Menni vagy maradni?
Valamelyik éjszaka azt álmodtam, hogy Kardos G. György (1925. 05. 10. – 1997. 11. 22.), aki éppen száz éve született, feltámadt.
Pontosabban: álmomban megjelent nálam élő elevenen. A szokásosnál kicsit törődöttebbnek látszott, ami az ő állapotában érthető, de derűsen csevegett, mint mindig. És persze szívta azokat az átkozott cigarettákat. Siettem vele a feleségéhez, Anikóhoz meg a fiához, Danihoz, taxit kerestünk, nem találtunk, és ő percről percre fáradtabban lépegetett. De nem panaszkodott. Végül ölbe kellett venni. Álmomban K. G. Gy. nagyon könnyű volt.
Valószínű sokan álmodnak vele azok közül, akik ismerték, vagy olvasták a könyveit. Vannak efféle régi emberek körülöttünk: halálukban is elevenebbek, mint sok élő.
Eszéki Erzsébet interjúkötetében Kardos G. mellett Klein György, a világhírű rákkutató is megszólal. Mind a ketten ugyanabban az évben ugyanabban a városban születtek, és ugyanabba a gimnáziumba jártak. Ugyanúgy megölték mindkettőjük rokonait, és az őseik vallása miatt ugyanúgy elhurcolták mind a két fiatalembert.
A forrás azonos volt, de belőle két patakban szaladt szét a víz. Kardos, a háborút követően, rövid izraeli kitérő után hazatért, Klein ötven éve Svédországban él. Miért jött vissza az egyik, s miért ment el a másik?
Talán mert nem tudtak felejteni. Kardos nem tudta elfelejteni, hogy minden Budapesthez köti, ami az életben fontos: az édesanyja, a gyerekkor, a nyelv, a kultúra. Klein pedig nem tudta elfelejteni, hogy minden eltaszítja innen: a megaláztatás, az üldözés, a gyűlölet. Kinek volt igaza? Kinek van igaza? Ma, amikor ismét állami fórumot kapott a meg nem gondolt gondolat, sokak számára újra kérdés a kérdés: menni vagy maradni?
Kardos G. mindenesetre most már örökre itt marad. Itt él.
Nógrádi Gábor
