+ Gondolat

Zoli tanácsa a lányának: élj normális országban! – gazdagság és szegénység 5.

zoli

Autószerelőm, Zoli ócska, szigeteletlen garázst bérelt, a rendszerváltás előtt jobb napokat megélt Újpesti Hajógyárban.

FOTÓ: Vajda József/Népszava

Ez év szeptemberének elején rendeztek minikonferenciát gazdagság és szegénység témakörében Droppa György közéleti ember, környezetvédő közíró szervezésében Gödön. A konferenciáról Nógrádi Gábor korábbi írásában olvashattatok. Ennek apropóján észszerűnek látszott az ott elhangzott gondolatokat írásos formában összegyűjteni. A hozzászólásokat mától a gazdagság és szegénység címke alatt itt olvashatjátok. Ötödikként a házigazda, Droppa György írását közöljük:

Hogy milyen a gazdagság? Hogy milyen a hatalom? Milyen a hatalommal való visszaélés, azt mindenki tudja, mert ránk telepszik, mint a korom, melyet a levegővel együtt beszívunk. A hatalom a korom maga. Ott van a pénztárakban, a várólistákon, az iskolapadban, a koránkelésben, a mindennapi átverésben, a folytonos megalkuvásban, a kifosztott életben, a környezettudatos akkumulátorgyárakban, az inflációt is sikernek hazudó, szájbavert csicska világban, mely a zsebpiszkot is átrostálja, és ezután, még azt is elvárja, hogy szeresd a hatalmasokat, mert ők jelölik ki a helyes utat, és védelmeznek a gonosztól. A hatalmat könnyű tetten érni! A szegénység, ezzel szemben ezerarcú. Szegény az, akinek nem jut, de az is szegény, kinek egyre kevesebb jut, aki mindent megpróbál, de a siker rendre elkerüli.

Amikor a szegénység mindent visz

Autószerelőm, Zoli ócska, szigeteletlen garázst bérelt, a rendszerváltás előtt jobb napokat megélt Újpesti Hajógyárban. A politikát úri huncutságnak véli, segédeszköznek a meggazdagodáshoz. Egyenlőséget tesz Gyurcsány és Orbán közé. Gyerekkorában, Kádár alatt, szerinte volt jó világ. Szavazni nem megy el, mi mégis politizálunk. Ha szavazna, a Jobbikot, vagy a Mi Hazánkat választaná, mert „legalább a cigánykérdésben igazat mondanak. Felülről a politikai úri osztály szívja a vérünk, alulról a cigányok.” Mikor ezt hallom, összeveszünk, de nem véglegesen.

Szeretek Zolihoz járni, mert nemcsak olcsó, hanem minimális alkatrészraktára sincs, így, ha lehet, nem cserélgeti az alkatrészeket, hanem megjavítja őket. Ilyenkor még évekig elautózok a régivel. Zoli jó szakmunkás.

– Ujjaim ízületesek lettek a fűtetlen garázsban, kénytelen vagyok fűteni – magyarázza, mikor a repülőgép-hajtóműre hasonlító, zajos kályhát szemlélem. – A kályha zúg, szívjuk a nagyon büdös, meleg okádékát. Beszippantja a garázs levegőjét, majd felmelegítve kifújja. A helyiségen nincs kémény. – A tulaj nem engedi, hogy az ajtóra vagy a falba lyukat vágjak, és különben sem engedélyeznék ilyen berendezés működtetését.

A műhelyben soha nem volt tisztaság. A szerszámok össze-vissza hevernek, a kis térben nem lehet rendet rakni. A pókhálókon most is vastagon csüng az olajos korom. A falakon is. Groteszkül hat, mikor a fékpofát reklámozó, meglehetősen nagy mellű fiatal lányt is elborítja a pernyeként szálló, tapadós kosz. – Mivel fűtesz, Zoli? – kérdem. – Olajjal. – Az nem túl drága? – Az lenne, ha fizetnék érte. – De hogy jutsz hozzá? – Az olajcserék elhasznált olajával fűtök. Ott spórolok, ahol tudok. Árat emelni nem tudok, de ha lesz egy kis félretett pénzem, kimegyek Németbe vagy Ausztriába. Vettem egy könyvet, esténként tanulok angolul. – De ezekben az országokban németül beszélnek. – Meg lehet ott élni az angollal is. Ha tanítasz angolul, lebarterezzük. (Keresőben: Bartel – nem valutával, hanem áruval történő fizetés, barter – közvetlen árucserén alapuló kereskedelem) Esténként a tankönyvvel alszok el.

– Ha így fűtesz, a fáradt olajon kívül beszívod az összes, mikroszkopikus méretű fémet is, meghalhatsz, mielőtt elérnéd a magyar határt.

Kimegyek a garázs elé fagyoskodni, de Zoli utánam kiabál. – Menekülsz, mi? Neked nem kell velem együtt szagolni. – Mikorra leszel kész? – kiáltom vissza. – Hamar. Tudom én is, hogy ez így szar, de a kezeim nélkül nem tudok szerelni.

Sajnálom Zolit, miközben mély lélegzeteket veszek, hogy tisztítsam a tüdőmet. Elgondolkodom. Hány embert visz rá a kényszer, hogy a téli fűtésnek valamilyen egészségtelen módját válassza? Hányan fűtenek, „csökkentenek rezsit,” olajos fűrészporral teli tornacipővel, ruhadarabokkal teletömött PET-palackkal, régi, sokszor átfestett ablakkerettel, olajos kátránnyal átitatott vasúti talpfákkal, egyszóval minden égethetővel.

Zolit tavaly télen láttam utoljára. Ma már Bécsben dolgozik. Okostelefonon hívott karácsonykor (a többiek ilyenkor nem dolgoznak), hogy kellemes ünnepeket kívánjon. Azt mondta, ügyeletes. A főnök ilyenkor dupla pénzt fizet, pedig munka nincs, és még örül is neki, mert a helyiek ilyenkor menekülnek a munkától. Wifi is van itt, viberen hívott, így láthatjuk is egymást. Tetőtől talpig bemutatja magát, kiemelve, milyen lazán van öltözve. Itt minden garázs fűtött. Körbevisz, megmutatja az emelőket, még a radiátort is. Bevisz az irodába, oda is van bejárása.

– Magyarba’ hiába keltem hajnalban, indultam el, mielőtt a forgalom beindul, dolgoztam hétvégén is, sohasem volt elég pénz otthon, a házat sem tudtam bevakolni. Soha nem tudtam annyit keresni, hogy egyről a kettőre jussunk. Az asszony elvált tőlem, és hazament az anyjához. Most már be tudnám vakolni a házat. A volt feleségem is érdeklődik utánam, de a váláskor megutáltam. Mindenemet el akart venni. Csak a lányom ne hiányozna annyira, miatta nem mentem messzebbre. Ha nagyobb lesz és tudok okosan beszélni vele, elmagyarázom, hogy éljen normális országban. Ezt a tanácsot tudom adni neki. A legjobb tanács, ami adható. Ezt az én szüleimtől nem kaptam meg.

Droppa György

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top