+ Gasztro

Doncsev Toso a bolgár-magyar konyha eltéréseiről írt szatirikus műve nemzetközi díjat nyert

Doncsev Toso

Doncsev Toso: Apai ágon bolgár vagyok, de az anyanyelvem magyar, és bár tudományos értekezéseket írtam bolgárul, a szépirodalomat magyarul.

fotó: Székelyhidi Balázs

Nemzetközi irodalmi díjat nyert Doncsev Toso. A magyar-bolgár író, szociológus, kultúrdiplomata az Aleko bulgáriai novellapályázat fődíját kapta meg.

A pályázaton húsz ország több mint negyven írója vett részt.

“A Haramiák lakomája című esszékötetem 2021-ben jelent meg, ebben szerepelt három miniesszé, a Kebapcse, a Pacal és a Szabálytalan szakácskönyv, amelyek egybefűzött változata bolgár fordításban indult a pályázaton. E kötetben saját tapasztalataim alapján néprajzi, néplélektani, ugyanakkor szatirikus elemzést készítettem a bolgár és a magyar gasztronómia eltérő szokásairól” – mondta Doncsev Toso pénteken.

Beszámolt arról, hogy az észak-bulgáriai Szvistov városa minden évben kiírja a 19. századi bolgár író, Aleko Konsztantyinov születésének januári évfordulójához kapcsolódó nemzetközi novellapályázatot, amely a Sztarsel (Lódarázs) című szatirikus lapban jelenik meg.

Az író novellafüzérét Nelli Dimova bolgár műfordító, a Liszt Intézet – Szófiai Magyar Kulturális Intézet munkatársa Mezsdu gulasa i skembeto címmel fordította magyarról bolgárra.

“Apai ágon bolgár vagyok, de az anyanyelvem magyar, és bár tudományos értekezéseket írtam bolgárul, a szépirodalomban alapvetően magyarul dolgozom, nem vállalkoztam saját írásaim fordítására” – fűzte hozzá az író.

A díjátadó január 12-én lesz a Duna-parti Szvistovban; Doncsev Toso a tervek szerint májusban Budapesten, a szláv kultúra és írásbeliség napja alkalmából veszi át a fődíjat.

Doncsev Toso áprilisban ünnepli 80. születésnapját, ebből az alkalomból jelenik meg a Napkút Kiadónál tizenegyedik kötete. Ezzel kapcsolatban elmondta: “Az elmúlt években alapvetően rövidprózát, esszéket írtam. A korszakok korlátai című új kötetben emellett kisebbségi ügyekben velem készített interjúk is lesznek”.

Doncsev Toso az ELTE BTK bolgár szakán végzett. Volt a Magyarországi Bolgárok Egyesülete, majd az Országos Bolgár Önkormányzat elnöke, három évig a Kisebbségi Kerekasztal, utána a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökeként tevékenykedett. Aktív szerepet játszott abban, hogy 1993-ban az Országgyűlés elfogadta a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényt.

Több bolgár író regényét, novelláját, tanulmányát fordította magyarra. Kutatásokat folytat a magyarországi bolgárokról, részt vesz a bolgár-magyar kulturális-irodalmi kapcsolatok erősítésében. 2011-től 2015-ig a szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt, tagja a Magyar Írószövetségnek és a Bolgár Írószövetségnek is.

A legfrissebb irodalmi cikkek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top