A székesfehérvári Vörösmarty Színház szeptember 14-én tartotta évadnyitó társulati ülését, ahol bemutatták az új évad produkcióit és megvitatták a közelgő színházigazgatói pályázatot.
Szikora János igazgató gratulált Kovács Tamásnak, aki Junior Prima Díjat kapott. Az évadban több bemutatót is terveznek, köztük Shakespeare Windsori víg nők és Móricz Zsigmond Úri muri című műveit, valamint visszatér a Hegedűs a háztetőn musical.
A Kozák András Stúdióban Ivan Viripajev Részegek című darabja lesz az első bemutató, majd Herczeg Ferenc Kék róka című művét viszik színpadra. A színház számos gyermek- és ifjúsági előadást is kínál az évadban, többek között A Pál utcai fiúk és Rumini is műsoron lesz.
Szikora János bejelentette, hogy jótékonysági beszélgetős show-műsorokat tervez az évad során, melyek bevételeiből alapítványt hoznának létre, hogy fiatal színészek külföldi szakmai útjait támogassák.
A színházigazgatói pályázatot november-december környékén írják ki, a döntést várhatóan 2025 tavaszán hozzák meg.
Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy a színház és a város közös finanszírozási megállapodása év végén lejár, de remélik, hogy új megállapodás biztosítja majd a színház jövőbeli működését.
A leköszönő igazgató, Szikora János a társulati ülés végén arról beszélt, hogy a felelősségérzet nem kisebb benne, mint 13 évvel ezelőtt, amikor az első társulati ülést tartotta a Vörösmarty Színházban.
„Most, amikor egy periódus lezárul, a terhet letehetem, de a felelősséget nem. Ezért egész nyáron munkatársaimmal együtt sokat beszélgettünk a Vörösmarty Színház lehetséges útjairól.”
(A szekesfehervar.hu cikkét szemléztük)