kérte föl a turini remetét.
Ugyanis: Hory Béla és Magyary Ilona (1852–1944) esküvője 1877. szeptember 13-án volt, és a korabeli gyakorlat szerint nem sokkal később meg is született első gyermekük, Zoltán (1878–1887). 1883-ban született következő fiuk, András (1883–1971), majd Etelka (1889–1967), végül pedig Tibor (1890–?), aki sokat betegeskedett, s nem is családjával élt. Két lehetőség van tehát: Hory Béla vagy meglehetősen korán, kvázi „biankó” kérte föl Kossuthot egy majdan megszületendő gyermek keresztapaságára (s ebben az esetben a pár évvel később megszületett András lett volna ez a fiú – akinek végül aztán Bartha Miklós hírlapíró és szerkesztő lett a keresztapja), vagy pedig valós felkérés volt, s volt egy 1881-ben született, de talán nagyon korán elhalt gyermek, akivel 1880 végén Hory Béla felesége már várandós volt – ergó a keresztapaságra való felkérés releváns volt. Talán ez utóbbi a valószínűbb lehetséges magyarázat.
Mindenesetre a tétel roppant izgalmas témát tár elénk: „a száműzött keresztapa” (mert így is nevezték később Kossuthot) egyik fontos életrajzi dokumentumát. Kossuth emigrációs éveiből az utóbbi időben több angol nyelvű levél bukkant föl – magyar nyelvűek viszonylag ritkábban. Ez a mostani ilyen. (Korábban: 2013. márc. 8.: Babel 7/56.) Az egyik legjelentősebb magyar politikus saját kezű autográfja, amely hangsúlyosan nem a politikai, hanem az emberi oldalát mutatja Kossuthnak.
Jó állapotban megőrzött fekete keretezéssel ellátott levélpapírra írt magánlevél, fellelt állapotban megőrzött keretezett, postaforgalmi bélyegzéssel és bélyeggel ellátott, kézi címzéssel feladott borítékkal.
