Alföldi Róbert darabját kitiltották Győrből

Az Őrült Nők Ketrece című Broadway-musical magyar adaptációja idén ünnepli bemutatásának tizedik évfordulóját. A világhírű, Tony-díjas darab itthon is hatalmas sikert aratott, és az elmúlt évtizedben folyamatosan játszották.

A történet központi üzenete, miszerint „a család az család”, akkor is, ha meleg pár alkotja, ellentétes a hivatalos, kormányzati narratívával, amely számos esetben kirekesztően viszonyul az LMBTQ-közösségekhez.

A darabot Alföldi Róbert rendezte, a főbb szerepekben pedig Stohl András és Hevér Gábor tűntek fel. Az előadás koreográfiáját Gergye Krisztián készítette, aki többek között arra is megtanította a férfi szereplőket, hogyan mozogjanak magabiztosan tűsarkú cipőben.

A produkció 2025-ben, néhány budapesti előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól, ám előtte egy országos búcsúturnéra indul, amely több vidéki nagyvárost érint.

A szervezők bejelentették, hogy Az Őrült Nők Ketrece márciusban Debrecenben, áprilisban Szegeden, májusban pedig Veszprémben lesz látható. A turné szervezése közben azonban váratlan akadályba ütköztek: Győrben az Audi Aréna, ahol eredetileg szintén tervezték az előadást, lemondta a helyszínt.

A Kultúrbrigád közleménye szerint, amikor a helyszín vezetése megtudta, hogy a darab kerülne színre, az addig szabad időpont hirtelen foglalttá vált. Ez a lépés gyakorlatilag betiltotta az előadást Győrben.

Az ügyre reagált Pintér Bence, a győri polgármester, aki közleményt adott ki. Ebben hivatalos magyarázatot kért az Audi Arénát üzemeltető Győr Projekt Kft. ügyvezetőjétől, hogy miért nem adtak helyet az előadásnak, különösen annak fényében, hogy a főszereplő Stohl András korábban díjat kapott a város által szervezett Médiabálon.

Pintér hangsúlyozta, hogy a polgármesteri hivatal nem szólt bele a helyszín foglalásainak kérdésébe, és elvárja, hogy minden rendezvény, amely a város rendeleteit és az ország törvényeit betartja, helyet kapjon a győri önkormányzati tulajdonú rendezvényhelyszíneken.

A helyzet egyelőre tisztázatlan, és a szervezők, illetve a polgármester egyaránt magyarázatot várnak a Győr Projekt Kft. vezetésétől. Az Audi Csarnok részéről az ügyben egyelőre nem érkezett hivatalos válasz.

(Cikkünk a hvg.hu írásának felhasználásával készült)

A legfrissebb művészet & politika témájú cikkeink

Megosztás: