Élményolvasó – Carmen Mola: A legyek menyasszonya
Ha már a kortárs spanyol szépirodalomba jelentősen belemerültem, gondoltam, belekóstolok a spanyol krimi világába is – nem most kezdtem amúgy, Arturo Pérez-Reverte pompás kalandregényei, történelmi thrillerei a műfaj magasirodalmi minőségét is súrolják (leginkább: Cádiz ostroma, A Dél királynője).
Ehhez képest itt van Carmen Mola, aki se nem nő, se nem egy férfi, az álnév egyenesen három fickót rejt mint szerzőket. És ezúttal a valódi krimi terepén vagyunk, se több, se kevesebb, ellenben a felső kategóriából.
Ez a kompánia első közös regénye, ravaszul magába plántálva a folytatást is; a sztori lendületes, a főszereplő Elena Blanco nyomozónő pedig aztán tényleg ízig-vérig nő, egy rámenős, ám magánéletében mély titokkal küzdő sérült rendőr.
A krimit olvasva leginkább Jo Nesbø és az ő Harry Hole detektívje jutott eszembe, a skandináv közeg, a kegyetlen sorozatgyilkosos sztori déli, mediterrán változata, amiben nem minden az, aminek látszik, viszont a feszült izgalom végigfut a könyvön, miközben Madrid közegében pörögnek az események.
Remek iparosmunka ez, olyannyira, hogy elolvasom majd a folytatást is, megnyert magának a miliő, a szereplőgárda, kellemes kikapcsolódás a maga szintjén ez a spanyol munka – dél határozott minőségi válasza észak befutott krimigyártására.
Egy rövid részlet három íróval készült interjúból, amelynek teljes változata a Líra könyvklubban olvasható:
Miért döntöttek úgy, hogy álnéven adják ki a könyvet?
Azért, mert hárman vagyunk társszerzők. Ha mindhármunk neve fel lenne tüntetve a borítón, az csak elriasztaná az olvasót. A célunk az volt, hogy a könyv a lehető legtöbb olvasóhoz eljusson, mint akármelyik másik szerző műve. A Carmen Mola álnév valójában egy írói kísérlet. Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon az eltérő stílusaink megőrzéséhez vagy egy egységes mű létrejöttéhez ragaszkodunk-e jobban. Nem akartuk, hogy bármelyikünk neve szerepeljen a könyvben, hogy ezzel igazoljuk annak tartalmát és a sikerét. Számunkra elég bizonyíték, hogy a regény enélkül is megállja a helyét a közönség előtt.
Hogyan fogadták önöket az olvasók, miután kiderült az igazság Carmen Mola személyéről?
Volt pár olyan eset dedikálások alkalmával, hogy néhány olvasó azt kérte, hogy Carmen Molaként írjuk alá a könyvet, de ilyenből is csak pár, anekdotába illő eset akadt. Az olvasók többsége jól fogadta az előbújásunkat, sőt, úgy vettük észre, hogy még inkább lázba hozta őket. Persze akadtak olyanok, akik egyfajta csalódásként élték meg, mintha becsaptuk volna őket.
Milyen csapatmunkában elkészíteni egy regényt? Miben tér el az egyéni próza- és filmforgatókönyv-írástól?
Az első dolog, amit az embernek figyelembe kell vennie, hogy nem egymagában dolgozik, hanem egy írói csapat tagjaként. Ez azzal jár együtt, hogy a szöveg minden apró részlete, a cselekmény szövésétől a szereplők kitalálásáig minden, ami végül a papírra kerül, egy kollektív alkotási folyamat eredménye, teljesen függetlenül az egyéni stílusunktól. Amikor egyedül dolgozol, néha megtorpan a cselekményszál, vagy épp befejezettnek gondolsz egy olyan szereplőt, amelynek jelleme nincs kellően kidolgozva. Viszont, ha másokkal együtt dolgozol a szövegen, akkor sokkal könnyebb ezeket a csapdákat elkerülni, hiszen előbb-utóbb valamelyikünk úgyis felhívja a másik figyelmét a történetszövés vagy a jellemábrázolás hiányosságaira. Hármunk esetében a szöveg egységére fókuszáló figyelem hatványozódik.
