Ha elvégezhető lenne egy olyan kísérlet, amelynek során egy olyan személyt szembesítenénk a mai kor videójátékaival, aki még a hetvenes, esetleg a korai nyolcvanas évek játékain szocializálódott és azóta mondjuk valamilyen burokba került, érdekes eredményeket kapnánk.
Hiszen, a korabeli játékok esetében eleve a videós élmény volt nagyon meghatározó, az, hogy egy joystick segítségével autóversenyeznek, vagy karate párharcokat vívnak. Ilyen élménynek számítanak a gyümölcsös nyerőgépek is, amelyek ezen játékok alapváltozatát képezik és az évtizedek során szintén jócskán átalakultak.
A zene, a hanghatások a kezdetekkor még nem voltak emiatt annyira fontosak, úgyhogy gyakran kimerültek egy-egy pittyegésben, vagy monoton hanghatásban. Később azonban ez fokozatosan változott. A videójáték-zene teljes evolúcióját ezen a ponton nem tekintjük át, arra azonban érdemes kitérni, hogy a fejlesztők fokozatosan ébredtek rá a játékhoz társuló hanghatások fontosságára.
A zene fontossága a játék során
Ma a zenei betétek, a hangeffektusok a videojátékok szerves részeivé váltak, elsősorban azért, mert a fejlesztő ráébredtek, hogy ezáltal tartós kötődés alakítható ki a játékos és a játék között. Az egyik tényező, amit érdemes megemlíteni, az az érzelmekre kifejtett hatás.
Egy pszichológiai tanulmány szerint az ember reakciói a neki tetsző zenére stimulálják az agy bizonyos részeit. Másképp fogalmazva, a zene hatással van az érzelmekre és az agy örömhöz kapcsolódó részeit aktiválja, ezért is keresi az ember az olyan tevékenységeket, amelyek örömöt okoznak.
Van egy megközelítés, ami abból az irányból közelít a videójátékok és a zene kapcsolatához, hogy a zene gyakran okoz nosztalgikus érzéseket. Sok játékosban az egyes játékok zenéi kellemes érzéseket keltenek, ezért sokszor részben azért játszanak, hogy ezeket a pillanatokat felidézhessék.
Számos kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a játékokban felcsendülő dallamok erős kapcsolatot képesek teremteni a játékos és az adott játék között. Sőt, a zene ilyen hatása erősebb, mint a vizuális stimuláció esetében.
Még egy irányból érdemes a témát megvizsgálni, jelesül, hogy a zene remek narrációs eszköz. A zene hatással van az érzelmekre, egy unalmas pillanatot is fel lehet dobni valamilyen dallammal, éppen ezért történetmesélő eszközként kiválóan használható.
Egy konkrét dallam jelezheti, hogy a játékban egy olyan rész közeleg, amely komolyabb kihívás elé állítja a játékosokat, de ugyanúgy képes arra is, hogy felfedje a történet egyes háttérelemeit.
Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy ma már a videójáték gyártás kiemelten fontos része a zenekészítés is. Az alábbiakban pedig álljon itt néhány olyan játékzene, amelyek ma már legendának számítanak.
Super Mario Bros
Az első dallam, amit kiemelünk nem az új generációs videójátékok területéről származik. Ez ugyanis a legendás Super Mario játék dallama, ami Koji Kondo nevéhez fűződik és még 1985-ben íródott.
Egy japán zenei szakértő szerint ez a dallam olyan szinten számít remekműnek, hogy ő nem kevesebbet javasol, mint hogy legyen Japán nemzeti himnusza. A játék 2007-es folyatásához a Super Mario Galaxy nevet viselő játékhoz Kondo már szimfonikus zenekart is használt.
Final Fantasy sorozat
Ez a zene is egy japán zeneszerzőhöz köthető, aki nem más mint, Nobuo Uematsu, aki ezt a zenét még 1987-ben írta. A zene folyamatosan jelen van a játék újabb kiadásaiban, népszerűségét pedig mi sem támasztja alá jobban, mint a tény, hogy azokból teltházas koncerteket szerveznek szerte a világon.
Tetris
Ha már klasszikus játékokról és azok legendás hanghatásairól van szó, nem maradhat ki a felsorolásból a Tetris sem. A játékban hallható zene, amit The Tetris Song néven ismert meg a világ Alex Kosztov és Georg Sztrezov szerzeménye 1989-ből. Ami pedig az érdekessége, hogy a dallam alapját egy Korobeiniki című orosz népdal adta.
A zene számos feldolgozást élt meg, amit mindenképp érdemes meghallgatni, az a Tetris dal Londoni Filharmonikusok által készített feldolgozása.
World of Warcraft
A legendássá vált WoW játéksorozathoz nem egy konkrét dal társul, hanem egy egész széria, ugyanis a játék különböző kiadásai újabb hangi megoldásokkal jelentkeztek. Ennek megfelelően ez jelenleg nyolc zenét jelent, olyan szerzőkkel, mint Glenn Stafford, Neal Acree, Sam Cordon, vagy Derek Duke. Ezek a zenék kivétel nélkül népszerűek és ismertek a gamer körökben, de azokon kívül is.