A meztelen emberi test látványa mindig is lenyűgözte az embereket, mivel az evolúció során kialakult kíváncsiság és empátia arra késztet bennünket, hogy megálljunk és szemléljük. A meztelenség egyszerre ismerős és tiltott, az ártatlanság és a bűn szimbóluma. Míg naponta látjuk saját testünket a fürdőszobai tükörben, mások meztelenségének megpillantása mindig olyan érzést kelt, mintha egy titokra bukkantunk volna. Ez az élmény különbözik attól, amikor egy akvarell tájat csodálunk meg; etikai kérdéseket is felvet. A portréművészet történetében a meztelen ábrázolások gyakran a legőszintébbek vagy éppen a legkizsákmányolóbbak – néha mindkettő egyszerre.
A fotográfia mindennapi életünk szerves része, sokkal inkább, mint a szénvázlatok vagy olajfestmények. Amikor egy meztelen testet nem rajzon vagy festményen, hanem fotón látunk, az intenzitás fokozódik. A galériákban tapasztalható udvarias távolságtartás eltűnik, helyette nyers érzelmek és ösztönös reakciók lépnek fel. A meztelen fotók tehát közvetlenül hatnak ránk.
A kultúra bármely pillanatában a körülöttünk látott testek tükrözik a fejünkben lévő gondolatokat. A korai művészetben a termékenység, a klasszikus korban a férfi test hősiessége és fizikai ereje, később pedig a női szépség szűk meghatározása vált hangsúlyossá. A test minden korszakban új jelentést kapott; a meztelenség sosem egyszerű.
Ezen túlmenően a test gyönyörű. Richard Avedon 1961-es Rudolf Nurejevről készült portréján a bordák finom vonalai lélegzetelállítóak a csípő izmainak ereje mellett. Karjainak kecsessége elmeséli, hogyan változtatta meg a táncot azáltal, hogy a női balett-táncosok mozdulatait utánozta. Állának határozott vonala utalhat a Szovjetunióból való dezertálásának történetére, amely épp egy hónappal a portré készítése előtt történt. Meztelensége előrevetíti a közelgő szexuális forradalmat. Nem csoda, hogy Mick Jagger állítólag róla mintázta ikonikus színpadi mozdulatait.
A test politikai terület is. A nemi és faji kérdések nyilvánvalóvá válnak. A pornográfia árnyéka is jelen van. A meztelen fotográfia története – különösen a meztelen nőkről készült portrék, amelyeket (feltehetően teljesen felöltözött) férfiak készítettek – az objektifikáció története. Jean-Paul Goude Kim Kardashianról készült portréja a női szépség hierarchiájának változását tükrözi, nyíltan ünnepelve annak fenekét. Ez a fotó megmutatja a jövő generációinak, hogy a 21. század elején a fenék olyan jelentőséggel bírt, mint a 20. század végén a mellek. De ennél sokkal több is történik. Visszhangzik benne Man Ray 1924-es „Le Violon d’Ingres” című képe, amelyen Kiki de Montparnasse hátára festett hanglyukak hegedűvé alakítják testét. Míg de Montparnasse elfordul a kamerától, Kardashian szemkontaktust tart vele. A gazdagság és státusz jelei – gyémántok, pezsgő, operakesztyű – hangsúlyozzák ügynökségét abban a milliárd dolláros birodalomban, amelyet testére épített.
Ezek a fotók meghatározzák, mi szép és mi csúnya, mi normális és mi furcsa, mi elfogadható és mit kell elrejteni. Az 1811-ben született sziámi ikreket, Chang és Eng Bunkert életük nagy részében cirkuszi látványosságként használták ki, sokkoló értékként mutogatva őket. Ebben a portréban elegánsan öltözve, büszkén és nyugodtan néznek ránk. Arra hívnak fel, hogy ne furcsaságként, hanem egyenlőként tekintsünk rájuk. Másfél évszázaddal később Winnie Harlow modell, aki vitiligóban szenved, újra kihívást intéz hozzánk, hogy átgondoljuk, mit várunk el egy fényes Vogue címlapon. Nadav Kander Adam Pearson színészről készült portréja, akinek arca a neurofibromatózis okozta jóindulatú daganatok miatt jellegzetes, szándékosan egyszerű kompozíciójú. A békés nyugalom megkérdőjelezi az elfordulás ösztönét.
Jess Cartner-Morley cikkét a The Guardianban olvashatod tovább, ahol a 31 képet is megnézheted
A képzőművészet legfrissebb cikkei