Élete kilencvenegyedik évében elhunyt Marianna D. Birnbaum irodalom- és kultúrtörténész, író, egyetemi tanár, az Esterházy-kalauz szerzője, a Magvető Kiadó régi barátja – írja a Magvető közösségi oldalán.
A kiadó nevében Szegő János ezekkel a sorokkal búcsúzik tőle:
Marianna D. Birnbaum, eredeti nevén László Daisy, 1934. április 28-án született Budapesten. Az üldöztetést tízévesen Budapesten, nagybátyja lakásában, hat hétig befalazva vészeli át. Szülei életben maradnak, tágabb családját, benne az imádott komáromi rokonsággal, elpusztítja a náci önkény. A felszabadulás után három évvel, 1948-ban a László család azzal kénytelen szembesülni, hogy a vaskereskedő apa miatt osztályellenségnek minősülnek. Hogy László Daisy egyetemre mehet, az egy középiskolai tanulmányi versenyen elért jó eredménynek köszönhető, magyar–angol szakon kezdi meg tanulmányait. Évfolyamtársa volt többek között Konrád György és Fehér Ferenc is. (Konrád egész életében László Daisynek dedikálja a könyveit, mondván, ő egy fogalom.)
A fiatal irodalmár aztán – bőröndjében a Hét évszázad magyar verseivel – 1956-ban disszidál férjével az Egyesült Államokba. Szülei néhány héttel később követik lányukat a tengerentúlra. Los Angelesben előbb egy szállodában kezd dolgozni, később beiratkozik a Kaliforniai Egyetemre, és elvégezve a könyvtár szakot, bibliográfusként indítja egyetemi pályáját. Disszertációját Elek Artúrról, a nagy műkritikusról, 1967-ben summa cum laude védi meg Budapesten, ahogy maga fogalmazta meg: első külföldiként. Ez lesz az első könyvpublikációja is, a kötet 1969-ben jelent meg Elek Artúr pályája címmel az Akadémiai Kiadónál. Az egyetemi tanárság és a kutatások évtizedei következnek. Marianna D. Birnbaum fő témája a 15–16. század művelődéstörténete mellett a zsidó kultúrtörténet, a modern magyar-zsidó irodalom, majd pályája derekától kezdve kimondottan a zsidó női életutak kutatása.
Távlatosabban: Marianna D. Birnbaumot – akit e sorok írója nem tud nem Daisynek hívni ebben a búcsúszövegben sem – a szabadság és a kultúra, más hangszerelésben a tradíció és az emancipáció összefüggései, lehetséges kapcsolatai érdekelték. Egyfelől történeti vonatkozásai, archeológiai mintái. Másfelől mindezeket a jelenségeket és motívumokat megtalálhatta egy akkor alakuló, gyarapodó, önmagával és a komplett magyar irodalommal állandó párbeszédet folytató életműben, Esterházy Péter káprázatos prózaművészetében.
E találkozás könyvbéli lenyomata az először 1991-ben megjelent Esterházy-kalauz, amelyben ez a két, egymástól látszólag távol álló ember beszélget okosan, közvetlenül és elképesztő szellemesen. Hiszen, ha úgy vesszük, világok, de mindenképpen kontinensek és eltérő szocializációs tapasztalatok választották el a Csendes-óceán mellett élő, zsidó származású (sic!) művelődéstörténészt és a Rómaifürdőn lakó, arisztokrata születésű (sic!), de államszocialista diktatúrákban eszmélő és felnövő, eredeti szakmáját tekintve matematikus szépírót.
Daisy ennek a könyvnek a révén lett a Magvető szerzője, és a következő évtizedekben ez a szeretetteli kapcsolat csak erősödött az író és a kiadó között. Az Esterházy, Konrád, Spiró Jeruzsálemben című, 2010-ben megjelent hármas beszélgetőkönyv után, 2015-ben újabb közös könyvet készítettek Esterházyval, ez lett Az évek iszkolása. A könyv az akkor 65 éves Esterházy Pétert volt hivatott köszönteni, aki két egyszerűtörténete, köztük a csodálatos Márk-változat után, épp a sorozat következő darabját tervezte. Ezt az izgalmas átmenetet is megörökíti Az évek iszkolása.
E sorok írója, szerencséjére, ekkor ismerhette meg személyesen Daisyt és férjét, Csabát, valamint kettejük különleges történetét. Daisy, aki addigra már megözvegyült, és a szintén özvegységre jutott, pécsi születésű Gaál Csaba Los Angelesben találkozott egymással (hol is találkozzon két magyar?), és lett közöttük egy fantasztikus, bensőséges, egymásra figyelő és egymást óvó szerelem.
Az elmúlt években pedig tanúi lehettünk a szépírói pálya kibontakozásának és kiteljesedésének is, bár talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy Daisy ekkor más műfajt és formát talált fontos történetei elbeszéléséhez. Ezek egy része személyes és önéletrajzi. Külön könyvet szentelt az elpusztított rokonságnak és az 1944-es év történéseinek Emlékalbum 1944-ből címmel. Irodalmi emléket állított édesapjának és édesanyjának, valamint a számára fontos embereknek is miniatűrök formájában, egy kötetcíme is mondja. Másik könyve, a Láthatatlan történetek őrzi az anya története mellett öt valaha élt zsidó asszony – fiktív és valós személyek – életmeséjét.
Daisy, Marianna D. Birnbaum a mindenkor lezártnak és befejezettnek hitt, ám a mélyből lávaként feltörő múlt iskolateremtő kutatója, a Kaliforniai Egyetem (UCLA) és az egykor budapesti CEU történészprofesszora, párjával, Csabával, a pécsi örökvagánnyal, maga volt az elevenség, a kíváncsiság és az élet. Az elmúlt hónapokban aztán szembesülniük kellett a tűzvésszel és a jelenünkbe visszacsapó múlttal is. Pacific Palisadesben található szeretett otthonuk a lángok martaléka lett. A történész a könyvtára nélkül így visszatért választott hazájából Pécsre, férje városába. Mintha ennek a nagy és színes életnek ilyen hatalmas ingamozgásai és tragikus cezúrái lennének. Elindulások és hazatérések.
Ég veled, Daisy, és köszönünk mindent!
