December 30-a volt, kora este. Dolgoztam. Egy hírcsatornán láttam, hogy Kulka Jánossal beszélgetnek. Belenéztem. Arról beszélt, hogy színészként munka közben sokszor fogta el félelem, megfeleléskényszer. Korábbról ismerős volt ez az írói szorongás. Kíváncsivá tett, mennyiben azonos az enyémmel. Nekiültünk, a feleségem meg én. Megnéztük Friderikusz Sándor podcastjét a Kulka-testvérekkel. És mind közelebb és közelebb jött, amiről János beszélt.
Beszélt Szegedről, ahol az életem jelentős részét töltöttem. Aztán beszélt Suki Béláról, a ságváris történelemtanárról, aki először szembesítette a holokauszttal, és akiről sokat hallottam a feleségemtől, neki is ő volt a történelemtanára. És nem tudott elkerülni a végső mondat, ami akkor hagyhatja el az ember száját, ha betegség után maradandó változással kell szembenéznie, egy másik emberrel, aki már nem ő. Kulka János kimondta: Gőgös voltam.
Azt hiszem, mindent értettem. Mert én is átváltoztam.
Másnap délelőtt dolgoztam, de ott motoszkáltak a fejemben János tőmondatai, amikkel szemben talán sokan értetlenül álltak. Gőgös voltam. És akkor elindult a válaszom:
Ma délben
Miközben odabent főtt a leves
Ruhákat teregettem a szélben
Éreztem milyen hasznos vagyok
Nem kérdeztem mint régen
Hogy lesz ebből írói pálya
A választ tudom
Minden kérdésemre válaszolt az élet
Nyugodt vagyok
Biztonságban telhetnek az évek
Nem maradt több kétség
Már nem hibázhatok
Amit elvesztettem
Azon is túljutottam
A másik emberben is otthonra találtam
Kulka János 64. születésnapján korábbi forgatás-fotókat mutattunk be:
