Paul McCartney tiltakozik a kormány törvénytervezete ellen

Sir Paul McCartney arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia (AI) „kihasználhatja” a művészeket, ha egy tervezett szerzői jogi törvényreform megvalósul. A Beatles egyik utolsó élő tagja a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy az új javaslatok csökkenthetik az alkotók motivációját, és a „kreativitás elvesztését” eredményezhetik.

A kormány nemrégiben indított konzultációt azzal kapcsolatban, hogy a szerzői jogi anyagok felhasználhatók-e AI-modellek tanítására. McCartney így fogalmazott: „Vannak fiatal srácok és lányok, akik megírnak egy gyönyörű dalt, de aztán nincs közük hozzá, nem birtokolják, és bárki egyszerűen csak kihasználhatja őket.”

„Az igazság az, hogy valahova megy a pénz … valaki megkapja, akkor miért ne kaphatná az, aki leült, és megírta a Yesterday-t?”

A szerzői jogi anyagok AI-modellek képzéséhez való felhasználásával kapcsolatos jogi és etikai kérdések világszerte heves vitákat váltottak ki. Kreatív iparágak cégei és egyéni alkotók is pert indítottak azzal az állítással, hogy engedély nélkül használták fel munkáikat. Ezzel szemben néhány kiadó és médiavállalat már licencmegállapodásokat kötött AI-cégekkel, hogy lehetővé tegye számukra anyagaik felhasználását.

Ez nem az első alkalom, hogy McCartney aggodalmát fejezte ki az AI művészetekre gyakorolt hatása miatt. Decemberben figyelmeztetett, hogy az AI „átveheti az irányítást”, és csatlakozott Julianne Moore, Stephen Fry és Hugh Bonneville színészekhez egy petíció aláírásával. A dokumentum kijelenti, hogy a kreatív munkák engedély nélküli felhasználása generatív AI-ok tanításához „súlyos és igazságtalan fenyegetést” jelent az alkotók megélhetésére, és ezt nem szabad engedélyezni.

A regényíró Kate Mosse is támogat egy párhuzamos kampányt, amely a brit adatvédelmi törvény módosításait szorgalmazza. Ez lehetővé tenné, hogy a szerzői jog jelenlegi törvénye alapján az alkotók igazságos díjazást követeljenek anyagaik licencelésekor.

A kormány a február 25-ig tartó konzultáció során kívánja feltárni a vita kulcspontjait, beleértve a kreatív és AI-szektor közötti bizalom javításának lehetőségeit, valamint azt, hogy az alkotók miként licencelhetik anyagaikat és kaphatnak érte méltányos díjazást.

McCartney felszólította a kormányt, hogy gondolja át a tervezett törvényváltoztatást. „Mi vagyunk az emberek, ti pedig a kormány. Az a dolgotok, hogy megvédjetek minket” – mondta. „Ha törvényt fogadtok el, győződjetek meg róla, hogy megvéditek a kreatív gondolkodókat, a művészeket, különben nem lesznek többé.”

Ironikus módon McCartney és Sir Ringo Starr 2023 novemberében maga is használt AI-technológiát, hogy elkészítsék a Now And Then című dalt. Az AI segítségével John Lennon 1977-es, otthon rögzített demójáról választották le az énekhangot.

Lisa Nandy kulturális miniszter tavaly kijelentette: „Ez a kormány szilárdan hiszi, hogy a zenészeknek, íróknak, művészeknek és más kreatív alkotóknak joguk van tudni és ellenőrizni, hogyan használják fel tartalmaikat az AI-cégek, és lehetőségük legyen licencmegállapodásokra és méltányos díjazásra. Ennek megvalósítása, valamint a jogi biztonság biztosítása segíteni fogja a kreatív és AI-szektorokat abban, hogy együtt növekedjenek és innováljanak.”

(A cikk a Guardian írása alapján készült)

A legfrissebb művészet & politika cikkek

Megosztás: