Az illetékes hágai bíróság arra kötelezett egy spermadonort, hogy távolítsa el YouTube-csatornájáról az adományából születetett gyermekeknek szóló tanácsokat tartalmazó felvételeket, illetve azokat a videóanyagokat, amelyekben negatív kijelentéseket tesz a szülőkről, akik részt vettek a róla szóló Netflix-dokumentumfilmben.
A holland Donorkind Alapítvány és egy, kiskorú fia nevében eljáró anya által indított eljárásban hozott ítélet szerint a donornak, aki a donációs irányelveket kijátszva vélhetően 550-600 gyermek születéséhez járult hozzá, el kell távolítania azokat a videókat, amelyekben az adományából született gyermekek és szüleik közötti kapcsolatot tárgyalja, szerelmi és párkapcsolati tanácsokat ad, „szélsőségesen hagyományos nemi szerepeket” népszerűsít, illetve a gyermekek mentális jólétéről beszél a spermabank által lehetővé tett nagy rokonsági hálózattal összefüggésben.
Az ítélet szerint a spermadonor megjegyzései, amelyeket „tényekkel nem, vagy nem kellően támasztott alá, sértik a szülők becsületét és hírnevét, továbbá sértik a szülők és gyermekeik magánéletét”.
A „szuperspermadonor” a továbbiakban nem tehet közzé videókat ezekről a témákról a YouTube-csatornáján, és tilos ezekről a témákról bármilyen módon nyilvános nyilatkozatot tennie.
Az ilyen nyilatkozatok jogellenesnek számítanak, tekintettel azon megállapodásokra, melyek szerint a donornak távolságot kell tartania a donációból született gyermekektől és a szülőktől egyaránt.
Amennyiben a donor nem tesz eleget a bíróság ítéletének, napi 10 ezer eurós pénzbírsággal sújtható, legfeljebb 100 ezer euróig – közölték.
Egy bíróság tavaly megtiltotta a férfinak, hogy a jövőben spermát adományozzon, miután kiderült, hogy legalább 550 gyerek nemzéséhez nyújtott segítséget Hollandiában és más országokban, megtévesztve a leendő szülőket a segítségével fogant gyermekek számáról.
A holland irányelvek szerint a spermadonorok maximum tizenkét különböző anyától legfeljebb huszonöt gyerek világra jöttében segíthetnek. A bíróság szerint a férfi hazudott a leendő szülőknek donációs múltjáról.
A tavalyi ítéletben a bíróság rámutatott: Jonathan Meijer számos holland és egy dániai termékenységi klinikának adott spermát, valamint több olyan embernek, akikkel hirdetéseken és online fórumokon keresztül vette fel a kapcsolatot.
(Az írás az NL Times cikke alapján készült)