Mácsai Pál, Kováts Adél és Máté Gábor is tiltakozik a Kolibri Színház igazgatókinevezése ellen

Hat színházi vezető – Benkő Nóra, Erdődi Katalin, Gáspár Máté, Kováts Adél, Mácsai Pál és Máté Gábor – aláírásával tették közzé nyilatkozatukat, amelynek középpontjában Zalán János Kolibri Színház élére történő kinevezése áll. Zalánt Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter nevezte ki, annak ellenére, hogy a szakmai bizottság csupán egyetlen szavazattal támogatta. A döntés azért is ellentmondásos, mert Zalán nem dolgozott korábban a színházban, és a Magyar Színházból viharos körülmények között távozott. Ennek ellenére Hankó 2030-ig szóló megbízást adott neki az intézmény vezetésére.

Zalán kinevezésekor a Kolibri társulata nyílt levélben tiltakozott, amelyben aggályaikat fogalmazták meg. Ezeket a véleményeket a színházi szakma számos képviselője osztja, tovább erősítve a döntés körüli szakmai és morális kérdéseket.

A közösségi médiában megjelent nyílt levet itt olvashatjátok:

A fővárosi fenntartású színházak vezetőiként aggodalommal figyeljük a Kolibri Színház igazgatóválasztása nyomán kialakuló helyzetet. A kinevezett igazgató pályázatából kirajzolódó koncepció nem felel meg sem a pályázati kiírásban rögzített profilnak, sem az épület adottságainak, ezért Budapest egyetlen professzionális, több évtizedes konzekvens munkával felépített gyermek- és ifjúsági színházának megszűnésével fenyeget.

Meggyőződésünk, hogy a fővárosnak szüksége van egy esztétikai, pedagógiai és történetmesélési programját tekintve autonóm, európai orientációjú gyermek és ifjúsági színházra. A Kolibri fiatalok, szülők és pedagógusok egymást követő generációi számára vált a minőségi (szórakoztatva nevelő, partnerséget ajánló, észrevétlen elgondolkodtató, magabiztosan közvetlen) előadóművészeti tapasztalatszerzés megbízható budapesti belépőpontjává. Városunk gyermek- és felnőttközössége akkor jár a legjobban, ha továbbra is megmarad annak, amivé hosszú évek odaadó munkájával vált: varázslatos mesékre, szabad gondolatokra és bátor kísérletekre nyitott találkozóhelynek.

Hagyományai és jövőbeli missziója alapján a Kolibri olyan egyedülálló, progresszív színházi műhely, amelynek jelenlegi profilját és értékeit meg kell őrizni, biztonságos és kiszámítható fejlesztése mellett ki kell állni. Ez a jelenlegi fenntartó minisztérium, a Kolibri épületének és az abban a kulturális közszolgáltatást végző nonprofit kft.-nek tulajdonosi jogait egyként és kizárólagosan gyakorló Fővárosi Önkormányzat képviselői és vezetői, valamint a jövő generációinak művészeti nevelése iránt elhivatott szakma és közönség közös felelőssége. Bízunk benne, hogy álláspontunkhoz mind többen tevőlegesen csatlakoznak, s ezáltal még elkerülhető a most kibontakozni látszó értékvesztés.

Benkő Nóra, Erdődi Katalin, Gáspár Máté, Kováts Adél, Mácsai Pál, Máté Gábor

A legfrissebb színházi cikkek

Megosztás: