+ Film

Egy történet a 104 éve született Federico Fellini emlékére

fellini

Most, hogy újra néztem az Amarcordot, eszembe jutott egy történet, amit Fellini mesél el az önéletrajzi könyvében.

(A fotón Bruno Zanin és Magali Noël. Sajnos már a szinésznő sem él...)

Most, hogy újra néztem az Amarcordot, eszembe jutott egy történet, amit Fellini mesél el az önéletrajzi könyvében.

Egyszer, az ötvenes évek közepén a fiatal filmrendező gondol egyet és hazaautózik szülővárosába Riminibe, hogy találkozzon gyerekkori cimboráival. Persze mind ott lógnak a város főterén működő kávéház teraszán, pont úgy, mint régen, nagy az öröm, hamar előkerülnek az ifjúkori emlékek. Fellini egyszer csak megkérdezi a többieket: Mi lett Vegye-vigye, ifjúságuk szexidoljának sorsa, mit tudnak róla. (Itt jegyezném meg, hogy az eredeti filmben, és gondolom a valóságban is Parancsoljon volt a hölgy beceneve.) Férjhez ment valami matrózhoz és kiköltöztek egy közeli faluba, jön a válasz. Hamar kiderül, melyikbe, Fellini beugrik a kabriójába, és már száguld is a cél felé. A falu szélén egy omladozó ház előtt öregasszony teregeti a ruhákat. Fellini megáll, illedelmesen köszön, kérdezi:

– Nem ismeri véletlenül Parancsoljont, itt lakik valahol a közelben.

– Ki keresi? – jön a válasz.

– Hát én, Federico Fellini!

– Én vagyok – mondja az asszony és befordul a házba.

Hogy aztán alig húsz év múlva újra felbukkanjon, mint a végzet asszonya, immáron főszereplőként a filmvásznon, sok millió fiatalember legnagyobb örömére.

Milyen szomorú, hogy ezt nem érhette meg.

(A fenti fotón Bruno Zanin és Magali Noël. Sajnos már a színésznő sem él…)

Kovács Bodor Sándor

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top