Aki utálja a lefúrt lábú színészetet – Csáki Judit Cserhalmi-könyvéről
A tavaly decemberben az Open Books-nál megjelent Cserhalmi György életéről és pályájáról szóló kötet, a Nem lehet mindennap meghalni nem csak külső jegyeiben különleges, de abban is, hogy Csáki Judit ezúttal egy tőle szokatlan formát választott könyvének. A sorok közé csupán odagondolhatjuk kérdéseit, – hiszen végtére is ez egy hosszú beszélgetések során született anyag -, de magában a kötetben nem láthatjuk azokat. Cserhalmi György hosszú monológját olvassuk ily módon, és csak kiszólásaiból, egyes megjegyzéseiből érzékeljük, hogy a szerző mit is kérdezhetett tőle.
Nekem ez a megoldás nagyon szimpatikus, és sokkal szívesebben olvastam, mint az előző kötetét, melyet Alföldi Róberttel folytatott beszélgetéseiből készített.
A borítón huncut mosollyal, kifejező szemekkel néz nem ránk, hanem valamerre el a távolba Cserhalmi, arcán már idők érlelte ráncok. A nagyon közeli fotó az első pillanatban érzékelteti, hogy egy olyan könyvet fogunk olvasni, amely talán szokatlanul is közel enged kívülről inkább zárkózottnak tűnő személyiségéhez. A keménykötés világos lila színe egy kissé meglepő, kifejezetten nőies, de szép és megszokható.
A kötet egy teljes életet és pályát ölel fel, amely korántsem közelít lezáráshoz, ellenkezőleg, sikerül megőrizni játékosságát és aktív, még mindig kész a feladatokra. Megkapó a gyermekkor helyszíneinek felsorolása, kiérezhető belőle az erőteljes kötődés a tájakhoz, időnként kifejezetten romantikusak a képek: képzeljük csak el, milyen lehetett tehénszekéren átkelni a Balatonon. Cserhalmi György természetközelisége, az őt körülvevő táj szeretete és annak megfigyelésének képessége több helyen is felbukkan, és teljesen érthetővé teszi a Kékkút-Budapest kétlakiságot.
Tömör, kifejező mondatai mögül kihallani hangját, Csáki Judit előzékenyen enged minket ezzel a művész közelébe, aki maga is, mint mondja, az édesanyjától tanulta meg a hátralépés képességét. Az ősöktől begyűjtött tapasztalatok, mondatok, történetek élete szerves részét képezik, érezhető, hogy biztos talajon áll, olyan muníciót kapott, amelyre bármilyen helyzetben támaszkodhat. A zene, és főként a komolyzene szeretete jelentős elem az életében, még mindig szívesen hallgat bakelitlemezeket, és ezek közül is Mozartot részesíti előnyben.
Ez egy őszinte kötet, olyan ember vallomása, aki felvállalja botlásait is, és amennyire ez ilyen formátumban megengedhető, elárulja, hogy milyen tettei álltak magánéleti hullámvölgyei mögött. Mindeközben diszkrét, nem intimpistáskodik, de érzékletes megfogalmazásaiból kihallatszik mondanivalója.
Nem csupán legszűkebb családjában fontos kapcsolatairól beszél, feleségéről, lányáról, de barátairól is. Sok mindent megtudhatunk a Latinovits Zoltánhoz fűződő kapcsolatáról. Szilárd elmélete van azzal kapcsolatosan, hogy miért és hogyan halt meg a színészóriás és megingathatatlan abban, hogy egy bizonyos pszichiátriai gyógyszer beszedésének elmulasztása miatti látászavar okozta a tragédiát. Ezt megelőzően Latinovits éppen egy neki írt levelet adott fel a postán, és kérte, látogassa meg őt, mert rossz passzban van éppen.
A könyv lapjain megelevenedik egy komplett színházi és filmes szakma, színészek, rendezők, operatőrök hadával kapcsolatos történetekben gazdag ez az írás. Cserhalmi őszintén beszél Jancsóval való kapcsolatáról is, és megtudhatjuk, mi a véleménye a mester utolsó filmjeiről. Nem túl rózsás, és mint egyenes ember, ezt meg is osztotta Jancsóval. Ennek következményeit elképzelhetjük, de inkább olvassuk el ebben a könyvben. Molnár Gál Péter, Baksa-Soós János, Szász Károly, Székely Gábor, Sinkovits Imre, Sinkó László és rengeteg más személy attitűdjét, és vicces vagy éppen tragikus történetét ismerhetjük meg.
Cserhalmi Györgyé szenvedélyes élet, nagy amplitúdókkal, kalandozásokkal, ugyanakkor hűséggel és ami a munkát és a legközelebbi családtagokat illeti, komoly mértékű felelősség-vállalással. Az előadások után bohó, időnként balhés személyisége a munkában nem ismer pardont. Alapos, felkészült, nagyon körültekintő és ami még fontos, nagyon olvasott. Képzőművészet, történelem, álljon bármi is segítségképpen a feladat minél jobb kivitelezéshez, ő megismeri és igénybe is veszi. Ezáltal határozott elképzelése van a világ dolgairól, szerencsés az olvasó, mert nézőpontja, életszemlélete is megismerhető ebből a kötetből.
A mozgás, a sport már gyermekkora óta élete szerves részét képezi, a filmvásznon többek között egyedi mozgáskultúrája miatt is kedvelhető. A lefúrt lábú színészetet nem kedveli, ennek többször is hangot ad a könyvben.
Szenvedéllyel és elhivatottsággal beszél a filmezésről is. Mintegy kétszáz filmmel a háta mögött jól ismeri a filmes munka csínját-bínját és nagyra tartja az operatőrök munkáját, Kende Jánoshoz fűződő kapcsolatáról is sokat elárul. Minden tiszteletem mellett egy helyen ki kell, hogy javítsam, a Gázolás című, 1955-ös Gertler Viktor-féle filmnek ugyanis nem Bujtor István a főszereplője, mint ő állítja, hanem Darvas Iván. (De ezt inkább a szerkesztő dolga lett volna észrevenni – a Szerk.)
Megismerkedhetünk amerikai élményeivel, továbbá azt is elmeséli, milyen hatással volt rá, amikor kiderült Bódy Gábor III/III-as ügynökmúltja.
Azon gondolkodtam a kötetet elolvasva, hogy van-e az életnek olyan aspektusa, amelyről Cserhalmi nem beszél. A könyv szerintem ebből a szempontból is teljes, az utlsó mondatokat olvasva már úgy érezhetjük, hogy megismertük őt, és szívesen leülnénk vele egy asztalhoz, hogy folytassuk ezt a beszélgetést.
Csáki Judit könyve nem csupán egy hosszú mélyinterjú a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művésszel, a Magyar Művészeti Akadémia tagjával, de minden bizonnyal színház- és filmtörténeti dokumentum is.
